Fáklya, 1956 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1956 / 5. szám - Horváth András a Vörös-téren
Černá elvtársnő alapító tagja Csehszlová kia Kommunista Pártjának. Sok, (nagyon sok gondja volt az életben. De sok örömet is megért. Sok, nagyon sok május elsején vett részt. Legszívesebben , azokra emlékezik vissza, amelyeket 1945 után, a szabad hazá ban ünnepelt. Mert most ünnepelhetünk igazán. Most példakép a mi májusunk a kapitalista; országok dolgozóinak. 1953-ban a párt jóvoltából Františkovy Lázněn üdült a „maminka". Május elseje előtt türelmet lenkedni kezdett. Nem találta a helyét. Áp rilis 30-án Prágába • utazott, csakhogy ott lehessen a Vencel-téri tribünön, láthassa százezrek mosolygó arcát, a piros-kendős pionírokat, a kékinges fiatalokat, az üze mek dolgozóit, a/béke, a szocializmus har cosait. Ott volt még tavaly is. Attól tart, ,’hogy az idén már nem lesz ideje odatipegni. És ha az egyik tribünről nem • fog kendőjével integetni egy töpörödött anyóka, lélekben, gondolatban biztosan ott lesz. Büszke, na gyon büszke százezres családjára a;prágai ak — már nemcsak a párttagok — igaz szívből szeretett és megbecsült „maminká- ja”. Büszke is lehet: új harcosok sorakoznak az egész világon, akik nem fegyverrel ki vívott győzelemmel viszik majd előbbre az emberiség ügyét. Horváth András a Vörös-téren őszülő hajú, szélfútta piros arcú, magas- termetű elvtárs. Horváth András, a Járási építési vállalat dolgozója. A nemzeti bizott ság ülésére érkezett, a nemzeti bizottság helyiségében ülünk, beszélgetünk. Illetve ő beszél, . én csak hallgatom. Különös érzés fog el, olyan emberrel ülök szemközt, aki látta Lenin, Sztálin, Vorosilov, Molotov elv társakat, aki Csapajev osztagában harcolt, éveken keresztül, * mindaddig, jmig csak le nem győzték az ellenforradalmat. De nem csak én vagyok megilletődve, Horváth elv társ hangja is megremeg, amint emlékei ről1 beszél. — Ezerkilencszázhúszban — akkorra már harcoltam Kolcsák, Gyenyikin, Jugyenyics ellen s mind az ellenforradalmat, mind a beavatkozókat legyűrtük — a Vörös hadse reg szabadságos őrmestereként Moszkvába érkeztem. Áprüis húszadikával kezdődött a szabadságom és így a május elsejei ünnep ségeket , Moszkvában éltem meg. Május elsején napfényes, szép koratavaszí reggelre ébredtünk. Az ágak hegyén a fa- kadás zöldes-barnás lehellete lebegett, Moszkva megfürdött ,-az aranyos napsugár ban. Felvonultunk, felvonult mindenki, a város népe az első békés május elsejét ül te. A Vörös téren, a tribünön ;ott állt Le nin, Sztálin, Vorosilov, Molotov elvtárs, a Vörös hadsereg és a szovjetek vezetői. Amint elvonultunk előttük, ; zúgott a forra dalmi induló refrénje: ,'„Zdravsztvuj Le nin ...” Magam a katonaság — a gyalogo sok, tüzérek, tengerészek között mentem és soha el nem felejtem azt a percet, amikor a tribün alá értünk. Lenin nézett ránk, a forradalom nagy vezére. Nehéz erről be szélni, elvtárs, pedig elhiheted, gyönyörű szép volt. A felvonulás után kezdetét vétté á vigá* lom. Moszkva énekelt, harmonikázott, tán colt, ünnepelt. Nekem legjobban a kínai elv társak tetszettek, akik akrobata mutatvá nyokkal szórakoztatták a közönséget. Máig sem láttam olyan ügyességet! Sok május el sejét megértem, kinn a harctéren, odahaza is, jóban, rosszban, de egy sem volt Ilyen emlékezetes. Hát így volt, elvtárs, Ez.volt a legszebb május elseje életemben,
