Fáklya, 1955 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1955 / 12. szám - L. Kiss Ibolya: Thököly kurucfejedelem városában
Szelíd, langyos szellő simogatja arcomat -a poprádi állomáson, ahol a podolini kisvasúi ra várok. Őszi idő van már, de a levegő még meleg, a nap ragyog, a fák koronája zöldéi, mintha nem a tél előfutárja lenne, hanem nyár eleje ... A fiatalság örül a szép időnek s hangos zsivajjal ugrál le a Kassáról jött gyorsról s hátizsákkal a vállukon már is loholnak az állomás túloldalán veszteglő villamosvonatra, hogy minél előbb fent le hessenek a hegyek birodalmában a Tátra or mok alatt, vagy éppen a csúcsok s tenger szemek magasságában... Az élet az állo máson hirtelen megélénkül: csilingelni kezd a tátrai villamos, gőzt ereszt és már is nekiindul Prága felé a Kassáról jött gyors s hangosan berreg a motoros, melyen ez a felirat áll: Podolinec. — Podolinec — Podoiin •— motyogom magamban míg helyet foglalok egy fapados szakaszban. Oly ismerős e név Podoiin... — Podoiin? — kérdezem. — Nem jártam ott soha. És mégis ismerős . ... Hirtelen fel kiáltok: — „A podolini 'kísértet!“ — S mint ködülte mezőn villan át egy sugár, úgy tör fel emlékezetemben Krúdy Gyula emlékké szépült arca, Szindbád írójáé, aki ittjárta- kor éppen ilyen tündöklőnek láthatta a fen séges hegyeket, ilyen zöldelőnek a tátraalji tájat s ilyen kanyargósnak a vén Poprád fo lyót, amely cikk-cakkozva rohan tova észak irányába, Lengyelország felé. — Podoiin, Podoiin — kattogja a kerék és én lehúzom az ablakot és kihajlok rajta. Szeretettel simogatja tekintetem a fenyő erdők fáit, melyek kesernyés illatát valami kor Krúdy szíttá kiskocsmák füstjével te lített tüdejére, vén határok mélyén ... Szeretném szemem aljára rögzíteni a szél től szántott tájat, melynek országűtján Szindbád utazgatott!.. De hova tűntek el az űtszéli fogadók s bennük a citerás ván dor??? Hova az álruhába öltözött szerelmes asszonyok, s hova a sártól süppedő út, me lyen postakocsik szállították a Lengyelhon- ba igyekvő utast? Most motorkerékpárok s autóbuszok ro bognak a sínpár melletti aszfaltos úton s az állomások előtt munkászubbonyos nők s fér fiak várakoznak a munkahelyükre vivő mo torosvonatra. Krúdy regényes világa eltűnt, szertefoszlott, úgy mint a Tátra szakadé kéiból előhömpölygő köd eltűnik az égbolt ázúrjábaa ... Józan, munkásvilág uralkodik már ezen a tájon és nem ábrándvilág. Kicsi vonatunk vidáman zakatol, míg egy fordulónál a láthatár peremén lebegő párá ból nagyhirtelen kiragyog utamnak célja, a Szepesség hírneves városa: Kézsmárk. Még egy-két fordulat — s már int is csipkés szélű várfalaival a reneszánsz meg maradt emléke a Thököly várkastély, amely ben született s nevelkedett a kuruc szabad ságharcok egyik vezető alakja: Thököly fe jedelem, Zrínyi Ilona férje. A motoros megáll és én rövid időn belül már a várkastélynál járok, melynek kapu tornyában a Városi Múzeum van elhelyezve. Itt, a kuruc idők ereklyéi között pillantom meg azt a kis, megbámult faragott íaböl- csőt, melyben valaha Thökölyt ringatták, a későbbi „kurucfejedelmet", aki fegyvert mert ragadni a szabadságot nyirbáld bécsi császár ellen, aki a jobbágyság kizsákmá nyolásával fokozott mértékben növelte az addig is nagyméretű nyomort s éhínséget. Merész dolog volt ez közel három század előtt! Fegyvert fogni a bécsi udvar ellen! Ehhez nagy bátorság, nagy vagyon és nagy tekintély kellett. Thököly azonban vakmerő volt, mérhetetlen gazdag és tekintélytartő. A nyomorgó pórok, jobbágyok s a protestáns nemesek egy emberként mellé sorakoztak. S mikor 1673-ban felfüggesztették az alkot mányt s a pozsonyi „vésztörvényszék" sok száz protestáns férfit gályarabságra küldött — betelt a mérték. A nép — szlovákok, ma gyarok egyaránt — vezérükül kiáltották ki a bátor kiállású Thökölyt, aki hatalmas vagyo nából fedezte a felkelés költségeit. A nemes és nemnemes protestánsok mellett ezrével vonultak zászlaja alá a kizsákmányolt pa rasztok és menekülő jobbágyok, akik ezer számra bujdostak. S elkezdődött a harc. Az ambíciótól fűtött, éles eszű Thököly kurucaival rövid időn belül elfoglalta a mai Szlovákia csaknem egész területét s a ha talmába kerített bányákban talált arany és ezüst ércekből pénzt veretett: „Pro libertate et justitia" (A szabadságért és igazságért) felirattal.
