Fáklyaláng, 1962. március-december (3. évfolyam, 1-12. szám)

1962-05-15 / 4-5. szám

tömegek senkinek a haja szálát sem görbítették meg annak faji, nemzetiségi, vagy vallási hovatartozandósága miatt. Nem voltak sem “népitéletek”, sem egyéni akciók. Csak ismert politikai gyilkosokat semmisített meg a népharag, de minden esetben csak akkor, ha azok provokáló módon, támadólag léptek fel, vagy ők maguk kezdték az öldöklést. Tehát megsemmisítésük önvédelemből történt. A második világháború vége felé Magyarországon, külföldi akaratból és külföldi protektorátus alatt rövid ideig uralmon volt terroralakulatok utódai nem jelentek meg 12 év múlva újból az októberi magyar utcán, amelyet a nép önfegyelme és magasrendü felelősségérzete tökéletesen hatalom alatt tartott és elzárt minden ismétlődés elől. Mindazok a kilengések és az ember élete és testi épsége ellen elkövetett bűnök, amelyek olyan sötét árnyékot bontanak 1919 március-julius; 1919 augusztus-december; 1944 október-december és különösen 1945 január-március emlékére, messze távol maradtak 1956 októberétől, amelynek emléke mindörökre mocsoktalanul fog ragyogni a forradalmak történetében. A külföld metropólusai — nem jó akarattól vezetve — eleinte megpróbáltak “pogromokat” keresni a magyar nép szabadságkeresése mögöt, de hamarosan megszégyenülten elhallgattak és fenntartás nélkül elismerték forradalmunk tisztaságát.

Ebben a vonatkozásban ugyanez a Mozgalom programmja is. Vallja, hogy a legnagyobb eréllyel meg kell akadályozni minden faji üldözést. Már most, jóelőre minden rendelkezésére álló eszközzel tudatosítani kívánja a magyarság felé, hogy amiért szerencsétlen országunk 1945 utáni vezetői nagy százalékban a zsidó nemzeti kisebbség tagjai közül kerültek ki, szó sem lehet arról, hogy e kisebbséget egészben és kollektive valaha is felelőssé lehessen tenni az azok által elkövetett bűnökért. Ha az ország felszabadul és belső állapota konszolidálódik, független magyar bíróságoknak kell Ítélkezniük — egyedileg és kizárólag elkövetett bűneik alapján — mindazok felett, akik bűnt követtek el a magyar nép, vagy annak egyes gyermekei ellen. Ebben az eljárásban a bűntettesek faja, vallása vagy nemzetisége semmiféle szerepet nem játszhatik és az eljáráshoz mindezeknek a szempontoknak nem lehet semmi köze. Csak a jog, törvény és pártatlan igazság alapján felépülő uj Magyarország tarthatja meg helyét a szabad nemzetek sorában. Terror-különitmények és magánakciókat végrehajtó csoportok nem rombolhatják le egy sokat szenvedett nép jövőjét. Még élénken emlékezetünkben van a rombolás, amit a boszu 1945-ben és utána végzett és ezt most semmi esetre sem szabad egy felszabadulás esetén ellenkező előjellel megismételni. Ennek Programmunkba vételére kötelez minket az, amit 1956 októberben Budapesten láttunk.

III. A nemzeti főhatalom ideiglenes rendezése.

Az események határozott kibontakozásával egyidőben a magyar forradalom megalakította az ideiglenes nemzeti kormányt. Mindenki tudta — első sorban e kormány miniszterelnöke és tagjai — hogy ez csak rövid időre szóló átmeneti megoldás volt. A forradalom tényleges vezetői számítottak arra, hogy Nyugatról hazatérnek az emigráns vezetők és számoltak azzal is, hogy közülük azokkal, akik erre 1945 után nem bizonyultak méltatlannak, ki fogják egészíteni valamilyen formában az ideiglenes nemzeti kormányt. De — miután a Mozgalom vezetői közül többen egyben vezetői voltak a forradalom egyes részlegeinek is, tehát személyes tapasztalataikból tudják ezt — határozottan állást foglaltak volna az ellen, hogy bármelyik nyugati hatalom tisztán emigránsokból álló kész kormányt szállítson haza olyan összeállitásban amit nem bocsájtottak előzetesen a nemzet döntése alá. Senki sem akart diktatúrát diktatúrával cserélni.

Ugyanez a Mozgalom programmja is. Tagjai, akik akkor Budepesten, vagy a vidéken harcoltak, ma szintén emigránsok. így csak azt az óhajukat tudják ma már kifejezésre juttatni, hogy azok, akik majd a remélt felszabadulás idején otthon a dolgok élén állanak, térjenek vissza ehez az egészséges elvhez. Egy elrontott kezdet könnyen elronthat megint egy uj korszakot. A magyar népnek akarjuk tehát fenntartani a jogot, hogy ő maga állítsa össze első kormányát, kívülről jövő legcsekélyebb oktroy nélkül. A nemzetnek saját vezetőire lesz szüksége és nem idegen hatalmak ügynökeire.

Kívánatosnak tartjuk, hogy az uj nemzeti kormány a lehető első alkalommal hirdessen majd széleskörű amnesztiát. Csak a megbékélés szelleme adhat a nemzet életének uj és nemes kezdést, amely nem ismeri többé a múlt súlyos hibáit.

IV. A Dunavölgy igazi békéjének keresése.

A magyar forradalomnak nem maradt ideje arra, hogy akár kormánya, akár mozgalmi vezetői ebben a kérdésben a tárgy fontosságához méltó autentikus nyilatkozatot tehettek volna. De Mozgalmunk vezetői pontosan ismerik az otthoni magyarság általános véleményét erről a tárgyról is, mert ha arra lehetőség nyílott, többször is megtörtént, hogy eszmecserét folytattak egy optimális megoldásról. Az otthon véleménye a forradalom idején a magyar határok rendezésére vonatkozóan ez volt:

Céljuknak azt tekintették, hogy az elnyomás alól majdan felszabaduló dunai és középkelet-európai népek federációs összefogása lehetőleg létrejöjjön. Határozottan az volt a kívánságuk, hogy az emigrációban élő vezető magyar politikusok vegyék fel a kapcsolatot a szintén kint élő egyéb dunavölgyi és középkelet európai emigráns vezetőkkel és azok megértést és méltányosságot tanúsító részével kíséreljék meg kidolgozni e népek egyesülésének programmját. Úgy érezték, hogy az összes, most kommunista terror-uralom alatt álló népek magasabb életlehetősége ezen a területen egyedül csak egy szorosabb egység keretén belül aknázható ki. Csak összeforrva, egyesülve, egymás között minden ellenségeskedést félretéve és felszámolva tudják méltó helyüket biztosítani a Nyugat és Kelet között. Mindnyájuknak meg kell hozni minden áldozatot, hogy ezt az egységet valóban meg is lehessen teremteni. Ennek érdekében — volt az otthon kívánsága — Magyarország helyezkedjék az etnikumot alapul választó uj rendezés álláspontjára — ha ennek az áldozatnak az árán a célt meg lehet közeliteni.

Az otthon tisztában volt vele, hogy területi kérdések ujjá-rendezését — ha az nem az érdekelt felek között lefolyt háborúk után történik — csak úgy lehet megoldani, ha van egy az érdekelteken kívül, sőt feiülálló hatalom, amely ki tudja kényszeríteni a régi határok megváltoztatását. Különben a BEATI POSSIDENTES sohasem lesznek hajlandók önként egy talpalattnyi földről sem lemondani.

Ezt a hatalmat az otthon magyarsága a világ hatalmainak közvéleményében kereste. Ha az emigrációs magyar politikusoknak emberfeletti munkával si26