Fáklya, 1956 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1956 / 7. szám - Mikus Sándor: Ahol a kultúra tömegigény
Osztankino, Moszkva mellett Tarasz Sevcsenko szobra Kíjevben mondanom a véleményeket a moszkvai Nagy Színházban látott Csajkovszkij-balettről, a Csipke rózsikáról. Moszkvai tartózkodásunk második estéjén néztük meg a Csipkerózsi- kát, amikor már élményektől terhesen, a sokféle látottaktól szinte kábultan ültünk be a Nagy Színház nézőterére, amely pom pájával felülmúlja a leningrádi Opera- és Balettszínházát is. Szomszédaim csehek, szlovákok, moszkvaiak és egy amerikai új ságíró voltak. Az utóbbi egészen véletlenül került oda, nem tudván eligazodni az orosz feliratú színházjegyen, s az utolsó percek ben türelmetlenül leült — a székemre. Persze nagyon jellemző, hogy a színházi jegy szedőnő azonnal kerített neki pótszéket a betelt páholyba, hogy ne kelljen tovább keresgélnie a helyét. Én ezt az amerikait — és a többi nézőt is — szemmeltartottam az egész est folyamán, noha ez nagy meg erőltetésembe került a lenyűgöző színházi előadás miatt, de nagyon érdekelt, vajon mennyire forralja fel az érzéseket s meny nyire tudja átszellemíteni a különböző em berarcokat ez a nem mindennapi színházi élmény. Csehszlovák utitársaim s újságíró barátaim álmélkodással elegy komolysággal nézték végig, a moszkvaiak a színházláto gatók otthonos megszokottságával ültek há rom óra hosszán át, amerikai kollegánk pedig hol teljes odaadással, magamegfe ledkezve, hol kitörő tapssal, néha már va lósággal- ujjongva lelkesedett ezen a szín padon megelevenedett mesevilágon és ne kem akkor arra kellett gondolnom, hogy milyen jó lenne, ha ezek a forró percek ífly. ilyen magátőladódóan, őszinte felkí- náltságukban kerülnének az amerikai ma gazinok, képes revű-számok, folyóiratok ha sábjaira. De a nézőtér távolabbi részein is, min denütt, túlfűtött hangulat uralkodott: hol templomi csenddé állott össze az idő, hol pedig súlyos vastaps és izgatott színházi zsongás zúgott az ornamentumokkal és stukkókkal díszített, tompán csillogó fé nyekkel bevont vörösbársony nézőtéren. Folyton az az érzés kísértett, hogy életre- szóló emlék ez a színiházi est, tele hosszú időkre szóló élvezettel, mostani és jövendő nagy balettcsillagok, sőt világhírességek megismerésével. Régi balettkultúrába ágya zott művészetnek voltam a szemtanúja, né zője s végsőkig felajzott élvezője. Nem láttam még a világ nagy színpadait, mű vésznevet is csak nagyon keveset ismerek, de egyre inkább eluralkodott rajtam az az érzés, hogy balettet igazán csak oroszok játszanak, s Csajkovszkij-balettet sehol a világon ilyen belső ihletettséggel, nemzeti hévvel, érett kultúrával előadni nem tud nak, csak a leningrádi Balettszínházban vagy a moszkvai Nagy Színházban. Nem ismerem Napit Péter szobra és az Iszakovszkij katedrális a Néva partján
