Fáklyaláng, 1963. március-október (4. évfolyam, 1-9. szám)
1963-03-15 / 1-3. szám
FÁKLYALÁNG 9 célja most az, hogy segitsen a végszükségben lévő magyar népen és ennek útja nem úgy kezdődik, hogy ezeket a tényeket — amelyek mindenképen úgyis már múlttá váltak és amelyek előtt ekként tehetetlenül állunk — felhánytorgassuk azzal a hatalommal szemben, amelynek jóindulatára épen úgy rá vagyunk utalva, mint ahogyan ő rá van utalva, hogy a magyar kérdés ne üszkösödjék tovább nyitott sebként annak az Európának a közepén, amelyet ő egyetlen pillanatig sem hagyhat többé a mai világhelyzetben számításon kívül. Nem romantikus érzelmek vezetik toliunkat, amikor ebben a vonatkozásban Oroszországról Írunk, hanem a reálpolitika és annak világos felismerése, hogy van egy szükségesség, amelyben a magyar nép érdekei határozottan találkoznak a szovjet érdekekkel. Ez a szükségszerűség pedig abban jelentkezik, hogy a magyar kérdés a. ) minél előbb, b. ) minél kisebb görögtüztől kisérve és minél kevesebb zajjal, c. ) olyan alapon rendeződjék, amely meg tudja nyugtatni mindkét oldalt és ki tudja kapcsolni az egyik oldalon a rossz lelkiismeret szülte értelmetlen improvizálásokat, a másik oldalon pedig a jogos elkeseredést és izzó gyűlöletet a két nép egymáshoz való viszonyából. Szovjetoroszországnak nem érdeke, hogy egyik nyugati szomszédja egy olyan középnagyságú de emellett kivételes képességű nép legyen, amelynek minden egyede gyűlöli őt, még azok is, akik fogcsikorgatva kiszolgálják. Emellett van kielégítő megoldás, akár a követendő eljárás szempontját, akár a kérdés érdemét nézzük. Ami a megoldáshoz vezető utat illeti, ez a legtisztább és legvilágosabb. A Szovjetunió kormánya 1956 novemberben tárgyalókat kért a magyar forradalomtól, majd azután — a morál és nemzetközi jog ellenére — elfogatta azokat, a tárgyalásokat egyoldalúan megszakította és a parlamentaireket kivégeztette. Ez az a bélyeg, amit egy önérzetére sokat adó büszke nagyhatalom nem viselhet sokáig a homlokán. Az emberi természet előbb-utóbb elkerülhetetlenül rákényszeríti őt arra, hogy megkísérelje egy aránylag sima, őt meg nem alázó és a humánum által megkövetelt jóvátételt legalább megközelítő tárgyalás újra felvételét. Ez a szu ott rág a szovjetlélekben és ettől a szovjet államvezetésnek meg kell szabadulnia, mert országuk nemzeti becsületén ezen a ponton esett olyan csorba, amit feltétlenül jóvá kell és jóvá is lehet tenni. Szuette lélekkel egyetlen világbirodalom kormánya sem vezetheti népeit. Miben álljon ez a jóvátétel? A halottakat nem lehet feltámasztani, de a tárgyalások fonalát újra fel lehet venni és azokat folytatni lehet, sőt folytatni is kell. Hogy azután érdemben mi lesz e tárgyalások kimenetele, mennyi veríték és lelki izgalom kiséri azok útját, az már szinte eltörpül fontosságban annak a ténynek abszolút fontossága mellett, hogy a tárgyalások fonalát újra fel kell venni a magyar forradalom képviseltével és azokat — igy vagy úgy — le kell folytatni. Enélkül a Szovjetunió sohasem juthat el a nemzetközi együttesben arra a helyre, amit magának igényel és az önvád mardosásásaitól sohasem tud szabadulni. Ez az önvád megvan és ennek nincs megrázóbb pszichológiai bizonyítéka mint az a tény, hogy Hruscsov miniszterelnök “döglött patkánynak” nevezte a tragikus magyar ügyet. Nagyon kell fájni valaminek annak az embernek a belsejében, aki ennyire meg tud feledkezni önmagáról és az állás méltóságáról, amit visel. Az a lelki állapot, amely ennek a menthetetlen kifejezésnek a használatára ragadta a szovjetkormány fejét, a pszichológia vastörvénye szerint el fogja őt vinni odáig, hogy maga fog tárgyalásokat javasolni — nem a mi szabadságunk visszaadása végett, hanem a saját lelke háborgásának lecsillapítása végett, ami azonban nem jöhet el a mi szabadságunk visszaadása nélkül. Természetesen van egy reális alsó határ, amely alá a Szovjet nem szállhat le a magyar kérdésben feltétlenül bekövetkező engedékenységében. Kíséreljük meg ennek az alsó határnak ilyenformán való megfogalmazását: Olyan állapotokat kell Magyarországon teremtenünk, hogy az 1941 junius 27.-én történt tévedés ne fordulhasson még egyszer elő. Magyarország se közvetlen támadó ne lehessen a jövőben Oroszország ellen, se olyan kötelékbe ne lépjen be, amely ellenségeskedésben van azzal; se területén ne adjon senkinek olyan jogosítványokat, amelyek Oroszország hátrányára használhatók ki. Egyszóval Oroszországnak szilárd biztosítékot kell kapnia arra nézve, hogy Magyarország kormánya a jövőben nem fog vele szemben ellenséges magatartást tanúsítani. És ezt az ígéretet a magyar emigráció tárgyaló csoportjának magának is halálosan komolyan kell vennie és becsülettel, fenntartás nélkül képviselnie, mert valóban ez a magyar nép érdeke. Becsületes és őszinte jószomszédi viszonyban kell élnünk az orosz néppel és annak mindenkori kormányával. Ami elmúlt, elmúlt, de ez boldogabb jövőnk záloga és szabad fejlődésünk egyik leglényegesebb feltétele. Az előbb említett alsó határ másik része az, hogy a közszabadságok visszaállításában benne kell foglaltatnia annak a szabadságnak is, hogy a kommunizmus számára is biztosítva legyen eszméinek teljesen szabad terjesztése az országban, akárhogyan dönt is a választásokon az ország népe. Első sorban ez több mint természetes lett volna, ha a forradalom megegyezéssel fejeződik be. Másodsorban ez egy békés rendezés után a Rákosi időket átvészelt országban már teljesen veszélytelen velejárója lesz a dolgok uj rendjének és sokkal immunisabbá teszi az uj rendet minden kisiklással szemben mint bármely más elképzelhető rendszabály. Ezeket a feltételeket Oroszország joggal megkövetelheti és őszinte szándékkal meg is kell neki adni. Az erők szabadon dolgozó egyensúlyi törekvése döntse majd el, hogy az ország népe milyen irányban akar haladni. És ha a szabadon nyilvánuló népakarat választja jövő doktrínájaként a kommunizmust, az előtt mindenkinek meg kell hajolnia, mert amit magamnak kívánok, azt másnak is becsületesen meg kell adnom. * A forradalmak vezérei és a diktátorok számára nem bizonyos eredmények elérése a nehéz feladat, hanem azok megtartása. A nagyság ott kezdődik, amikor valaki felismeri saját helyzetében, hogy felért a csúcsra. Ezután félúton visszalép onnan — mert senki sem tud megállni a csúcson — és konszolidálni kezdi azt, ami eredményeiből állandó és megtartható. Ha Hruscsov miniszterelnök ezt teszi,
