Fáklya, 1956 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1956 / 2. szám - Július Dolanský: Dosztojevszkij halálának 75-ik évfordulója
landóan jobban és jobban elmerült az agyon taposott kis emberek feldúlt belső életének tanulmányozásában. Legszívesebben azt ta nulmányozta, hogyan mutatkoznak a tébo- lyodottság és az őrültség jelei. Különös elő- szerettel fordult olyan típusok felé, ame lyeknél a megzavarodott idegzetű ember bel sőleg meghasad. Az ilyen emberek önmaguk mellett ott érzik hasonmásukat, másik „én jüket”. Ez a hasonmás teljesen felelőtlenül jár el. Ellenőrizhetetlen, fegye1mezhetetlen erők kerítik hatalmukba. Megszűnik az em beri társadalom értékes tagja lenni, kárára van környezetének és végül saját magát te szi tönkre. Az ilyen elbeszélések az emberek tudatára bomlasztólag hatottak. Gyengítették a sza badságért folytatott forradalmi harc lendüle tét és fokozták a zavart. Korának haladó tö rekvéseitől Dosztojevszkij még jobban akkor távolodott el, amikor további nehéz csapást szenvedett. Mint Petrasevszkij forradalmi körének csendes résztvevőjét társaival együtt az 1848—49-es forradalmi években elfogták és halálra ítélték. Barátaival együtt már a vesztőhelyre is szállították. Az utolsó pillanatban, közvetlenül főbelövése előtt „kegyelmet” kapott. A halálbüntetés helyett Szibériába száműzték. Közel tíz esz tendőt töltött számkivetésben, előbb mint fogoly a tömlőében, később mint egy szibé riai gyalogezred egyszerű katonája. És míg az igazi forradalmárok a szám űzetésben még jobban fokozták ellenszenvü ket és gyűlöletüket az önkényuralom ellen, Dosztojevszkij testben és lélekben teljesen megtört. Az evangélium olvasása és az új cár, II. Sándor „kegyelme” alázatos, békés emberré tették. Jobban mondva: alázatos és erőszakkal megbékélt emberre. Midőn vé gül is szabadlábra került, már a negyvenedik életévéhez közeledett. Húsz éve volt akkor még hátra. Ezt az időt lázas irodalmi alko tással töltötte ki. El akarta mondani min den keserű tapasztalatát és kora emberei nek, a kapitalista rendszer brutális hatalma által letepert és megalázott embereinek min den fájdalmát. A XIX. század hatvanas éveinek az elejét, amikor Dosztojevszkij újra feltűnt az iro dalmi életben, Oroszországban a burzsoá re formok kivívásáért folytatott heves forrongás jellemezte. Csernisevezkijjel az élén a forra dalmi demokraták által vezetett haladó ér telmiség minden erejét latba vetette, hogy az orosz közvéleményt az elnyomott paraszt ság legszélesebb tömegeinek igazi szabadsá gáért mozgósítsa. Egyre öntudatosabban je lentkezett az ipari proletariátus. A hatvanas és hetvenes évek Oroszországát megszállottá a forradalmi mozgalom hulláma, amely anar chista elemek bűneként terronisztikus me rényletekben, a forradalom szempontjából káros egyéni terrorban csúcsosodott ki. Ezidőtájt, Szibériából való visszatérte után Dosztojevszkij teljesen megtagadta a haladó gondolatokkal való korábbi rokonszenvét.. Sőt tovább ment. Ellentétbe került a haladó gondolatokkal és nevetségessé tette azokat. Ügy látta, hogy a reakció elleni mindennemű harc hiábavaló. Nem látott más kiutat, mint a megbékélést és az alázatot. „Beikülj meg, büszke ember!” — ez lett alapvető életböl csessége. Az egyetlen megváltást a töredel mes vezeklésben és az evangéliumban talál ta. Ilyen szellemben írta néhány nagyobb ter jedelmű művét, amelyek világhírt szereztek számára. „Emlékiratok a holtak házából” cí mű regényében a fogházban szerzett benyo másait írta le. Ebben a művében rámutatott arra, hogy a döntő pillanatban még a legna gyobb bűnözőnél is megnyilvánul az embe riesség szikrája. Inkább szerencsétlen em berek ezek, mert a rossz és igazságtalan tár sadalom vitte őket a bűn útjára. Hogy meny nyire éppen az uralkodó orosz felső tízezrek osztályát hatotta át az erkölcstelenség, azt „Megalázottak és megszomorítottak“ című regényében és „A játékos naplója” című el beszélésében világította meg. Rendkívül érdekes kérdéssel foglalkozik Dosztojevszkij, a „Bűn és bűnhődés” című regényében: Megengedhető-e bűn elkövetése valamilyen .magasabb eszme” érdekében? Az írás hőse, Raszkolnyikov diák kezdetben szintén azt gondolja, hogy az emberiség ki választott „erős” egyénekre oszlik, akiknek mindent szabad, és a közönséges emberek tömegére, akik csupán anyagul szolgálnak a „kiválasztottak” számára. Meggyilkolja hát a haszontalan, uzsorás öregasszonyt, hogy hoz zájusson a pénzéhez, amit rendes, jó célokra fordítana. Ám Raszkolnyikov is meggyőződik arról, hogy minden bűnt bűnhődésnek kell követnie. A lelknsmeretfurdalás annyira kí nozta, hogy saját magát feljelenti, a nyilvá nosság előtt vezekel tettéért és súlyos bűn- hődésként szibériai száműzetésben lakói tet téért. „A félkegyelmű” című regényében Dosz tojevszkij megkísérelte kora hősének pozitív típusát ábrázolni. A hőst a fiatal Myskin her cegben, ebben az epilepsziával terhelt, érzé keny idegzetű emberben találta meg. Myskin jószívűségében oly gyermekesen egyszerű, hogy az miberek félkegyelműnek tartják. Nem csoda, ha végül maga is alulmarad, mi után előzőleg az intrikák sűrű szövevényébe és a vagyon körül forgó harcokba keveredik. Sok nyugtalanságot idézett elő Dosztojev szkij a forradalmárok ellen irányuló „Meg- mételyezettek” című regényével. Ürügyül a hatvanas ével végén történt ismert eseményt
