Fáklyaláng, 1962. március-december (3. évfolyam, 1-12. szám)
1962-05-15 / 4-5. szám
az számított jobbnak, amit jobb áron lehetett eladni. Parancsoló szükség, hogy felállítsunk bizonyos abszolút követelményeket, visszaszerezzük a demokráciának valami magasabbrendü, munkaképesebb formáját és végre megteremtsük az igazi amerikai kultúra előfeltételeit.” Az előbbi, fehér izzásig aktiv típus mellett ez egy enervált, önállóságra majdnem képtelenné vált embertípus képe, mely a másikkal szinbiózisban kétségtelenül ma is benne él az amerikai társadalomban. 3. Ismét más emberfajtával foglalkozik Albert Camus, a zseniális, korán, tragikus halállal elpusztult francia írónak 1956-ban megjelent könyve: The Rebel. Camus meg vöt róla győződve, hogy a forradalom az emberiség életének egyik szükséges dimenziója. Teljesen hiábavaló volna annak történelmi valóságát tagadni — ehelyett jobbnak látszik, ha úgy fogjuk fel azt, mint valamit, ami benne van magának a létezésnek a princípiumában. De korunkban a lázadás természete alapvetően megváltozott. Ma már nem a rabszolga lázad fel ura ellen, sőt nem is a szegény a gazdag ellen: ma a metafizikai lázadás korát éljük, amikor az ember az életfeltételek ellen lázad fel, amelyek őt körülveszik, tehát maga a teremtés ellen. És ugyanakkor jelen van egy törekvés is arra, hogy tisztázzuk ki és tegyük egységessé gondolkodásunkat avégből — bármilyen paradox dolog is ez — hogy valamiféle rendet tudjunk teremteni. Könyve célját igy határozza meg: “Célunk az, hogy megállapítsuk, hogy vájjon az ártatlanság, amikor valami akcióba keveredik, meg tudja-e állni, hogy ne kövessen el gyilkosságot. Csak saját korunk adottságai között mozoghatunk, azok között az emberek között, akik körülöttünk élnek.... Mivel ma minden akció gyilkossághoz vezet — vagy közvetlenül, vagy közvetve — nem tudunk mihez kezdeni mindaddig, amíg fel nem derítettük: miért van meg a jogunk arra, hogy öljünk.” A mindennapi élet eseményei azt igazolják, hogy pl. Amerikában talán százezrekre megy azoknak a száma, akik ezt a camusi filozófiát teszik magukévá. A “cumpulsion” elmélete és az annak alapján felépített filozófia ennek gyakorlati megjelenési formái. És ezekből a “rebelekből” nehéz volna akár egy falanszter, akár egy Ingsoc legénységét összeállítani. 4. Ismét egészen más világba vezet bennünket William H. Whyte, /r.-nak 1957-ben kiadott könyve: The Organization Man. Azoknak az embereknek az életével foglalkozik, akik a nagy amerikai szervezetekhez tartoznak és szinte már el sem képzelhetők azok keretein kívül. Könyvét ekként vezeti be: “Ez a könyv a szervezetekben és szervezetekért élő emberről szól. Ha ez a meghatározás kissé bizonytalan, ez azért van, mert nem találok más kifejezést, amivel jobban körül tudnám írni azt az embertípust, amelyről beszélni akarok. Ezek nem munkások és nem is fehér-galléros hivatalnokok, a megszokott irodai alkalmazotti minőségben, amit e kifejezésen érteni szoktunk. Ezeket az embereket az különbözteti meg, hogy az Intézetnek, vagy a Szervezetnek a számára dolgoznak És épenugy ahoz is tartoznak. Középosztályunknak azt a részét jelentik, amely lelkileg és testileg elbúcsúzott az otthontól, hogy felesküdjék a szervezeti életnek és ők alkotják a nagy — önmagukat örök életűnek szánó — intézményeink szivét-lelkét. Közülük csak kevesen érték el a magas igazgatói fokozatot és a legtöbb sohasem is fogja azt elérni.... De mindennek ellenére ma ezek az emberek alkotják társadalmunk domináló elemét. Nem jelentenek felismerhető elitet — ehez országunk még igen rövid ideje áll fenn — de mégis az ő soraikból kerül ki mindennapi életünk vezetőinek első és második vonala és az ő értékeik határozzák meg Amerika vérmérsékletét és általános arcélét.” Ez megint egy másik típus, mint amelyikről Alan Valentine ir. Valami olyan kép ez, mint amilyent egy középkori vár katonasága vagy egy nagy feudális uradalom tiszttartói és béresi kara nyújtott a maga idejében. És egészen bizonyos, hogy percentuálisan semmivel sem kevesebb közöttük az egyéniség, mint azok között volt. 5. Egy fokkal magasabban áll az a réteg, de rokon a most tárgyalttal, amelyről Adolf A. Berle, Jr. beszél 1959-ben irt Power Without Property cimü könyvében. Arról az embertípusról számol be, amelyet igy definiál: “Röviden: nyíltan bevallott tulajdoni jogviszony alapján mintegy 500 nagy részvénytársaság tartja kezében az Egyesült Államok iparának kétharmad részét. Ez a mai helyzet. De a tőkeképződés számadatainak tanulmányozása felfedi előttünk a tényt, hogy ugyanezek a részvénytársaságok halmozták fel annak a tőkének 60 %-át is. amit az Egyesült Államok ipari forgótőkeként használ. Ez annak az ellenőrzésnek hatalmas részét jelenti, amelyik kezében tartja az Egyesült Államok gazdasági és társadalmi jövőjét.... Adjuk ehhez hozzá, hogy a járadék-élvezők, vagy a kötvénytulajdonosok ténylegesen teljesen és jogilag is majdnem teljesen el vannak vágva minden, a részvénytársasággal való összeköttetéstől: a járadékok kezelésével megbízott személyek; a társas tőkebefektetések létesítésére keletkezett alapok igazgatói; vagy az életbiztosító intézetek ügyvezetői végzik ma már mindazokat a funkciókat, amelyeket azelőtt a részvényesek választott igazgatóik utján gyakoroltak. A régi jogokat kollektivizálták, a jelen kapacitást koncentrálták és a gazdasági élet jövő irányítását aránylag kevés ember fogja végezni. Ezeknek az embereknek már semmi közük sincs a szokásos profitrendszerhez; ezek a valóságban a professzionista adminisztrátorok egy még hivatalosan el nem ismert csoportjává váltak és ők osztják széjjel Amerika egész ipari életének gyümölcseit, irányítják annak jelen tevékenységét és ők határozzák meg az utat, amely annak jövő fejlődéséhez vezet.” Ez tehát megint csak egy csoportja az egyéneknek, akik a komplex társadalom életében igen fontos szerepet töltenek be. 6. Ez az ismertetés eddig a nem-kommunista világ uj típusait foglalta össze; természetesen távol attól, hogy még a teljességre való törekvést is arrogálja magának. És most lássunk egy újkeletű embertípust a kommunista oldalról. Korunk összes embertípusai között ebben a pillanatban ez a legfontosabb. Ez a típus tesz majd az emberi előhaladás érdekében a most következő generáció élete alatt legtöbbet. Ez a szovjetvilág kiábrándult intelligenciája, a maga mély gyötrődéseivel és elfojthatatlan vágyakozásával a szellemi szabadság, a személy méltósága, az igazi szociális 36
