Fáklyaláng, 1962. március-december (3. évfolyam, 1-12. szám)
1962-05-15 / 4-5. szám
megfelelően jut el majd egy intenzivebb, komplexebb és jobban integrálódott szellemi tevékenységhez, amely az emberi nemet a haladásnak olyan útjára vezeti, amelynek végén az emberibb ember áll, mint elérendő cél. Ezt nevezi Páter Teilhard “Omega Pontnak”, ellentétben az “Alpha Ponttal”, amelyen az elemi anyagi részecskék álltak, a bennük megvolt energiákkal. Mit jelent ez a filozófia a mi mindennapi nyelvünkre átfordítva? Azt hogy az ember egyéniszellemi és komplex-társadalmi fejlődése együtt haladnak úgy, hogy felváltva lépnek egyet-egyet előre és mindegyiknek előre lépése szükségképen maga után vonja a másiknak az előre lépését is. Az öntudatosabb és tisztultál^) agyú ember magasabbrendü társadalmi formációkra törekszik és az ekként elért magasabbrendü társadalom uj igényekkel lép fel és uj lökőerőt ad az emberi észtehetség további fejlődésének. Primitiv ember és primitiv társadalom együtt indultak el és vállvetve segítették fel egymást arra a magaslati pontra, ahol ma állanak: a nagyképességű modern ember és a komplex modern társadalom jelen fázisához. Ez azonban — mondja Loren Eiseley — nem végállomás, mert innen utunk még tovább vezet felfelé; akkor is, ha ma megrettenünk az éjszaka rémeitől, amelyek ma épugy utunkat állják, mint az első emberekét. Ők is féltek tőlük, akárcsak mi. De az Univerzum törvényei őket is előre vitték, mint ahogyan minket is előre fognak vinni, mert ez a rendeltetésünk. És az e mozgásban rejlő törvény nem változott meg, mert nem változhatott meg, mert az Univerzum törvényei napjainkban is ugyanazok, mint az emberi élet kezdetén voltak. Ha tehát 190 ezer éven keresztül az ember fejlesztette a társadalmat és a társadalom fejlesztette az ember szellemi képességeit és önállóságát, akkor ez a társadalom a 20. században sem lesz mássá mint ami 190 ezer éven keresztül volt és nem fojtja meg azt az embert, akit kezdetőtl fogva segített —az meg őt. A viszonosságnak ez a törvénye változatlan, tehát ma is fennáll. Ez az emberi fejlődés törvénye és nem a hegeliánus-marxista dialektika. Ez az uj szocialista világnézet lehetséges alapja és nem a tézis-antitézisszintézis játéka, amely Marx szerint azonnal megszűnik hatni, ha egyszer a kommunista szintézis magaslatára elérkezett. Miért? Mi mozgatta addig és mi állítja meg akkor? A kommunista ideológia annyira tökéletes valami, hogy 190 ezer év fejlődése után a csúcspontot alkotja, amelynél nuigasabbra már nem lehet emelkedni? Ennél arrogánsabb, önimádóbb és egyben öncsalóbb elmélettel még soha senki sem állt elő a társadalomtudomány területén. Mennyivel szerényebb, ésszerűbb, emberibb, kézenfekvőbb Pierre Teilhard de Chardin magyarázata. Nincs benne salto mortale. Kezdődött az Univerzummal, annak törvényeit követi és tart, amig az Univerzum élete tart. Eszerint az ember és a társadalom nem ellenségek, hanem barátok, akik szükségképen rá vannak egymásra utalva és mindörökre kiegészítik egymást, mert a Phenomenon of Mannek csak két különböző arca, ugyanannak a kozmikus létezőnek két külön megjelenési formája mind a kettő. Azt a tételt, hogy a komplex társadalom uj lökést ad az ember értelmi fejlődésének és uj Ügytípusok kitermelődését indítja el, korunk mindennapi élete máris számos példával igazolta. A következőkben valóban egészen röviden ennek az uj társadalomnak hat különböző tipusu egyéniségét mutatjuk be, amelyeknek mindegyike azt igazolja, hogy az emberi egyéniség nem elszürkülőben, hanem kidomborodóban van. Ezek közül kerül ki majd az az uj ember, aki az emberi fenomén további fejlesztését megvalósítja. Megvalósítja pedig egy a végéhez még korántsem ért utón. Mert ha Aldous Huxley vagy George Orwell pesszimista próféciái valósulnának meg, az az Ut Végét jelentené, amitől — és ezt vérünk pezsgése és szivünk dobbanása is igazolja — még igen-igen messze vagyunk. A hat uj embertípus, amelyeknek egyike sem élt még 150 évvel ezelőtt, a következő: 1. 1954-ben jelent meg Stewart H. Holbrook könyve: The Age of the Moguls, amely az amerikai gazdasági élet óriásainak: Vanderbiltnek, Carnegienek, Rockefellernek, Fordnak, Drewnak, Fisknek, Harrimannak, Du Pontnak, Morgannak, Mellonnak, Insullnak, Gouldnak, Érieknek, Schwabnak, Swiftnek, Guggenheimnek, Hearstnek és még több társuknak élettörténetével foglalkozik. Ezek az emberek alakították át Amerika arculatát és váltották valósággá az arany-legendát: Álom-Amerikát. Legtöbbjük self-made-man volt, akik pedig már örökölt vagyonnal léptek bele a világba, megsokszorozták ezt a vagyont. Valamennyien agyafúrtak, kíméletlenül kegyetlenek és célratörők voltak. A szerző igy jellemzi őket: “Raboltak és szórták is a pénzt egyben és félszázadon keresztül a sajtóban a legnépszerűbb dolog volt, hogy támadják reputációjukat, amit mint nagyvállalkozók szereztek maguknak és tagadják, hogy munkájuk valaha is hasznos volt, sőt azt bizonyítgassák, hogy egyenesen kártevő volt az ország érdekei szempontjából.... Én azonban úgy gondolom, hogy egészen mindegy, hogy ezek az emberek hogyan halmozták fel vagyonukat, mert életművük a maga egészében a legnagyobb befolyással volt arra, hogy az Egyesült Államok mai összehasonlíthatatlanul előnyös helyzetébe kerülhetett az egész világ ipari és üzleti életében.” Ezeknek a “nagymoguloknak” a kora abban a formában, ahogyan lezajlott, kétségtelenül a múlté. De a típus korántsem veszett ki és annak egyedei a világ minden iparosodott országában hasonló tevékenységet fejtettek és fejtenek ki ma is. Különösen áll ez a második háború előtti Németországra és Japánra. De ma is megvannak mind Európában, mind az Egyesült Államokban, mind különösen Délamerikában, ahol a kontraszt közöttük és a szegények között ez idő szerint a legnagyobb. 2. Ugyancsak 1954-ben jelent meg Alan Valentine könyve is: The Age of Conformity, amely pontosan az ellenkező oldalról nézi a dolgokat és a mindennapi amerikai élet szürke közemberét mutatja be. Ezt írja könyve hőséről: “Andrew Jackson elnökké választásával (1828) megkezdődött egy irány, amely a politikában és kultúrában glorifikálta a közhelyeket és amely azóta is állandóan tart. Imádatunk, amellyel a gépet kezeljük és a tény, hogy figyelmünket az anyagi jólét színvonalának emelésére koncentráljuk, megzavarták és kiforgatták eredeti valóságukból politikai koncepcióinkat és leszállították országunk erkölcsi és alkotó standardját. A köznevelést felhígították és a művészetben 35
