Fáklya, 1955 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1955 / 6. szám - Michail Solohov: Új barázdát szánt az eke (Részlet a regény második részéből) (ford. Tóth Tibor)
falu 'túlső végén elhődült egy tehén. Vala hol a folyón túli rétségben hosszan pitypa- lattyolt a fürj. Makar kényelmesen lőhetett: Tyimofej nyugodtan állt, az oldalát fordította feléje, kissé jobboldalt fordult és még mindig fe szült figyelemmel hallgatőzott. Makar hangtalanul behajtott balkarjára tá masztotta a fegyver csövét Kabátja ujja nyirkos volt a harmattól. Egy pillanatig ha bozott. Nem, ő Nagulnov nem kulák-fattyű, hogy alattomban lőjön az ellenségre! Makar anélkül, hogy egy mozdulatot tett volna, fel kiáltott: — Nézz szembe a halállal, bitang! Tyimofej mintha ruganyos deszkáról ru gaszkodott volna el, hatalmas ugrást tett féloldalt, a puskáját emelte, de Makar meg előzte. A nyirkos csendben a puska fojtottan dörrent, alig kélt visszhangíja. Tyimofej kiejtette kezéből a fegyvert, térdben megroggyant és lassan — Makar legalábbis így látta — hátrabukott. Makar hallotta, amikor tarkója tompa, nehéz zu hanással ütődött az ösvény letaposott, ke mény földjére. Makar még vagy tizenöt percig mozdulat lanul fekve maradt. „Igaz, csapatostul nem szoktak asszony után járni, de az is lehet, hogy a cimborái a folyó túlsó partján ma radtak, várnak rá“ — gondolta magában és feszülten figyelt. De a néma csendet semmi sem zavarta. A haris, amely elhallgatott a sikerült lecsillapítanom. Most már elcsen desedett. Sír. — Hadd sírjon. Hamarosan lesz kit meg- siratnia. — Nem igen fog mutatkozni a Tyimoska — aggodalmaskodott Razmetnov. — Eljön! — Nagulnov az öklével a tér dére ütött, álmatlanságtól dagadt szeme megvillant. — Hogy is lehetne el a Luska nélkül? Biztosan eljön! ... Tyimofej valóban el is jött. Mimién óvatosságot sutba dobva, a harmadik nap, éjfél után két óra tájt megjelent a kerí tés átjárójánál. A féltékenység kergette a faluba? Vagy talán az éhség? Talán mind a kettő együtt, de annyi bizonyos, hogy nem bírta ki a rejtekhelyén és eljött... Hangtalanul, mint a dúvad, lopakodott elő re a folyóparti ösvényen. Lábai alatt nem sustorgott a 'homok, száraz ág nem recs- csent és Makar összerezzent a meglepetés től, amikor Öt lépéssel maga előtt megpil lantotta a kissé gömyedten közeledő em ber körvonalait. Tyimofej jobbkezében a puskával mozdu latlanul állt, hallgatődzott. Makar a vad kender között feküdt, még a lélegzetét is visszafojtotta. Egy pillanatra kétszeres erő vel dobbant a szíve, de azután megint nyu godtan vert, csak ajka tüzelt keserű ízzel az izgalomtól. A folyó mellett felrikoltott a haris, a
