Fáklya, 1955 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1955 / 8-9. szám - E. V.: Keszkenő. Kenessey Jenő táncjátéka a bratislavai Nemzeti Színházban
né aláírta a házassági szerződést* lakodalom ra készülnek, de ekkor pandúrok toppannak be, két tekergő tolvajt hoznak, akiktől a íöldesúr intézője közvetítésével lopott ék szereket vásárolt. A pandúrok vezetője tánc közben a kocsmárosné csuklóján észreveszi áz eilopott karperecét, amellyel a földesúr megajándékozta. A pandúrok magukkal akar ják vinni a kocsmárosnét, ekkor a végső pillanatban előlép Ferkó és megmenti a helyzetet. A hordóból kigurítja az ott rej tőzködő intézőt, a két csaló cinkostársát. Lakat alá kerül ez a talpnyaló, de a magát ártatlannak tettető földesúr is pórul jár, a kocsmárosné dühében széttépi a házassági szerződést és ajtót mutat a potrohos öreg kérőnek. Ferkő hűséges szerelme győz, el nyeri Marika kezét. És Jóska, a cigánylegény is megleli boldogságát a szép Sára oldalán. A nem nagyigényű mese legfőbb érdeme, hogy mindvégig törekszik megőrizni a nép mese hangulatát, egyszerű és könyen átte kinthető képekben szembeállítja a nép tiszta érzelmekkel teli munkás világát a más verej tékén élő csalókkal és naplopókkal szövetke ző földesúri világgal. Zeneszerző és koreo gráfus így kitűnő alkalmat kap, hogy ezt a két világot a muzsika és tánc nyelvén han gulatosan és szórakoztatóan kifejezhesse. Kenessey zenei palettáján akad bőséges szín mind a kitörő jókedvnek, mind pedig a bú- songó érzelmeknek, a szerelmes szív vergő désének ábrázolására. A koreográfus Haran gozó egészen kivételes tehetséggel ért ah hoz, hogy mozgásban és mimikában pontos, könnyed szárnyalással érzékeltesse a játék gazdag érzelmi világát. Táncképei mindig a befejezettség érzését keltik, a zene mondani valójához simulnak, nem követelnek a tán cosoktól mutatós, öncélú akrobatikát, hanem valóban felszabadult mozgást, áradó lebe gést. A népi táncelemek, táncléptek gazdag stilizált alkalmazásává! színpadja sohasem válik egyhangúvá, a játéknak nincs üres pil lanata, a tánc híven tolmácsolja mindazt, amit a zene kifejezni akar. A Nemzeti Színház táncosai első nagy is kolájukat Tomszkij szovjet balettmestertől kapták. Tomszkij igazi életet adott mimiká juknak és mozgásuknak, megtanította őket a pantomin, a némajáték kifejező színpadi használatára. Harangozó más irányban töké letesítette a táncosok tudását: a népi tánc elemek művészi felhasználására az érzelmek kifejezésében. A „Keszkenő“ nem klasszikus értelemben vehető balett, inkább népi tánc játéknak minősíthető és ezt a koreográfus következetesen hangsúlyozta ki fantáziadús, ízléses minden vaskosságot kerülő munkájá ban. Különösen sikerült a balett sodróerejü, kitünően ritmizált harmadik képe, amelyben Kenessey temperamentumos csárdászenéje gazdag lehetőségeket biztosít a koreográfus nak, hogy képessége legjavát nyújtsa és tán cosaival szemet gyönyörködtető látványban részesíthesse a nézőt. Harangozó élt is ez zel a lehetőséggel, a tánckart és a szólistá kat viharos lendületű, elragadó táncba so dorta. A Marikát táncoló Custa Herényi-Staros- tová alig marad adósa szerepe követelmé nyeinek, poétikus és bájos, mint egy szirmait bontó harmatos rózsaszál. A szerelmes Ferkó szerepében Vladimír Sourek kellemes, férfias jelenségként hatott. Sárát, a cigánylányt Jarmila Mansingrová táncolta elbűvölő tech nikával, szenvedélyes átéltséggel. Meglepett ezúttal az egyre tökéletesedő mozgáskultúrá jával párosult ízlése is. Éppen ez a szerep alpáribb jellemzésre adhatna alkalmat, Man singrová ezt szerencsésen elkerüli, amit ugyancsak a koreográfus javára írhatunk. Az együttes fiatal táncosa, Tibor Benő két szerepben is csillogtathatta karikírozó tudá sát és tánctehetségét. Az intéző szerepében rángó tag lejtésekkel, roggyanó térddel bravúrosan érzékeltette az erkölcsileg is ingó talajon álló szélhámost, labdaszerű köny- nyedséggel mutatta be a balettnek ezt a póruljáró figuráját, sok vidám pillanatot szerezve a nézőnek. Nagy lendülettel tán colta másik szerepét, Laji cigánylegényt is, csak az egyes jeleneteit bezáró táncfigurák még nem elég biztosak. Benő a meglepően fejlődő Mansigrová után az együttes legbiz tatóbb ígérete. Jozef Zajko, aki a balett betanításának munkájában is résztvett, a boldogtalanul szerelmes Jóskát a szokott biztonságával táncolta és jól illeszkedett bele az együttes be Ladislav Lejkó is Ferkó kenyeres pajtása, Miska szerepében. A zenekart J. V. Schöffer vezényelte. A bemutatón még helyenként nélkülöztük az ízig-vérig magyar muzsika sodró ritmikáját, de az egyes képek előjátékait és a lassúbb ütemű érzelmes részeket jól dolgozta ki, kihozva Kenessey képzeletgazdag hangszere lésének szépségeit. FUlöp Zoltánnak, a Ma gyar Népköztársaság Kossuth-díjas érdemes művészének színpadképei kitűnőek, különö sen a cigánytábor festőisége, borongós ege pompás keretet adott a játéknak. A Kossuth- díjas Márk Tivadar kosztüm tervei is hozzá járultak a magyar táncjáték bemutatójának kivételesen nagy, őszinte sikeréhez. Nem kétséges, hogy a Keszkenő bemuta tása jelentős állomása köztársaságunk és a Magyar Népköztársaság közt egyre melegeb ben és eredményesebben kibontakozó kultu rális cserének. Nemzeti Színházunk olyan kitűnő előadást nyújt, amely a nézők tízez reit fogja gyönyörködtetni és alkalmat ad nekik, hogy a közös munka, a közös út ered ményét örömmel nyugtázzák. E. V.
