Fáklya, 1955 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1955 / 10. szám - L. Szamoljov-Virin: Goncsarov őrnagy (ford. Fendt Pál)
ablakon? Hisz a saját helyéről nem dughatta ki a jobboldali ablakon! Képtelenség! Ked rova egyszerűen lövést hallott s megrémült. A kocsi elszáguldott mellette és megpillan totta a járdán a sapkát. De hát ki tehet ró la? 'Néha a legjobb szándékú tanú is téved het. — Mindamellett... — szóltam közbe, de Goncsarov rám sem hallgatva folytatta: — A sapka nem röpült le, hanem szán dékosan, számításból kidobták és helyesen számítottak rá, hogy az, aki megtalálja, el viszi a milíciára. A tettes előzőleg valószí nűleg nem gondolt erre, de amikor látta, hogy milicista szalad utána és hallotta a lövést, ráeszmélt, hogy a kocsi rendszámát is észrevehette. így aztán mindent elköve tett, hogy a gyanút a sofőrre terelje. Ra vasz gazember! A gyilkos fekete bőrkabá tot vett fel, hogy sofőrnek nézzék. Célját el is érte. Valamennyi szemtanú mélyen em lékezetébe véste a fekete bőrkabátot. A tet tes ezzel hamis vágányra akarta terelni a nyomozást. Valóban, mit is tehet Szavuskin? A sapka az övé, a bőrkabát az övé. A golyó nyoma a kocsin is ellene szól. Minden ellene vall. Ügyes volt a gyilkos! Mit szól hozzá, főhadnagy elvtárs? — fordult Goncsaroy Kovalenko asszonyhoz. Kovalenko asszony kissé zavartan felállt, — Szavuskint nem az én jelenlétemben hallgatták ki. Sok bizonyíték szól Szavuskin ellen. De meg kell őket vizsgálni, hogyan jöttek létre ... — Ügy van! — kiáltott föl Goncsarov. — Helyesen fogta meg a kérdést... Drozdov elvtárs, hívja 'be Szavuskint. Eközben uzsonnát hoztak az irodába. — Tessék, elvtársak, lássanak hozzá, — kínált bennünket vendégszeretően Drozdov. — Kovalertko elvtársnő vegye át a háziasz- szony szerepét. Tartsunk öt perc uzsonna szünetet. Néhány perc múlva a kiürült edényeket leszedték és az irodába ismét beszólították Szavuskint. Komoran és mogorván lépett be. — Jöjjön ide, Szavuskin — szólt hozzá nyájasan Goncsarov — üljön ide, mellém. Ügy. Most pedig mondja el, tulajdonképpen mi is történt magával? — Semmi sem történt, — felelte búsan Szavuskin, fejét lehorgasztotta és elhallga tott. — Hol veszítette el a sapkáját? — Nem tudom! De nem gyilkoltam. Ha agyonütnek se! — Miért vernénk agyon? Inkább egyez zünk meg. A sapka a magáé, a felesége megismerte. Maga azt állítja, nem gyilkolt... De a gyilkosság megtörtént és a gyükos fekete bőrkabátot viselt. — Senkinek sem adtam oda a kabátom. — Lehet, de fekete bőrkabátot viselt a gyilkos, olyat, mint a magáé. — Nem ismerem. — Maga azt állítja, nem lőtt rá senkire. De valaki mégiscsak lőtt. S az a valaki a maga kocsiján ült. Talán oda kölcsönözte valakinek a kocsit pár órára? Nos Szavus kin? Szavuskin tágra nyilt szemmel bámult az őrnagyra. Nyilván váratlan gondolatok cikáz tak fejében. — Senkinek sem adtam oda a kocsimat, — szólt alig hallhatóan. — Tehát valaki a maga engedélye nélkül használta a gépét! — jelentette ki kemé nyen Goncsarov és hirtelen megkérdezte: —
