Fáklya, 1955 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1955 / 6. szám - Michail Solohov: Új barázdát szánt az eke (Részlet a regény második részéből) (ford. Tóth Tibor)
hallani lehetett, Hogyan ropognak ökölbe szorított ujjai. Razmetnov sietett véget vet ni a beszélgetésnek, amely már-már veszé lyes fordulatot vett. — Eleget beszéltünk márí Készüljetek, Lukerija és Aleksze jevna! Letartóztatunk benneteket és máris viszünk a körzetre’ — és miért? — kérdezte Luska. — Majd ott megtudod. — És ha nem megyek? — Megkötözünk, akár á juhot és el vi szünk. Még arról is teszünk, hogy ne bé gess. No. igyekezz. Luska néhány pillanatig tétovázott, majd sarkonfordult, besurrant a szobájába, be csapta maga mögött az ajtót és megpró bálta belülről rátoini a reteszt. Makar azon ban még jókor odaért, könnyedén felrántot ta az ajtót, bement a szobába és rárápako^ dott: — Most már vége á tréfának! Öltözködj és észedbe ne jussön, hogy szökni próbálj! Én bem futok utánad, a puskagolyó majd utol ér. Megértetted? Luska sóhajtva leült az ágyra. — Menj ki, felöltözöm. — Csak nyugodtan. Nincs mit röstelked- ned: láttalak én már mindenféleképpen. — Hát akkor az ördög vigyen, — mond ta harag nélkül, fáradtan Luska. Ledobta magáról a hálóinget és a réklit, meztelen fiatal szépségébert fesztelenül a fehémemüs ládához ment, felnyitotta. Makar nem nézett feléje: közömbösen és mereven bámult ki az ablakon. Öt perc múlva Luska fel volt öltözve. Szerény kartonruha volt rajta, amikor meg szólalt: — Kész vagyok, Maíkaruska, — és békü- lékeny, kissé aggódó pillantást vetett a fér fire. A konyhában Aleksze jevna megkérdezte: — A házat kire hagyjam? Ki feji meg a tehenet? Ki ügye! majd a kertre? — Az már a mi gondunk lesz néste, és ha majd visszatérsz, mindent olyan rendben találsz, amint hagytad — nyugtatta meg Razmetnov. Kimentek az udvarra, beültek a csézába. Razmetnov kioldotta a gyeplőit, megsuhog tatta az ostort és sebes ügetésben indította el a lovakat. A falusi szovjet előtt megállí totta a kocsit, leugrott a bakról. — Szálljatok le, asszonyok! — Maga ment be elsőnek a terembe, kinyitotta a sötét kamra ajtaját. — Menjetek be és tegyé tek magatokat kényelembe. Luska megkérdezte: — Mikor megyünk a körzetre ? — Majd ha meg virrad. — És miért hoztak ide kocsin, gyalog is lehetett volna, — firtatta tovább Luska. — Mindennek meg kell adni a módját, — mosoiyodcrtt el á sötétben Razmetnov. Valóban nefti magyarázhatta meg a kí váncsi asszonyoknak, hogy azért hozták el őket kocsim, mert nem akarták, hogy út közben valaki meglássa őket. — Bizony ide gyalog is eljöhettünk vol- ha — jelentette ki Alekszejevna és keresz tet vetve magára belépett a kamrába. Luska csendesen sóhajtva* szótlanul követ te. Razmetnov bezárta a kamrát, majd nagy hangon bekiáltott:' — Lukerija, jól figyelj rám: enni-inná valót én hozok majd nektek, azt a bizonyos edényt meg az ajtótól balra, a sarokban keressé tek, ha szüfcségtek volna rá. Csak arra kér lek, üljetek nyugodtan, ne csapjatok lár mát, ne verjétek az ajtót, mert különben bizönyístén megkötözlek benneteket és be tömöm a szátokat. Nem tréfadologról van szó! Hát azért mondom, maradhassatok! Reggelre visszajövök. Lakatra zárta a falusi szovjet helyiségé nek ajtaját is és odafordult a tornác előtt várakozó Nagulnovhoz: — Három napig itt tarthatom őket, de to vább nem. Ezt is csak a te kedvedért te szem, Makar, de ha Davidov megtudja — szorulunk mind a ketten! — Ne félj, nem tudja meg. Kösd be a lovakat az istállóba, a vendégeidnek meg vigyél va lami ennivalót Köszönöm a szívességedet, Andrej, most már mehetek haza. ... Maikar Nagulnov lassú léptekkel haladt végig a hajnal előtti szürkületben az alvó falun, Gremacsij Logon. Nem a régi ember volt már, bátor, magabiztos, kiegyensúlyo zott ... Fejét könnyedén lehajtotta., kissé görnyedt testtartással haladt előre, nagy és széles tenyerét néha melle baloldalára szo rította ... * * * Nagulnov a következő napokat a kaszálón töltötte, hogy ne kerüljön Davidov szén» elé és csak éjszakára tért vissza a faluba. Má sodik nap este, mielőtt leshelyére ment volna, bekopogott Razmeinovhoz, megkér dezte,: — Davidov nem keresett? — Nem. Magam is aMg láttam. Két napja a folyó hídját javítjuk és ott kell lennem a munkánál, csak néha futok el megnézni a foglyainkat. — Hogy vannak ? — Luska tegnap úgy dühöngött, hogy ma gam is majd megijedtem tőle! Megyek az ajtóhoz — úgy összeszidott, szánté maga se tudta milyen csúfneveket vágjon a fejemhez. Ogy káromkodott az átkozott némber, hogy hat részeg kozákon is túltett! Honnan szed te ezt a nagy bölcsességet? Nagynehezen
