Fáklyaláng, 1962. március-december (3. évfolyam, 1-12. szám)
1962-05-15 / 4-5. szám
kilátásaink? És ha igen, mi annak az értelme? Vájjon azt kell-e belőle kiolvasnunk, hogy reménytelenül el vagyunk ítélve, amely esetre nem tehetünk mást, mint hevárjuk azt karbatett kezekkel és megadjuk magunkat a végzetnek, amit úgysem tudunk elhárítani, sőt még erőfeszítéseinket sem tudjuk más útra terelni. Vagy a tanulság megtanit-e minket — nem bizonyosságokra, hanem valószínűségekre, vagy talán csak puszta lehetőségekre, amelyek jövendőnkben még nyitva állnak előttünk. A gyakorlati különbség óriási, mert ezen második esetben nem kell tehetetlenségbe szédülnünk, hanem cselekednünk kell. Ebben a második esetben a történelem tanítása nem olyan valami lesz, mint az asztrológus horoszkópja, hanem valami olyan, mint a hajós térképe, amely felkínálja a tengereken járóknak — ha megvan az intelligenciájuk, hogy helyesen tudnak abból olvasni — hogy sokkal biztosabban el tudják kerülni a hajótörést, mintha vakon hajóznának. Mert megadja nekik az eszközt —ha megvan a tanultságuk és bátorságuk annak használatára — hogy olyan útra kormányozzák hajójukat, amely kikerüli a feltérképezett zátonyokat és sziklákat.” “Ebben a kérdésben — folytatja Toynbee — e tanulmány szerzője mindjárt ki is rakja kártyáit az asztalra. Nem determinista. Különösen akkor, ha az emberi élet rejtélyei között akar olvasni. Az a meggyőződése, hogy ahol élet van, ott remény is van és hogy Isten segítségével az ember urává válhatik sorsának, legalább is bizonyos mértékig és bizonyos vonatkozásokban.” Röviden ez Toynbee felfogása a kérdésről és ezek az ő aggodalmai, amelyekben nem rezignál teljesen és nem adja fel egész filozófiájának optimisztikus alapkarakterét. Érdemes itt rámutatni arra, hogy a magyar forradalom tanulságai szerint a kommunista oktatásban részesült fiatalok — mig szellemi felkészültségük erősen meghaladja az előttük járt generációét — alap-filozófiájukban más irányt vettek, mint amit beléjük akartak nevelni. Ez igazolja Toynbee végső akkordját. Tehát nem vagyunk kivédhetetlenül halálra Ítélve. Az idealizmusában is realista Toynbee mellett rendkívül érdekes egyik honfitársának, a fantasztikus regények — Verne Gyula és Jókai Mór mellett harmadik — nagy szerzőjének, H. G. Wellsnek 1933 szeptemberben megjelent könyve: The Shape of Things to Come. Külön érdekessége a könyvnek, hogy szerzője azt Jósé Ortega y Gassetnak dedikálja. Ellentétben Toynbeeval, Wells —aki az elkövetkezendő másfél század történelmét Írja meg, fantasztikus képekben —úgy látja, hogy az emberiségre előbb káosz s azután katasztrófa vár, amit ő elkerülhetetlennek tart. Csak ebből a katasztrófából születik majd meg a boldogabb uj világ, melynek lényegét egyetlen uj “Modern Állam” felemelkedésében látja, amely ellenőrzése alatt tartja majd az egész emberiség életét. Könyvének abban a részében, ahol a jövőről Írandó mondanivalóinak megalapozását rakja le, vegyesen sorolja fel azokat az okokat, amelyek szerinte az emberiség jelenét és közvetlen jövőjét “a romlás korává”, “The Age of Frustration” tették. Azért mondjuk igy: “vegyesen”, mert ellentétben Polányi Károly fejtegetéseivel, ő a romlás okai között felsorol politikai és gazdasági okokat is. Az első okot abban jelöli meg, hogy az 1914-től 1918- ig tartott háború alapvető változást idézett elő az emberiség gondolkodásában. “1914-ben — mondja —egy egységesen megszervezett világ gondolata nem látszott emberileg lehetségesnek, mig 1919- ben ugyanez már aktív erőtényező volt, amely egyre jobban elhatalmasodott az emberi agyvelőkön .... Megjelent a Modern Állam koncepciója és ez állandó sarjadzásban maradt. Van már egy rendszer, a szovjetrendszer Oroszországban, amely már ki is kiáltotta magát az egész világ uj rendszerének. A nagy háború azon generáció legtöbb tagjának szemében, amelynek azt el kellett szenvednie, nem volt egyéb, mint katasztrófa és veszteség .... Mi azonban úgy látjuk azt, mint igen ostoba módon és előre meg nem fontolt utón történt felszabadulást idejüket múlt elméletek alól azáltal, hogy nyilvánvalóvá vált azok tragikus abszurditása. így gyakorlati szempontból elkerülhetetlen lépésnek tartjuk ezt a háborút az emberi sors dialektikusán fejlődő menetében.” Wells szerint tehát az 1914-es háborúval megindult a dialektikus fejlődés egy modern világállam felé. Az épülést szükségszerűen megelőző romlás első okát ezzel kapcsolatban igy konkretizálja: “Az ember nem tud felállítani uj szociális intézményeket, uj társadalmi, politikai és gazdasági viszonylatokat úgy, hogy az uj mellett megmaradjon a régi is ... . Ennek úgy kell megtörténnie, hogy a régi helyébe az újat tesszük, anélkül, hogy ez egyetlen pillanatra is gondot okozna nekünk. Annak, hogy a biológiai szempontból régit lerohanja a mechanikai szempontból uj, ma az az időkülönbség az oka, amit akcióinkban megengedtünk magunknak. Ez a folyamat a 20. században elérte kulminációs pontját.” A meglévő társadalmi és gazdasági rend romlását szerinte még a következő okok mozdították vagy mozdítják elő: a régi rendszer aránytalanságainak nyilvánvalóvá válása; a versenynek és a pénzügyi szervezetnek akadozása megingatta a régi t kapitalista) rendszert; a túltermelés paradoxona, amely a háború egyik oka lett; maga a nagy háború; a hadi-iparnak a háború meghosszabitására kifejtett erőfeszítései; a Versaillesi Béke, amelyet Wells a “katasztrófa melegágyának” nevez; a Népszövetség kudarca, hogy nem tudta pacifikálni a világot; a nemzetközi pénzügyi rendszer és társadalmi morál letörése, mint Versailles következménye és végül a haladás teljes megtorpanása. Nem volna szabad sok időt vesztegetnünk Wells fantasztikus jósolgatásaira, ha a világirodalom nem igazolná, hogy legképtelenebb gondolatai is milyen erős gyürüzést indítottak el az emberiség jövőjével foglalkozók körében. Úgy látta 1933-ban, hogy 1940-1950 között eljön az emberiség utolsó nagy háborús ciklusának ideje, amely nem riad majd vissza a baktérium-háboru alkalmazásától sem, amelynek pusztításai csak azért nem válnak teljessé, mert (1956-ban) egy szokatlanul kegyetlen tél megfékezi a baktériumok pusztító erejét. E háború végén Amerika mai formája is likvidálódik. És ebből a katasztrófából következik el a világ uj nagy renaissance-sza: “a Modern Állam” megszületése. Lényegében egészen mindegy, hogy Wells fantáziája hogyan képzelte el a részleteket. Az kétségtelen, hogy ő az emberiség egyik kiemelkedő szelleme volt és úgy találta, hogy a jelenlegi válság 17
