Fáklya, 1956 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1956 / 2. szám - Egri Viktor: Az ifjú Schiller és első drámája, a Haramiák
használta fel, amidőn egy moszkvai anarchis ta kör tagjai meggyilkoltatták Ivanov diákot, mert beárulta őket a rendőrségen. Doszto jevszkij akkor már semmi kapcsolatot nem tartott fenn a forradalmi mozgalommal és nem ismerte a forradalmi munka módszereit. Az, amit regényében leírt, valóságos pamflet (gúnyirat) és otromba, karikatúra az igazi forradalmárokról. „Megmételyezettek”-jében sem titkolta, milyen borzalmas a soruk a gyári munkásoknak és hogyan fonódott össze a cári bürokrácia a gyárosok ki zsákmányolásra irányuló mohóságával, hogy korbáccsal nyomják el az éhes proletá rok jogos követeléseit. Viszont teljesen ha misan néhány városi kalandort és úri világ fit állít be mint a forradalmi mozgalom egyedüli képviselőit. Ezeket tartotta „meg- mételyezetteknek”, akik felforgatják Orosz országot. A tényleges forradalmárokról fo galma sem volt. A reakciónak ezzel nagy szívességet tett. Jóval kisebb örömmel fogadta a reakció az utolsó két regényét, „A kamaszt” és a „Ka ramazov testvéreket”. Mindkét művében szé les alapon tárta újból az olvasó elé az ural kodó osztályok bomlási folyamatát. „A kamasz” című regénye hősének, Arka- dij M. Dolgorukijnak szomorú volt a fiatal kora. Számtalan ocsmány intrikának, csalás nak és az aranyifjúság erkölcstelenségeinek volt a szemtanúja. Az egész Karamazov csa lád vádlóan bizonyította, milyen viszonyok között éltek az un. jobb családok. A család apa, Fjodor Pavlovics Karamazov, sikerült példánya volt földbirtokos osztályának: bru tális despota, csaló, uzsorás, erőszakos pa ráználkodó. Legidősebb fia, Mitya, szakasz tott mása. Ivánt, a középső fiút, bár tudomá nyos pályán működött, szintén megfertőzte a karamazovi természet. A Karamazovok csa ládi tulajdonságai Szmergyakovon, a szolga- lelkületű és bármilyen bűntett elkövetésére hajlamos epileptikus törvénytelen fiún ütöt tek ki legjobban. Csupán Aljosa, a legfiata labb Karamazov fiú igyekezett menekülni ebből a környezetből, azáltal, hogy kolostor ba vonult. Ott élte életét az ájtatos Zoszima útmutatása mellett, az evangéliumok szelle mében. Dosztojevszkijnek erre az utolsó és legterje delmesebb regényére is jellemzőek művei nek jó tulajdonságai és fogyatékosságai. Ezt a regényét arra a helytelen elméletre épí tette, mintha az emberek életét családi tu lajdonságaik határoznák meg, mintha az em bernek munkája és a nevelés következtében nem kellene állandóan fejlődnie, változnia. Mind a „Karamazov testvérekben”, mind a többi regényedben és elbeszéléseiben Doszto jevszkij annyi dokumentáris anyagot gyűj tött össze az uralkodó társadalom bomlásá ról és oly mélyen nézett az emberek megfáj dult szívébe, hogy írói művével tartós emlé ket állított „beteg” korának és a kapitalista rendszer hanyatló társadalmának. Hasztalan hitt a zseniális orosz realista ab ban, hogy a világon minden rosszat az evan géliummal, embernek embertársa iránt tanú sított szeretetével meg lehet szüntetni. Sa játmaga minduntalan meggyőződött arról, mily kevés volt az igaz szeretet akkoriban az emberek között. Az emberiség egységét hir dette és hitte, hogy az orosz népre döntő szerep vár. Nem tévedett. Orosz népe dia dalt aratott. Ám nem mint olyan nemzet, amely isten képét tartotta maga előtt, ha nem mert gyökerestől kiirtotta mindazokat a sötét erőket, amelyek Dosztojevszkij éle tében fojtogatták az embereket és mert az orosz nép Lenin és {Sztálin zászlaja, a omar- xizmus-leninizmus zászlaja alatt bátran elin dult az új élet felé. Az ifjú Schiller és első drámája, a Haramiák A Német Demlakratikuis Köztársaság tavaly Schiller- évet tartott s a Béke-Vi- lágtanács határozata folytán az egész ha ladó világ megünnepelte a szabadság halhatatlan német dalnoka születésének 200. évfordulóját. Ezekbe a jubileumi ünnepségekbe belekapcsolódott a forati- slayai Hváiezdoslajv Színház is. amikor december havában bemutatta1 a nagy né met költő első drámáját, a Haramiákat. 1782 január 13-án Mannheimben ke rült elősző"1 színre az akkor alig huszon három esztendős Schiller drámája. Köz vetlenül a bemutató után egy szemtanú ezeket írta az előadás hatásáról: „A színház hasonlatos volt az őrültek: házához. Kimeresztett szemek, ökölbe szorult kezek, forró kiáltások á nézőtér ről. Idegen emberek kölcsönösen átölel ték egymást, a nők az'izgalomtól támo lyogtak az ajtók felé. Ezt a hatást a fiatal és akkor még tel jesen ismeretlen Schiller merész gondo latai és az a bátorsága váltották ki,
