Fáklya, 1955 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1955 / 6. szám - Sas Andor: Cervantes (A Don Quijote megjelenésének 3500-ik évfordulója alkalmából)
tengeri csatának rokkantja volt, harcol és szolgál Tuniszban, Portugáliában, az Azori szigeteken, Nápolyban és Szardínia szigetén, majd az angolok által elpusztított „dicső séges“ Armáda hadbizottságánál működik, ké sőbb rosszul fizetett közigazgatási tiszt viselő s végül nyomorgó irodalmár, aki nagy szerű mestere a prózai elbeszélésnek, de ki lincselnie és alázkodnia kellett, hogy a spa nyol főurak, a grandok valamelyikétől mint mecénástól alamizsnának beillő pénzsegélyt kapjon. Cervantes tanúja volt annak, hogy a spa nyol uralkodó osztály miképpen halmozott fel tőkét gyarmatok kíméletlen meghódítá sával és kifosztásával s annak, hogy ezt a tőkét mennyire nem tudta gyümölcsöztetni az ország javára, ahonnan nemzeti és vallási okokból tömegesen űzték ki a földművese ket, az iparosokat és a kereskedőket. Ezzel feltartóztatták a polgári fejlődést s kiala kul a társadalomnak olyan tagozódása, amelyben a felszínen nagyszerű pompát fej tenek ki a főnemesek, alattuk helyezkedik el a munkától irtózó élösdi köznemesség és leg alul robotoltak az adókkal agyonterhelt pa rasztok. Az egyház a tömegeket lelki szol gaságban tartotta s az uralkodóházat és az uralkodó osztályokat alázkodóan kiszolgálta és áldásában részesítette. Heine Cervantes jelentőségét abban látja, hogy a regénybe bevitte a demokratikus elemet, vagyis a nép ábrázolását, amiről szó sem volt azokban a regiényekben, amelyek az ö koráig a nemesség kedvenc olvasmá nyát képezték s amelyekben a legképtelenebb kalandokon áteső lovagok és csakis ezek sze repeltek. Cervantes nagy regényében a ,hús- képű lovag", Don Quijote mellett ott sze repel állandóan Sancho Pansa, az egyszerű parasztember s ezek egymást pompásan pa rodizálják és a lég szórakoztatóbb módon ki egészítik, Heine szerint Don Quijote rozzant paripája és Sancho szürke szamara között ugyanolyan ironikus párhuzamosság található, mint az úri lovag és a paraszti fegyverhor dozó apród között. És szavukjárása között is ugyanilyen az ellentét, az űr úgy szóno kol, mintha mindig magas lován ülne, a szol ga pedig úgy beszél, mintha alacsony sza marát nyergelve hallatná szavát. Ha máshonnan nem, ifjúkori olvasmá nyaiból a legtöbb ember ismeri a szélmal mot elvarázsolt óriásnak, a vendégfogadót lovag várnak, a vendéglőst várnagynak, a bor bély réztányérját egy mondabeli óriás paj zsának néző kóbor lovagot s ennek egyszerű gondolkodású csatlósát és űtitársát. A lovag egy hós csavargó, akit megrontott a rossz lovagregények szakadatlan olvasása, úgyhogy összekeveri azt, amit a regényekben olva sott azzal, ami őt a valóságban körülveszi. Ebből a rendi mámorból nem lehet őt kijó zanítani, ő a materiális valóságot gonosz varázslatnak tekinti s a parasztlányban, aki messze vidéken, híres arról, hogy a disznó- húst kiváló szakértelemmel tudja besózni, azt a nagyúri hölgyet, hercegnőt látja, aki nek nemességét és szépségét el akarja is mertetni az egész világgal. Don Quijote kóbor lovagnak nevezi magát, akinek foglalkozása a fegyverforgatás és tiszte a szükségben levőkön segíteni, a gyá- molításra szorulóknak pártját fogni és a na gyok által elnyomottakat felszabadítani. Bátor, gyöngéd, jóindulatú, azonban harci felszerelésének nevetségességével és javít hatatlan képzelgésével bohózatos, burleszk hatást kelt. Első kalandja, amellyel a regény megis mertet, szociális jellegű. Egy paraszt akad az útjába, aki juhászbojtárját, egy tizenötesz tendős fiút kíméletlenül ütlegeli, amellett kilenc havi bérével hátralékban van. Don Quijote megparancsolja a parasztnak, hogy fizesse meg a hátralékot s mikor a paraszt arra 'hivatkozik, hogy ő három pár csizmát vett a fiúnak s betegsége alatt érvágásért fizetett helyette, a lovag ezt fe leli : „... a csizmákat és az érvágást szá mítsd bele azon ütésekbe, amelyekkel jogta lanul sújtottad: mert ha ő elszaggatta azon csizmák bőrét, melyekért te fizettél, te is elszaggattad az ő testének bőrét; s míg vérét betegségiében vette a borbély, te egészséges korában vetted ugyanazt; így te hát ezekért ö néked semmivel sem tarto zik.“ Gályarabságra hajtott foglyokat Don Quijote megszabadít láncaiktól. Elítéli azo kat a pereket, amelyeket bűbájosság címén indítanak; akik boszorkánymestereknek vagy boszorkányoknak nevezik magukat, azok sze rinte szédelgők. Forradalmi gondolatok nincsenek Cervan tes regényében, de jelen van már a közép kori vakbúzgóság kötelékéből kibontakozó reneszánsz eszmeisége. A vallási előítéletek által meg nem fertőzött természetes világ nézetet fejezik ki a lovag paraszti fegy verhordozójának ilyenféle szólásai: „A pá pának sem kell nagyobb sír, mint a ha- rangozónak, pedig az ugyancsak nagyobb úr ennél“. „Elég annak a baja, akinek ebéd- után két órakor sincs szájában a reggeli je.“ „A gazdagnak is csak egy gyomra van; s a teli has nem korog." Az ókori történelemre és mitológiára any- nyi utalás és hivatkozás van Cervantes re gényében, hogy ebből is kitűnik a szerző és kora reneszánsz-műveltsége, ami Itáliának Spanyolországra gyakorolt hatásával kapcso latos. Bár Cervantes, amint említettük, a val lásos vakbúzgóság és türelmetlenség or szágában élt, müvében az egyház előtt való hajlongásnak vagy hödolásnak nincs nyoma.
