Fáklya, 1955 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1955 / 2. szám - Sas Andor: Úti emlékek a Szovjetunióból
1 szí tett, továbbá egy hortobágyi juhászt áb rázoló kisméretű, de nagyon kifejező fafa- ragványra, amely ugyancsak a magyar dol gozók ajándéka volt Sztálinnak. Ismeretes, hogy arra az emlékezetes év fordulóra a világ minden részéből mennyi műtárgy érkezett különféle országok dol gozóitól. Ezek közül, — öröm volt megál lapítani — a magyar alkotásokat muzeális értéküeknek találták s ebben az élenjáró moszkvai mügyűjteményben adtak nekik he lyet. A Puskin nevét viselő képzőművészeti mú zeumban október 5-én jártunk, a következő napon a Lenin nevét viselő állami könyv tárt látogattuk meg. 17 millió könyvével ez a világ legnagyobb könyvtára. Százhatvan hat különféle nyelv irodalma között a ma gyar is képviselve van benne, természetesen oroszra fordított szépirodalommal és egyéb tudományos-információs művekkel, de nem csak ilyenekkel, hanem a magyar nyelvé szeti és irodalomtörténeti kutatás legújabb alkotásaival is, amint erről a Lenin könyvtár 1953. évi beszerzéseinek jegyzékéből meg győződhettünk. Ezidén nyílt meg négy má sik hatalmas olvasóterem mellett egy ötö dik. a történelmi és irodalmi stúdiumokkal foglalkozók számára. S ha valaki ebben a magyar irodalomtudomány és nyelvészet kö rébe vágó problémákkal akar foglalkozni, itt minden fontos segédeszköz rendelkezésére áli. A Lenin-könyvtárban megmutatták nekünk a ritka nyomtatványok gyűjteményét, s ezeknek sorában egy olyan könyvet tettek elénk, amelyet Pesten nyomtattak, 1839-ben Trattner-Károlyi könyvkiadónál, s ez a nagy szlovák költőnek, Ján Kollárnak Sláwa Bo hyně a původ Gmena Slavnuv čile Slavia- nov című romantikus lelkesedéssel megírt tudományos munkája volt. Hatnapi moszkvai tartózkodás után Lenin- grádba mentünk, ahol mindössze négy napot töltöttünk. Egy napig jártuk, — ez a láto gatás teljes 8 órát vett igénybe — a két millió műtárggyal rendelkező Eremitage ter meit. Szakavatott vezetőnk érdeklődésünkre elmondotta, hogy ismeri Zichy Mihálynak, a nagy festőnek és illusztrátornak ott őrzött alkotásait, „ azonban — noha a különféle emeleteken és termeken keresztül az em lített 8 óra alatt több mint 20 kilométert jártunk, — az alkonyat és a záróra bekö vetkezése miatt nem jutottunk el hozzá juk. Leningrádban a Téli Palotával szemben a Néván horgonyző Auróra cirkálónak, az 1917- es Nagy Októberi Forradalom e döntő je lentőségű tényezőjének és kortárs-tanújának fedélzetén, az ott kitett emlékkönyvben la pozva találtunk egy magyar nyelvű bejegy zést, a Lenin nevét viselő katonai akadémia öt hallgatójának aláírásával, akik emlékso raikban azt ígérik, hogy az Auróra hőseinek Leningrádban a Néván horgonyzó Auróra cirkáló fedélzetén. Az ágyú a Téli Palota felé irányítva úgy, amint a flotta akcióba lépését jelző lövéseit leadta 1917. no vember 7-én.