Fáklya, 1955 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1955 / 7. szám - Sellyei József: Lelőtt paraszt a peredi sárban (rajzolta Lőrincz Gyula)
ott Pereden gyűléseket csinálni, pártjuk tö megerejének megnövelése érdekében agitál ni a parasztemberek között — mi egypáram a tájék parasztéletének figyelőiből akkor is azt mondottuk: — Szemérmetlenül csalnak bennünket. Sejtésünkben megdöntétlenül benne ma radt, hogy nem a nyilasképviselők erőteljes parlamenti kiállásának következtében jöttek ki az exhumáló bizottság tagjai a lombhuil- lajtotta 'tar fák között cövekölő őszi faluba: hanem az exhumáló bizottság tagjainak jó voltából jöttek el a nyila&képviselök sze mérmetlen hazug agitációban mutogátmi magukat a parasztnép előtt. Sejtésünket ép pen az a tény igazolta legszembetűnőbben, hogy az újságok egyetlen sorban sem em legették a peredi siralmat a mai napig. Nem emlegették fel a parlamenti interpellációk során sem, hogy valamelyik nyilasképviselő megrázogatta volna a peredi siralom ron gyát. És nem emlegettek fel az események ből semmit a nyilas lapok sem, pedig, hát hogyan hagyták volna ki megcáfolhatatlan sikerüket? S mert a sajtóban nem láttuk semmi nyomát, bizony nem hittük az egyen ruhás képviselők agitációját, hogy ők és pártjuk a keserűségbe taszított parasztság korszerű mozgalma. Néztük és nézzük a magyar politikai köz élet jeleit és a sajtóban egyremásra olyan nyilatkozatokat olvasunk, hogy az egész po litikai közélet jobboldaltól baloldalig Teleki Pál kormánya mellett áll. Ügy is látjuk pon tosan: jobboldaltól baloldalig minden politikai csoportosulás a kormány támogatásában állja napjait, tudjuk, hogy amiatt, mert Kelet felől a dolgozó magyarság kommunista felszaba dításának veszedelme rázza az ország felé a kiegyenlítődés vörös zászlaját. Látjuk, lát juk, hogy a politikai csoportosulások mdnd- megannyian a kormány támogatásában állnak az ország föidjén, a gyilkolt és sanyargatott magyar parasztság mellett az egész ország ban nem áll senki. 1939. december 15. A GYILKOSOKAT FÖLMENTETTÉK Föl kell jegyezni a történet folytatását is, hogyha már megírtam magamnak az őszi sárba lekonyuló, csendőröktől agyonlőtt pe redi parasztember története körül megmu tatkozó életjelenségeket. Ha nem is sok meglepően új vonás akad a történet foly tatásában, az események mégis megmutat hatják mindenkinek a kíméletlen erők mi benlétét. Hogyha szinte úgy is történt min den, ahogyan előre vártam a bekövetkezést. Nekünk, akik itt élünk „felszabadított“ so runkban, már nem igen mutathat meglepő fordulatot egyetlen olyan történet sem, ame lyiknek egyik szereplője az itteni paraszt ember, másik szereplője az úri magyar ál- lamrend. Már jól ismerjük a magyar élet jel legzetességeit, semmi sem meglepő nekünk többé, csak végtelenül elszomorító. Hej! rop pant 'keserűség a magyar hazában magya rul élni a paraszti Sorsot. Majd megbírálja egykor a történelem, hogy mi válik idők fo lyamán ebből a végtelen keserűségből. For radalom lészen-e, amelyik majd magasabb fokra löki a magyar parasztot a magyar tár sadalmi osztálytagozódás lépcsőfokán, hogy ne legyen akkora ugrás az ország dolgozója és az ország élvezője között, avagy még mélyebbre hűl a paraszt és örökös rabszol ga leszen a faji jelszavak jóvoltából? Mert ez a paraszti szomorúság mégiscsak a vál toztatás akaratának csíráit hordozza magá ban, azt mutogatja, hogy a magyar paraszt társadalmi rangban mégis valaki akar lenni az ország földjén. Ma még csak elszomoro dik az ellene feszülő szorítások látványától, de holnap ököllel üthet szét miattuk. Vajon nem hull-e majd visszafelé előretörő álmai miatt ? Az ország széles tájain ezekben a meddő téli napokiban nincsen paraszti erő megmutatás — de nincsen a vezetőréteg pa- rasztbecsüiésének sem semmi jele. Folyto nosan meglátszik, hogy ellentétek vannak a dolgozó réteg és az élvező réteg között. Az országban a parasztélet és az államélet súr lódásából a peredi sárbahajló parasztember vetítődött ki éles vonalakkal, s most a tör ténet folytatásaképpen gyilkosainak főtár gyalása vetítődik ki a székesfehérvári had bíróság előtt. A tárgyalásra meghívták Peredről a meg gyilkolt Kovács Gáspár feleségét és apósát, az asszony apját. Vádlóképpen idézték meg őket a két gyilkos csendőr ellen. Ott állott a roncs falusi asszony egy óra hosszáig a szúrósszemű nagyúri bírák előtt. Négy gyermekét hagyta odahaza, az ötödiket magával hordozta a szíve aflatt — és az első perctől kezdve érezte, hogy néki nem leszen igaza ottan, akármi is történik majd a tár gyalás folyamán. A tárgyalás elején meg kérdezték tőle, hegy kívánja-e a két ártat lanul megvádolt csendőr megbüntetését? No, hogyha semmi sem, de az így föltett bírósági kérdés egyszeriben és végképpen megvilágí totta az asszonyban az ő emberi rangját, illetve rangtalanságát az élet során. Mind abból, amit otthon terveit, mindabból, amire a vonatban apja bíztatta, nem mondhatott meg semmit, csak ilyen szavak buggyantak le roppant nehezen nyíló szája rángatózó szögletéiből: — Nékem csak kárpótlást adjanak fér jemért, mert ő volt a házban a kenyérke reső. Én gyönge asszony vagyak, ha kár
