Fáklyaláng, 1961. február-október (2. évfolyam, 2-10. szám)
1961-05-01 / 5--7. szám
± 3. ív. Analizáljuk ezt a fogalnat mint történetfilozofiai jelenséget és folyamatot mint aktuális tényt két szempontból. Előbb bizonyos elvek világánál s azután gyakorlati szemmel, - Herceg Ferenc Bizáncában' Giustiniani Giovanni genovai zsoldoskapitány ezt mondja a rinánkodó görög főuraknak és előkelő hölgyeknek:" Minden ország akkor hal meg, ha megásta a maga sirját."- James Burnham, a The Web of Subversion c. könyv számos más jeles iráanü szerzője 1951-ben Indiában járt. Egy hindu politikus-filozofus ekkor ezt mondta neki:" Egy civilizáció akkor hal meg, ha nem , tudja levonni saját legbensőbb természetének logikus következményeit. Most az atombomba nem véletlen mellékterméke a nyugati életformának, nem is egy vagy két zseni ihletett alkotása. Logikus ée elkerülhetetlen következménye a nyugati kultúra két legbensőbb esszenciális sajátosságának: a matematikus-empirikus tudománynak és az ipari technikának. Tipikus, integráns kulminációja a Nyugat hagyományos fejlődésének. Mégis szembekerülve ezzel a brilliáns és abszolúte igazolt eredménnyel, a Nyugat vezetői és szószóllói félre forditják fejüket és megpróbálják a megtörténtet meg nem történtté tenni. A bűntudat terméketlenitő érzése tölti el őket sokkal inkább, mint a jól végzett munka, a diadal és erő természetes érzése. A reménység helyett, amelynek bőségesen kellene buzognia annak tudatából, hogy szabaddá tették a nukleáris energia semmi máshoz nem mérhető erőforrásait, félelemtől remegnek tehetetlenségük érzetében. Miért kövessük mi hinduk Önöket, amikor Önök félnek minket vezetni?Miért fogadjuk el az Önök útját, amikor azt önmaguk is megtagadják." Ez csak egy példa arra, hogy a Nyugat szembe fordult azokkal az elvekkel, vagylegalább is félrefordult azoktól az elvektől, melyeket legnagyobbjai fedeztek fel és amelyeknek saját nagyságát köszönheti. A Nyugat politikai fejlődésének hosszú, sokszor véres útja vezetett el odáig, amig a szabadságjogokat individuálisan és a népek önrendelkezési jogát kollektiv jogként formába öntötték, ugyanúgy mint a fizikusok a hasítható fizikai elemek reakcióit az atombomba formájába, Woodrow Wilson 14 pontja és Roosevelt Atlanti Kartája egy-egy hasonló erejű felfedezést jelent a népek együttélésében, mint az atombomba a fizikában. És ezekkel a jogokkal nem tudtak, nem akartak, nem mertek élni.- Pedig minden önmagával meghasonlott ország elvész. Nem lehet mindenkire érvényes elveket felállítani és azután azokat a következő percben egyetlen karmozdulattal az asztalról leseperni. V. E vitathatatlan igazság felismerése után - most már a gyakorlati analízis terére lépve - megdöbbenéssel kell tudomásul vennünk, hogy saját messzenéző érdekeit tekintve az egész Nyugat élete 191^-től a mai napig nem állt egyébből, mint szakadatlan és következetes szembehelyezkedésekből mindazzal, aminek felemelkedését köszönhette. Az első világháború az európai vezetők tökéletes zavartságanak jegyében indult el, ami a hanyatló civilizációk legbiztosabb jele, 191^-ben Európában egyetlen komoly tényező sem akarta a háborút, mert ösztönösen érezte minden felelős állásban levő ember, hogy az nem jóra vezet. Lloyd George háborús brit miniszterelnököt idézem erre vonatkozóan:" Az uralkodók és államférfiak közül, akiknek egye- - dűl állott hatalmában, hogy kimondják a varázs-szót, melynek hallatára hatalmas hadseregek pattantak fel a földről és masíroztak a határokra és azokon keresztülés ez ma már tisztán megállapítható - egyik sem akarta a háborút. Ha Németországnak . lett volna egy Bismarckja, Britanniának egy Palmerstonja vagy Disraelije, Amerikának egy Theodor Rooseveltje és ha 191^-ben Parisban Clemenceau állt volna a kormán^ élén, a katasztrófa elhárítható lett volna és el is hárult volna. De nem akadt egyetlen nagy állam kormányhidján sem olyan férfiú, aki ezt a kvalitást képviselte volna". Mert minden, a háború kitörésében részes európai államnak voltak olyan - alapjában nem eszenciális céljai - amelyeket nem volt hajlandóf feláldozni, helyette inkább vállalta a háborút. Szerbia el akarta szakítani a déli szlávokat Ausztria- Magyarországtól. Az Osztrák-Magyar Monarchia nem volt hajlandó még Bosznia-Hercegovina feláldozására sem, melyek sohasem voltak egészen az övé.- Oroszország nem tűrte el, hogy presztízse a balkáni szlávok előtt csorbát szenvedjen. Franciaország
