Fáklya, 1955 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1955 / 12. szám - Veres János: "Fekete felhőből esik az eső"
Hideg őszi este. Rázza az akácbokrot a szél. Néhány esőcseppet vág az arcomba. Az ég fekete. De valahol a felhők mögött, ha nem is látni most őket, ott ragyognak a csillagok. Deszkákból összetákolt szerszámos bódé ban ülök, a priccsen. Felfordított ládán gyertya ég, lángját mozgatja a szél, amely betolakszik a fal résein. A tető kátránypa- pírján súlyos esőcseppek kopognak. Oláh András erdőőr — erős, rőtbajszú ember cigarettát sodor. Hatvanéves ember. Most Panyiton laknak, de itt teljesít szol gálatot, a csoltói erdőkben. Azért építi itt a házat, mert hazafelé húzza a szíve. Itt nőtt fel, apja pásztorember volt. Az erdőket, a Kápolnát, a Dresztyét, a Szilvást, az Iván- tájat úgy ismeri, mint a tenyerét. Meséli, hogyan védte meg kilenc fejszével felfegy verzett támadó ellen a méterfát. Látom raj ta, hogy nem ijed meg a saját árnyékától. Esik, esik... Pedig indulnom kellene az állomásra. Bejön Ottó bácsi is, aki a házépí tésnél segít, ö a Mátra tövéből került ide. Az erdőőr arra kéri, mondjon egy mátrai nótát. — Nem tudok én — szabódik. — Ha nem tud, majd mondok én. Pedig sose jártam arra. A Mátrában legelész egy birkanyáj, vezérürüm harmadik nyarat szolgál, vezérüriim rézkolompját zörgeti, a babámat más legény ölelgeti. lyesztett a zsebébe. S mikor reggel elővet ték zsebükből a lopott holmit, pohár meg villa helyett lókörmöket tartottak a kezük ben. Amit most hallgat Bori néni, azok már nem mesék. Ha akarod, részletesen elmond ja, amit a genfi értekezletről hallott a rá dióban. Híres sportemberek nevét úgy ismeri, mint azelőtt a vajákos asszonyok által aján lott csodaszereket. Ul, ölhetett kézzel az ablak előtt. Gyakran jár mostanában orvoshoz, betegeskedik. De ma már nem kell azon töprengenie, hogy mit adjon el, hogy kifizethesse az orvosságot. Veres Péter „Rossz asszony“ című köny vét teszi elém. Most ezt olvassa. Szemüveg nélkül. Mennék, de marasztal. Elmond még egy nótát. Gólyamadár felszállott a levegőbe, gyere ide, kisangyalom, az ölembe. Majd ha az a gólyamadár vissza leszáll, szeretőm lesz nekem az a barna kislány. Apjától hallotta gyerekkorában. Betyárnő- tát is tud. Csütörtökön virradóra tálaltam egy pejcsíkóra. Addig-addig nézegettem, míg fel nem kötöfékeztem Mennyi dalt hallottam Csoltőn pár óra alatti Még itt is, a bódéban, ahová az eső elől hú zódtam be. De nem is esik már, alig csepe- reg. Jőéjszakát kívánunk egymásnak. * * * Milyen riport lesz ebből? — gondolom —. hiszen csak három öreggel beszélgettem. Igen, három öreggeL Megláttam, mivé let tek, mire megvénültek. Az egyik nyugdíjat kap, új házban él. A másik rádiót hallgat, ingyen orvosságot kap, jó könyveket alvás. A harmadik családi házat épít. Megláttam, hogy az új hazában az öregek is boldogok. Emlékeznek a múltra is, igyekeznek ki-- emelni belőle azt a kevés szépet, arpit adott. Mint a tengerből a gyöngyöt. Ezekből az emlék-gyöngyökből régi szép népdalok hangjai suhannak elő. S mint aranyszárnyű lepkék, lengik körül ősz fe-* jüket. Az Állami Film vándormozija a Kultúrház- bán az „Anna“ című filmet játssza
