Fáklya, 1956 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1956 / 6. szám - Kaposi Edit: Néptáncaink gyűjtésének fontossága tánccsoportjainknál és a gyűjtés módszerei
Néptáncaink gyűjtésének fontossága tánccsoportjainknál és a gyűjtés módszerei Napjainkban nemzetközi viszonylatban a Világifjúságí Találkozók, hazánkban a művé szeti versenyek a legjobb bizonyítékai a nagy magyar költő sorainak. Mennyi szín, mennyi gazdagság rejtezik a többnemzeti ségű Csehszlovákia népeinek népművésze tében! Hányféle módon fejezhetik ki a tör ténelmi sorsközösséget az egymás mellett élő népek! Gondoljunk a hősiességet, bá torságot, virtuskodó férfiasságot, szabadság- vágyat kifejező különböző magyar verbun- gokra, szlovák Jánosik-táncokra, vagy a ha sonló goral pásztortáncokra. — De az egyes nemzetiségeken belül is, amint a közmondás tartja: ahány ház, annyi szokás; ahány falu, va9Y jó táncos, annyiféle szín és gazdagság mutatkozik még egyazon tánctípuson belül is. S ezek a színek, a sajátos helyi változa tok, a ma is alakuló, formálódó új varián sok jelentik népművészetünk erejét. Mégis, tánccsoportjaink egyik legnagyobb problémája az, hogy milyen táncokat tűzze nek műsorukra. Sok-sok időt töltenek el a vezetők, hogy messzi vidékékről, vagy mű sorfüzetekből „importáljanak” anyagot, s nem veszik észre, hogy csak saját falujuk ban, városukban kellene jobban körülnéz- niök és annyi kincset találnának, hogy öt művészeti verseny műsora is kitelnék belő le! Az eddigi bemutatók is bizonyították, hogy azok a csoportok tudták a legjobb eredményt elérni, amelyek saját falujuk, vagy vidékük ma is élő táncait vitték szín padra. Ezeket az idősebbektől tanulták, vagy még maguk is járják lakodalomban, mulatságban. Ezek a táncok a színpadon is életerősek, elhitető erejűek és a táncosok — minthogy saját maguk is tudnak vele élni, szórakozni — minden gátlás nélkü5, színpadi póztól mentesen tudják tolmácsol ni. Szép eredményt értek el olyan városi csoportok is, amelyek értelmesen vették át egy-egy vidék táncát. De itt sem egysze rűen a színpadra állított kompozíciók tanu lása történt csupán, hanem először és első sorban az illető vidék eredeti néptáncainak megismerése, alapos megtanulása. Csak mi- "kor már maguk is tudtak felszabadultan élni, szórakozni a tánccal, s nem okozott gondot a lépések egymásutánja, sőt maguk is szabadon tudták variálni azokat, akkor rendezték el a színpad törvényeinek meg felelően. Ez arra figyelmeztet bennünket, hogy egészséges színpadi táncművészet csak ak kor fejlődhet ki igazán, ha most kialakuló új táncművészetünk minél szélesebben és minél mélyebben gyökeredzik az egész tár sadalomban, ha mind többen és többen vál nak tánckultúránknak nemcsak élvezőivé, hanem aktív részvevőivé, alkotóivá. Ezért tánccsoportjaink legfontosabb feladata, hogy felkutassák tánckulturánk már-már elfele dett kincseit és ezzel is hozzájáruljanak hazánk népművészetének szebbé, színesebbé, gazdagabbá tételéhez. Nem az a célunk, hogy a feltárt népmű vészeti kincseket mereven, muzeális hite lességgel őrizzük, hanem hogy a feledésből napfényre, sőt rivaldafénybe állítva a nép hez közelálló, új alkotásokat hozzunk létre. Ehhez azonban az szükséges, hogy az alko tásból sugározzák a népművészet alapos is merete. Ezt a megismerést pedig hassa át a személyes élmény ereje, mert az enélkül alkotott tánc papírizű, sematikus és idegen marad. A megismerés a tánccsoportveze^ö és a táncosok részére elsősorban a tudatos néptáncgyűjtés kell, hogy legyen. Helyes, ha minden tánccsoport egész évre szóló munkatervet készít, melyben első helyen szerepel, hogy hol, kiktől kívánja az ez évi műsoranyagot összegyűjteni. Nemcsak a fa lusi csoportok tehetik ezt meg, hanem a városiak is kiválaszthatnak egy-egy közelben lévő községet, ahol az adódó táncmulatsá gokon, lakodalmakon, vagy megfelelően el készített gyűjtések alkalmával megtanulhat ják a ma is élő, vagy már csak néhány idő sebb ember ismerte táncokat. De ha jól kö rülnézünk, még városainkban is sok olyan idősebb emberrel találkozunk, akik fiatalabb korukban bálrendezők, híres csárdásozők, vagy verbung táncosok voltak. A legtöbb városban a lakodalom, vagy majális olyan társas összejövetel volt még a közelmúit- „Nézd a tánc nemeit, Mint festik játszi ecsettel. A népek lelkét, S nemzetek izleteit.” (Berzsenyi Dániel)