Fáklyaláng, 1962. március-december (3. évfolyam, 1-12. szám)

1962-12-24 / 9-12. szám

X

FÁKLYALÁNG

osztanak be. Az egyikben vannak a “hóhértörvény” indítványozói, benyújtói, keresztül hajszolói és végrehajtói. A másikban vannak azok, akik a javaslat ellen életük kockáztatásával harcoltak; a törvény elől külföldre menekültek, vagy ha otthon maradtak, akkor annak áldozataivá lettek. Az előbbiek csak kis csoportot alkotnak, amely szembenáll a nemzet egyetemével és a történelem szigorú ítéletét érdemelte ki. Az utóbbi maga az egész nemzet — mindegy, hogy otthon él-e vagy a terror elől joggal külföldre menekült — amelyet a szenvedés szolidaritása forraszt össze láthatatlan kapcsokkal. Csak kétféle magyar van: az ezrek, akik kínoztak és a milliók, akik szenvedtek, mert az emigráció is szenvedés számunkra, ha ezt az otthoniak ma még talán nem is hajlandók elismerni. Ma ennél a tárgynál más megkülönböztetési alap nincs magyar és magyar között, csupán ez. Azoknak pedig, akik kínoztak is és életük sötét fordulóin szenvedtek is, ma már egyértelműen a szenvedő nemzet oldalára kell állmok, mert különben végérvényesen a magyar nép szemében elkárhozottak közé sorolják önmagukat.

Ha majd már ez is megtörtént, akkor — legalább ebből az egyetlen szempontból — egy táborba kerül majd össze az egész magyar nép, szembenállva csupán a kínzók és felsorolt cinkosaik még mindig megátalkodott, kárhozott kis csoportjával. Ez esetre majd egészen különleges szolidaritás jön létre Kádár János és Mindszenty József között, mert mind a kettőt ugyanazok és ugyanazon törvény ürügye alatt kínozták majdnem halálra. A politikai ellentétek talán át sem hidalható szakadékán túl tehát lesz majd egy ennél nagyobb összekötő erő: a közös magyar szenvedés szolidaritása.

Vájjon azok, akiken a dolog megfordul, felismerik-e ennek végtelenül nagy fontosságát és le merik-e és le tudják-e vonni az egyetlen becsületes következményt első sorban önmagukra nézve: nagy mértékben ezen múlik ma Magyarország jövendő sorsa.

Ennek híjával máris megvalósult az, amit 1955 március 10.-én megjelent A Magyar Tragédia cimü könyvem 606. oldalán írtam: “... 1939 óta tartó rettenetes megpróbáltatásaink — mint maró vegyiszer fémről a rozsdát — lemarták a nemzetről azokat a vékony rétegeket is, amelyek elnyomták a népet és lehetetlenné tették a nemzeti egyéniség kifejlődését, meggátolva ezzel a nép boldogulását. A 16. század óta mindig a nemzet egy kis része (rend, osztály, réteg vagy csoport) nyomta el a többséget. Rákosi és társai keze nyomán állt be történelmünk során több évszázad óta először az a fordulat, hogy a nemzet minden rétege és tagja — a gonosztevőket nem számítva — egyforma lett. Nincs közöttük magyar elnyomó, csak magyar elnyomott. Valamennyien egyformán alávetettek: intelligencia, paraszt és munkás együtt. Az elnyomók idegenek a nemzettől — egyformán idegenek annak minden részétől. Idegenek népiségükben, erkölcsükben, gondolkodásukban, politikájukban. Ez a passzív egyenlőség — ha pillanatnyilag a nemzeti élet mélypontjával egyértelmű is — sok ellentétet megszüntetett a magyarság körében. Elhalványult a magyarnak magyar ellen irányuló gyűlölete, mert annak ma nincs értelme. Mindnyájan ugyanannak a közös ellenségnek vannak kiszolgáltatva, amely egyformán kínozza valamennyit.”

7

Ezeket a sorokat 1954 júniusban Írtam és talán szabad megállapítanom, hogy valóban hü képét sikerült bennük adnom annak az állapotnak, amelybe Magyarország népe 1956 október 23,-ára jutott. Azután jött a történelem legcsodálatosabb, első értelmes tömegmozgalma, az 1956 októberi szeplőtelen magyar forradalom; pontosan az ellen, amit könyvemből fentebb idéztem. De a forradalom pillanatnyilag elbukott és a magyar tragédia ment tovább. Népünk csodálatos erőfeszítése eddig még nem tudta megtörni az átkot, amely alatt 1514 óta, a Werbőczy féle reakció győzelme óta sínylődünk.

6. Csak a teljes igazság érték;

a féligazság hazugság.

Már beszéltünk arról, hogy a Kádár kormány határozott szolgálatot tett Magyarországnak a most tárgyalt okmány közzétételével. De amit eddig tett, az kezdetnek is igen-igen kevés és ha itt megáll, akkor talán jobb lett volna, ha nem tett volna semmit. Tudjuk, hogy csak kis részben függ tőle, hogy tovább mehet-e egyáltalában s ha igen, meddig. De ettől függetlenül — mert egyszer valaki feltétlenül tovább fog menni, mert egyszerűen ez a történelem megfellebbezhetetlen parancsa — elmondjuk, hogy minek kell még megtörténnie, hogy a “Rákosi-klikk” kártételei csak félig-meddig is reparálva legyenek Magyarország életében. És ha majd már mindez megtörténik, még mindig távolról sem jelenti a magyar probléma teljes megoldását.

Mi történt eddig?

A már idézetteken felül a jelentés szerint a Kádár kormány

“a.) intézkedett, hogy az önkény áldozatául esett elvtársak emlékét a párt mindenkor kegyelettel őrizze, a munkásmozgalom történeti dokumentumaiban forradalmi tetteiket megfelelően méltassák, hátramaradottaik a szükséges és lehetséges erkölcsi és anyagi támogatást mindenkor megkapják”;

“b.) A koncepciós perekben ártatlanul börtönbe zárt, illetve internált emberek közül 190-et a Központi Bizottság intézkedésére most rehabilitáltak, mert ez — mint a vizsgálat felszínre hozta — szabadon bocsájtásuk idején nem történt meg. A koncepciós perekben meghurcoltak rehabilitációja ezzel megtörtént.”

“c.) A Központi bizottság felhívja a pártszervezetek és közületek vezetőit, gondoskodjanak arról, hogy az alaptalanul vádolt és rehabilitált emberek mindenkor kellő figyelemben részesüljenek; segítsék, hogy végleg feledésbe merüljenek azok a sérelmek, amelyeket a rendszerünktől idegen gyűlöletes személyi kultusz következtében el kellett szenvedniük.”

Ez az eddigi pozitív eredmény.

De ez határozottan csak az első, tapogatózó lépés volt. Hogy a logikai teljes összefüggést ezzel is kiemeljük, az ABC további betűit használjuk, amikor megkíséreljük felsorolni, hogy mit kell még az otthoniaknak feltétlenül elvégezni, ha azt akarják, hogy felismeréseiknek valóban komoly eredményei legyenek.

d.) Annak helytállása mellett, amit az okmány a “Rákosi-klikk” törvénysértő pereiről most enunciál, el kell ismerni és ki kell jelenteni, hogy mindenki, aki Magyarországról 1946 március 12.-e után politikai okokból emigrált (a “hóhértörvény” elfő-