Fáklya, 1956 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1956 / 10. szám - Horváth Sándor: Találkozás a medvével
Egy tuvai bölcsödében Az öreg feuvai asszony közben a füstös katlanból egy zsíros fatálba valami kásafélét rakott, majd mosolyogva elénk tette a föld re. Fakanalat nyomott a kezünkbe és „csem- csik, csemcsik” szavakkal biztatóan nézett ránk, nyilvánvalóan arra szólítva fel ben nünket, hogy együnk. Éz a kásaszerü étel a tuvaiak nemzeti eledele, a „szakfán ta ra”, vagyis egy köleskása-féleség túróval és tejjel elkeverve. Bizalmatlanul méreget tem az ételt s szívesebben folytattam volna az utat. A sofőr azonban figyelmeztetett, hogy nagyon megsérteném a házigazdát, ha nem érmék a szakfán tarából, így aztán fogtam a kanalat és a jurta lakóinak nagy örömére hozzáláttam az evéshez. Vendég látóim megelégedetten mosolyogtak s az öreg még a vállamat is megveregette. Mind ennek ellenére azonban három kanállal jól is laktam. Hamarjában lefényképeztem a gyerekeket, megköszöntük a szíves vendég látást, s elköszönhettünk. — A szakfán tara kitűnő étel —, magya rázta az úton a sofőr, — csak jól kell elkészíteni. Kár, hogy sislakot nem evett, az még jobb. Bánányhúsból készül és talán a legízletesebb étel a világon, — esett in tett a nyelvével. Autónk közben betért a tajgába és az óriási, két-három méter vastag cédrusfák között haladva sofőrünk újra megszólalt: — No, most vegyük elő a puskát. — A hátsó ülés mögül egy egy- és egy dupla csövű vadászfegyvert húzott elő. Amint új ra elindultunk, figyelő szemmel meredtem az útra, hogy nem ugrik-e elő az erdőből egy medve vagy egy farkas. Azonban hiába figyeltem, a sofőr szerencsésebb voit, ész revett valamit és nyomban megállította a gépet. — Oda nézzen — mutatott jobbjával az erdő egy kis tisztása felé s már húzta is fel a ravaszt. Három gyönyörű őz legelt a tisztáson, de alig hogy megállítottuk a ko csit, tüstént felneszeitek és nagyokat szö- kellve tűntek el az erdőben. — Derék vadász, — gúnyolódtam Viktor ral, aki csalódottan engedte le fegyverét. Igaz. hogy benn ént is fellángolt ebben a percben a vadászszenvedély és azt sem bántam volna, ha valami medve kerül elénk. Meg is kérdeztem Viktortól: — Medvét nem fogunk látni? — Lehet, hogy azzal is találkozunk. A múltkor éppen ezen a tájon, a pataktól nem messze terítettem le egy nagy apa medvét. Alig fért fel az autóra a potyautas. Autónk közben szerpentin úton haladt fel felé egy magas hegyre, minden percben éles kanyarokat írva le. A tetőről olyannak látszott a völgyben a megtett út, mint egy vékony kis szalag.
