Fáklya, 1955 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1955 / 7. szám - Sellyei József: Lelőtt paraszt a peredi sárban (rajzolta Lőrincz Gyula)
pótlást nem adnak nékem, miből fogom föl nevelni öt magzatomat? Az elnöklő tábornok-hadbíró intett a gép- íróskodó kilátnak és a káplár lekopoghat ta az assszony szavait a tárgyalás jegyző könyvébe. Addig csak személyi adatait kérdezték az asszonytól, azitán már nem kérdeztek tőle semmit. Csak állott ott azontúl szótlanul, esetten a terem sarkában, gondolkozott ma gán és az eszébe villant, hogy még azt sem kellett volna kimondania, amit kimondott. Mert hiszen nem is biztos az, hogy az úri magyar áliamrendnek kell-e az, hogy ő öt porontyot neveljen magyar parasztnak — hogyha a meggyilkolt parasztnak ebben az országban nincsen ára. Lám, véle szemben éppen a magyar államhatalom nyilatkozott meg a tárgyalás órájában: katonatisztek voltak a bírák, tábornok elnökösködött kö zöttük. És ő egyszerű paraszti asszonyi eszé vel mindjárt az első perctől fogva érezte, hogy férje gyilkosainak itt nem leszen a bűnben elmarasztalása. Apja is véle volt, meg volt idézve a tár gyalásra, de őtőle éppencsak személyi ada tait kérdezték meg, mást nem kérdeztek semmit. Akkortól kezdve a tárgyalóteremben már csak az uraké volt a szó. A két peredi pa rasztok a sarokban állottak és úgy nézett ki, hogy csak arra vannak ott, hogy hírül vi gyék haza a paraszti mezőkre, hogy a ma gyar parasztok és a kakastollas csendőrök kíméletlen bakonyi betyár-voltában kájegece- sedett magyar államhatalom perében hogyan ítélkeznek az urak. A magyar urak. No, a hatalom jussán ítélkeztek, meglátszott ta- karatlan. Az ügyész szikár vénember volt, nos, ő az igazság és a humánum megszállottjának mutatkozott, de abban is jellegzetesség volt, hogy csak a bíróságok szükséges voltát fél tette. Vádbeszédében erélyesen szólott a csendőrök brutalitása ellen, azt mondotta, hogy még ha kés is volt a meggyilkolt pa rasztember kezében a verekedés során, mégis a csendőröknek csak odáig lett volna szabad elmenniük, hogy harcképtelenné te gyék őt, megvasalják és bekísérjék a leg közelebbi ügyészségre. A vádbeszéd arra a tételre épült fel, hogy a csendőr ne legyen ítéletmondó hatalom, csak lázadást lefegy verző hatalom. Az ítéletmondás legyen a bí róság dolga. Indítványozza a maga részéről a szolgálati buzgóság túlkapásában megbot lott két csendőr megbüntetését és ezzel be szédét befejezi. A csendőrök védőügyvédje fiatal tacskó ember volt, de jellegzetes magyar úr volt. Védőbeszédében arról szólott, hogy a magyar csendőrnek sérthetetlen eszményképnek kell lenni a magyar polgárok előtt. A ma ga részéről sajnálja, hogy a gyilkos ese mény éppen a felszabadított Felvidéken tör tént. A magyar államhatalom roppant áldo zatokat hozott, hogy a csehek elnyomó rab sága alól felszabadítsa az egymilliónyi né pet, de éppen az a sajnálatos, hogy az egy esztendő alatt az a kommunista és egyéb söpredék még nem tanulta meg, hogy a ma gyar hazában fegyelem van az emberek között. A maga részéről egészen természe tesnek találja, hogy a szolgálattételre beosz tott derék magyar csendőrök átérzik, hogy az ottani polgárok csőcselék lelkének átne- velése fegyelmezett magyar emberekké — az ő feladatuk. Ezért ezen a területen szol gálatot teljesítő csendőrökre a méltóságos hadbíróság úgy nézzen, mint különleges he lyen, különleges nehéz helyzetben szolgála tot teljesítő magyar katonákra, akik fegyel mezetlen kommunista bandákat nevelnek ma gyar fegyelemre. Azon a vidéken csak úgy lehet csendőr a magyar csendőr, hogy ha az utcán kővel megdobálják, arra is csak fegyverrel felelhessen vissza, arra való te kintet nélkül, hogy nemcsak kőddbálóik van nak az utcán. Kéri a méltóságos hadibíró ságot, hogy szempontjait tegye magáévá és az oktalanul megvádolt két csendőrt mentse föl a vád és következményei alól... Magyar beszéd volt a védőbeszéd, de érezte is a két peredi parasztember, a meg gyilkolt felesége és apósa, hogy jellegzetesen magyar beszéd!! Nem is volt nékik csodála tos aztán, hogy amikor a hadbíróság tagjai a tárgyalás után visszajöttek a tárgyalóte rembe és az elnöklő tábornok kihirdette az ítéletet: nos, abban fölmentette a két gyil kos csendőrt a vád és következményei alól. Az államügyész megföllehbezte az ítéletet és vége lett a ceremóniának. A két paraszt- ember aztán hazajött faluja tájékára, hej! hírt hozni róla, hogyan folyt le a paraszt és a csendőrök pőre a magyar hazában. Ma gyar volt a meggyilkolt paraszt, magyarok voltak a csendőrök, magyar volt az állam is, amelyiknek kivetítődését tették azok a paraszt ellen gyilkoló fegyverrel kiálló be tyárok. És a bánat is magyar volt, a kese rűség, amit a tájék parasztemberei hordoz tak terhűknek a napok sodrában, ama tél ben, a zuzmorás fák alatt, a hó fölött 1940. január 18.
