Fáklya, 1955 (5. évfolyam, 1-12. szám)

1955 / 6. szám - Dénes György: Ipolyviski emberek

Hintázó gyerekek.

relők lepték el a falut. És hipp-hopp egy

napon arra ébredtek az emberek —

kész a villany. Csak be kell az országos

áramkörbe kapcsolni. Tavaly, június 22-

én aztán ez is megvalósult. Ünnepre ve

rődött össze az egész falu, még a vén

emberek is e nagy naphoz illő fekete

nadrágot rántottak. A csizmát meg tük

rösre fényesítették.

Szóval kicsinye, nagyja, öregje, fia

talja ott akart ámulni az estéli műso

ron, amikor a kultúrházban ünnepélye

sen kigyúl a villanyfény.

Mondani sem kell, honv milyen ab-

lakremegtető éljen harsant a kultúrte

remben, amikor elsőízben szikrázott fel

a fény. Az emberek boldogságukban

ölelgették egymást, s még a haragosok

is kibékültek ezen a napon. Reggelig

ropták aztán a táncot a szétcsorgó,

gyöngyöző villanyfényben.

Még a hetven éves Pély János bácsi

is hajnalig rúgta a port. Mikor aztán

pitymallatkor hazafelé ballagott Túri

komájával, egyszerre csak megállt az

egyik oszlop alatt.

— Nem mondom, hogy rossz dolog ez

a villany — pislogott az oszlop tetejére

— de hát ki fog erre a ménkű magas

oszlopra iminden este felkapaszkodni,

hogy meggyújtsa.

Túri Gyuri bácsinak még a hasa is

táncot járt kacagtában. Mikor aztán lé

legzethez jutott, így oktatta a komát:

— Nem petró-lámpa ez, hé, amit

gyújtogatni kő. A központban igazítják

azt el, csak kattintanak egyet, oszt kész.

Ég.

— Nohát azért — ránt egyet nadrágja

derekán János bácsi — mert hogy én

nem gebeszkednék fel ilyen gyufaszál

póznára ...

Az elmúlt esztendő júliusától ragyog

a fény Ipolyvisken. De a mosoly is ra

gyog az emberek szemében. S ha vé

gigsétálunk a kis házak során, zene szü

remlik odabentről. Szól a rádió, üzen az

ország népe. Munkás a parasztnak. S azt

üzeni, hogy előre csak bátran a fény,

a kultúra útján.

HA JÖ A MUNKA, SZÉP A JÖVEDELEM.

Takaros kis porta Nyustin Lajoséké.

Verandás, L-alakú ház, rendbentartott