Fáklya, 1955 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1955 / 12. szám - Veres János: "Fekete felhőből esik az eső"
Akkor a fiú maradt az ajtó mellett s ő kér dezte meg: —r Kútba estem, ki húz ki? Ha az orsó földre esett, mindig felkap ta valamelyik legény. Figyelték ám, hogy mikor esik le! Mert a lány, aki leejtette, csak csókkal válthatta vissza. Míg kánt ködmenben, behavazott kucsmá ban, nagykendőben siettek az emberek, ott bent odafésákelődött a fiatal szívek mellé a melegpihéjű szerelem. Fénylett a fiúk szeme, pirult a kontyos lányok arca. Fehér vászoningben, ráncos, széleskürtös búzakék meg fekete szoknyák ban voltak a lányok, ünnepkor selyem- szőttes díszítésű fekete brokátruhát öltöt tek. — Mit daloltak leginkább a fonóban? Már mondja is a nótát: Ne feküdj a szénaboglya tövébe, mert körül van rózsafával ültetve ... — Hát még? Három dinnye van egy bokron, mind sárga ... — Hát Luca-napkor varrtak-e, néném ? — Hova gondol! Dehogyis varrtak. Bevarrták volna a tyú kok fenekét. De kukoricát, azt főztek Luca estéjére. Mákos kukorica volt vacsorára. Kalácsot is, fánkot is sütöttek. A fiúk pálinkát meg ci gányokat vittek a fonóba. Miközben a sül- dőlegénykék kolompokat és pergőket rázva járták végig-hosszig a falut, a fonóban tán cot roptak a szerelmes fiatalok. — Odajárt utánam az én Pistám is... Karácsony estéjén elvitték a Luca szé két a templomba. Szentelt krétával kört húztak köréje. Aki arra a székre ült, különös látóképességet kapott, meglátta, kinek a fe jén van szarv, ki a boszorkány. De ha a kré takört nem rajzolta volna meg, széttépték volna a boszorkányok. Azok, akik szemmel tudtak verni és megrontották a teheneket. — Aztán megmondta-e a többieknek, hogy kinek a fején látta a szarvat? — Azt nem mondhatta meg. De ő tudta... — Honnan tudták, hogy ő tudta? Együtt nevetünk az egykori babonán, mely úgy eltűnt már, mint a gerendáról a petről- lámpa. Mesét mond Bori néni, olyat, amit valaha igaz történetnek hittek. Amit gyakran me séltek a kerekrenyílt szemű gyerekeknek s a kuncogásukat kötényükbe rejtő süldőlá nyoknak. Erdőben kóborló emberekről szól a mese, akik az erdőn kastélyt s abban mu latozó társaságot találtak, ők is betértek, arany pohárból ittak, aranykanállal ettek^ Egyikük poharat, másikuk aranyvillát süly- Petróczy Istvánná a körtefa alatt olvas Oláh András házat épít
