Fáklya, 1955 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1955 / 12. szám - Mihail Sadoveanu: A szegények itélete (ford. Ignácz Rózsa)
A szegények Mete itta: Mihail Sadoveanü Mihail Sadoveanu 75 éves. Nemcsak a Román Népköztársaság népe ünnepli népe leg nagyobb íróját, ünnepli az egész világirodalom, ünnepeljük mi is. „Élő klasszikusnak" mondják hazájában Sadoveanut, akinek neve ma, élete alkonyán a világirodalom haladó ♦róinak éisorába került. Amint a balzaci mű kulcsa a francia forradalom utáni félszázad francia társadalma megismerésének, úgy ad áttekintést a nagy román regényírónak több, mint 120 kötetnyi írói munkássága a román társadalom utolsó öt évtizedéről. Sadoveanu egész életműve a rea lizmus jegyében bontakozott ki. Szerves folytatója és fejlesztője a legnagyobb román irodalmi hagyományoknak. Regényeinek központjában a román nép áll, a műit sok ször nyűségét, a régi világ ezernyi baját ismerhetjük meg belőlük, de a jövő széles táv latait is. Magyar nyelven megjelent regényei közül a „Nicora Potkova“ a XVI. századbeli Moi- davában keresi az eseményeket mozgató társadalmi rugókat. Legnagyobb és legnép szerűbb regényében, a „Mitrea Kokor útjá“-ban a román nép közelmúltját, az országot, s a népet átformáló sorsfordulat jelentőségét rajzolja meg, a történet központjában oly népi hőssel, akinek tetteit és gondolkodásmódját már a munkásosztállyal való harc irá nyítja. Ez a harc szabadítja ki Mitrea Kokort és testvéreit a fasiszta iga alól és vezeti a felszabaduláshoz, a boldog élethez. Mitrea Kokor útja a mi dolgozó parasztságunk út ja is; sajátos románsága mellett az örök emberit adja, amikor megmutatja, hogyan vá lik a kapitalizmusban kizsákmányolt ember az új rendben igaz, szabad emberré, a szo cializmust építő ország igaz munkásává. Mély emberismeret, jellemábrázoiö erő és nyelvi gazdagság jellemzi művészetét. Prózá ja a fiatal román írókat a szép szó mívelésére neveli. Sadoveanu ma a Román Népköztársaság Elnöki Tanácsának alehiöke, a Román Béke- bizottság elnöke és a Béke-Világtanács elnökségi tagja. Nem véletlen, hogy jövőt szol gáló művet csak az alkothat, aki maga is tevékeny harcosa a békéért folyó küzdel münknek. Sadoveanu legnagyobb regénye, a Mitrea Kokor is ilyen mű, amelyet méltán jutalmazott a Béke-Világtanács az emberiség legnagyobb elismerésével, az irodalmi béke- díjjal BozontoS birkabőrsubában viharedzett fér fiú emelkedett fel a petrencerudrói s hímbá- lódzó lépéssel a tűz közelébe állott. Mintha kaszálna vélüik, úgy emelgette a lábát; már csak erről is meg lehetett volna tudni, hogy juhász. De meglátszott az csuklyájáról, bir- kafcőr kucsmájáról, fényes, széles tüszőjé ről is, különösképpen pedig savóban mosott, megkérgesedett ingéről. Hosszú pásztorbot tal járt, s azt felül markolta meg. Bozontos szemöldökű homlokának eresze alatt apró szeme aiig-alig volt látható. Göndör haját vajjal, kente, a gyér szakállát kaszapengé vel borotválta. — Nahát, meghallgattam mindent, szép históriák voltak, mindahány — dörmögte, —, már csák ennek a hórihorgas, szikár gaz dának a történetét szeretném hallani! A lovászmester felé eregetett efféle sza vaiból is megtetszett, hogy elvadult, marcona ember. Számba se vettük mostanáig, pedig ott gunnyasztott közöttünk némán egész idő alatt. Hallgatott, s nekilátott a bornak; mu latozásra és beszélgetésre csak most kez dett kedve kerekedni. Balkézzel elhajította a. kártcsőt a lobogó tűz fölött. Hallottuk a sö tétségben, hogy csörren, s hogy törik darab jaira a cserép. Csönd lett. A csupor sorsa betelt. — Ebből sem isznak többet — vigyorgott — s csak akkor találkozunk újra, ha agyag- csupor lesz belőlem is! Akik pedig nem is mernének, vegyék tudomásul, hogy nem messziről való vagyok, csak éppen Rarau- ból. Ott van az esztenánk a társaimmal, ott vannak a kunyhóink tele túrós, meg sava nyú tejes dézsákkal, meg van más kunyhónk is és abban bundák, meg nyeregvánkosok. Motoc Constantin a nevem. Ha valaki tudni akarná, hát elárulom neki, hogy egy falucs kába tartok a Szeret vize mellé. Oda megyek megtudni, hogy vajon itt tanyázik-e még a világon a szüleim sarjadéka, az a leánytest- vérem, akim volt nekem — s akivel nem ta lálkoztam gyermekkorom óta? Ha már meg halt volna, hát akkor visszamegyek a tár saimhoz, a juhok közé, s a búbánathoz, fel a havas tetejére, ahol örökké jár a szélK akárcsak az ember gondolata. Hanem revetek most, mert az jut eszem be, hogy egy barátom azt mondta nekem,
