Fáklya, 1955 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1955 / 7. szám - Sellyei József: Lelőtt paraszt a peredi sárban (rajzolta Lőrincz Gyula)
el az újságok. „Érdeklődéssel olvasttik a beküldött kéziratot, de sajnos, egyelőre annyira el vagyunk látva már elfogadott cikkekkel, hogy újabbat nem vehetünk átH — írják neki a Pesti Naplóból. Csupán régebbi pártfogói, a Szabad Szó körül csoportosuló parasztírók álla nak melléje, de könyveit ök sem tudják kiadatni. Pedig most már igen nagy szüksége volna anyagi támogatásra: előrehaladott tüdőbaja halállal fenyegeti és nincsen pénze gyógykezeltetésre. „Közben maradék erőmmel azon voltam, hogy valamék könyvedet valahol kihozattassam. Nem azért, mintha hittem vol na szellemi életünk teherbíró képességében, hanem azért, hogy ebből Neked legalább annyi anyagi előnyt kaphassunk ki, hogy kigyógyíttathasd magad. Ez se sikerült. ” Szabó Pál, a Szabad Szó főszerkesztője írta ezt neki 1940 nyarán. Félév múl va a tüdőbaj végzett az alig harminckétéves Sellyéivel. A peredi parasztról szóló riport igaz történet, s főként azért becses, figye lemreméltó emlék, mert a szlovákiai magyar dolgozóknak azt a csalódását örö kíti meg, amelynek eddig igen kevés nyoma van irodalmunkban. A csendőr gyilkosságot csak Pereden és környékén ismerhették, ahol közmondássá is vált: „Magyar a magyarért, agyonütötték adóértSellyéi József jól ismerte a sárban küszködő perédi parasztokat, hiszen szomszédságukban élt és számos előző el beszélésének tárgyát is Peredről vette. 1939 ♦ november 17-én esett meg az a jellegzetesen magyar esemény, amely a meg szállt területek magyar parasztságának olyan mezítelen láthatóságban mutatta meg a ma gyar úri uralmi forma kíméletlen voltát, a magyar közélet förtelmes és reménytelen mocsarát. Pereden esett meg az esemény, eme szomszédságomban sárbalapuló szín magyar mátyusföddi faluban, s nem volt ben ne semmi véletlenség, hogy ama csend öröktől Hepuí fantoitot lázadó parasztember vi lágjelenséggé nőtt, csak éppen a magyar közvélemény előtt nem volt megemlítve ese te. Sem a rádió, sem a sajtó nem beszélt róla Budapesten. A pozsonyi, párizsi, londoni, moszkvai rádiók mélységesen elítélték az eset kapcsán a magyar életformát, de az ország magyar népe nem tudja, hogy az ese mény megtörtént. A pesti hírszolgálatból a magyar urak életrendje kiradírozta ezt az eseményt. Én Pered sarának szomszéd ságában éltem amaz őszi napokat, énnekem ez az esemény elnyomott és elnyomó faj tabéli osztályok világkülönbségét mutogatta. Az esemény maga, egyszerű paraszti élet- történetke volt, a magyar élet utolsó húsz esztendeje legalább kétszázszor mutatta meg magát hasonlóan jellegzetes vonalakban, do rozsmai asszonyokban, tabi kéményseprőben és munkásokra irányított sortüzekben — de most a „felszabadított“ tájon mutatta meg magát a magyar élet kíméletlensége és em bertelensége. Azért volt a tájon olyan pél- daadóan jellegzetes. Kovács Gáspárnak hív ták ezt a peredi parasztembert és az egy esztendő előtt feldarabolt csehszlovák ál lamnak volt adósa vagy tízezer koronával, vagy ezemégyszáz pengővel, amit még 1930- ban földvéfceli illeték címen vetettek ki rá, mint tartozást az adóhivatalban. Arról már nem kéne szólani, mindenki tudja, hogy a magyar úri rendszer úgy mu tatta meg legelsőbben a megszállt terület egymilliónyi parasztságának a „felszabadulás“ mibenlétét, hogy mint a szétszedett cseh szlovák állam jogutóda, kezdte szigorúan be hajtani a „felszabadított“ parasztoktól a régi adóhátrálékokat és egyéb tartozásokat. A „felszabadított“ parasztság ugyan úgy képzelte a feöszalbadítást, olyan megnyilvánulási for mában, hogy amely fizetési kötelezettségei nek nem bírt eleget tenni, azokat, a köte lezettségeiket az áldott hazában, az anya ország igazságos földjén majd valami áldott kéz eltörli és a felszabadított ember új élet körülmények között kezdheti meg gazdálko dását. 'No, nem így mutatta meg magát a világ, ahogyan azt a parasztemberek elkép zelték, hanem másképpen. Kovács Gáspár peredi lakostól a magyar úri uralom hango san, végrehajtással és foglalással kezdte kö vetelni azt az 1400 pengős illetéktartozá sát, amelyet ő a cseheknek való tartozásul tudott és eleinte a magyar államot nem hit te illetékesnek behajtására. Későbben, az ár verés dátumának közeledte előtt kicsit meg hajtotta a fejét és kezdett utána járni a dolognak a galántai adóhivatalban, ott elma gyarázta a hivatalnokoknak, hogy éppen azért nincsen 'kifizetve ez az évtizedes tartozása, mert annak a kivetésnek nagyságét már nyolc esztendő előtt is méltánytalannak és igazságtalannak tartotta, azért annakidején megföilebbezte. Föllebbezésének etíntézése el húzódott a csehszlovák állam összeomlásáig, — de ő a föllebbezésre való jogát ma is ugyanolyan méltányosnak gondolja. Akkor az egyik hivatalnok azt a tanácsot adta neki: hogy a kivetést most újra föl- lebbezze meg a magyar hatóságokhoz, írassa CSANDA SÁNDOR
