Fáklya, 1955 (5. évfolyam, 1-12. szám)

1955 / 6. szám - Michail Solohov: Új barázdát szánt az eke (Részlet a regény második részéből) (ford. Tóth Tibor)

— Hadd abba a komédiázást, — szakította

félbe változatlan nyugalommal Makar, egy

pillanatra sem vesztve el önuralmát.

Fagyos nyugalma váratlanul érte és szem-

melláithatóiag feilbőszí tette Luskát és az

asszony támadásba ment át:

— Nem te járkáltál a sarkamban, uracs-

kám, ma éjszaka, amikor a határba men

tem?

— Hát mégis rájöttél? — Makar alig

észrevehetően elmosolyodott.

— Dehogy is jöttem rá, a sötétben rád

sem ismertem, kedvesem, majd halálra

ijesztettél. De amikor visszaértem a falu

ba, kitaláltam, hogy te voltál.

— Ugyan már, mitől is ijedne meg a

magadfajta bátor némber? — kérdezte go

rombán Razmetnov, aki ezzel a szándékos

durvasággal akarta legyőzni Luska szépsé

gének varázsát. .

Az asszony csípőre tette kezét, perzselő,

dühös pillantást vetett rá:

— Te csak ne némberezz engem! Persze

a Marinkádnak nem mersz egy rossz szót

mondani, mert félsz, hogy Gyemid Morcsun

véresre veri a pofádat! Engem könnyű sér

tegetni, nincs aki megvédjen.

— Éppen, hogy a kelleténél is többen

vannak, — nevette el magát Razmetnov.

De Luska most már ügyet se vetett rá

és Makarhoz fordult:

— Te meg mit jársz utánam? Mit akarsz

tőlem? Szabad vagyok, akár a madár, oda

szállók, ahová akarok. És ha velem lett

volna a társam, Davidov, ő bizony nem kö

szönte volna meg, hogy ott tipródsz a nyo

munkban.

Nagulnov elsápadt, pofacsontján megfe

szült a bőr, de óriási akaraterővel megőrizte

nyugalmát, hallgatott. A hirtelen csendben