Fáklya, 1955 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1955 / 6. szám - Tóth Tibor: Érsekújvári tanulságok
zöleg, irányzatával és egész beállftottságé- y&l határozottan káros? — Nehezen kapunk színdarabot, — hang zik a válasz, — sem a Csemadok központja, sem a szakszervezeti tanács kultúrosztá- lya nem lát el bennünket kellő anyaggal és kénytelenek vagyunk a magunk szakállára színdarabokat szerezni. Nem tudom, másutt is így van-e, de az újvári Elektrosvitben tényleg nem kapnak a színjátszók anyagot, darabokat. A múltkor a prágai magyar könyvesboltban sikerült vé letlenül két színdarab-szöveget szerezniük. A Mézeskalács is valami furcsa úton-módon .került“ a kezükbe. Nagyobb gondot kell fordítani az üzemi kultúrmunkára, gondo sabban kell irányítani. Mert azok az emberek, akik lelkesen kap csolódnak be a színjátszó-csoportok, ének karok, tánccsoportok és olvasókörök munká jába, megérdemlik, hogy törődjünk velük. Az érsekújvári Elektrosvit kultúrcsoportjá- mak tagjai például nemcsak a színpadon, hanem a gép mellett is megállják a helyü ket. Simunek János a komikus, például már kétszer kapott üzemi kitüntetést és pénzjutalmat jó munkájáért, soha nem for dult elő, hogy próbák vagy előadások ürü gyén elmulasztotta volna a murikát, sőt egyízben 16 órát dolgozott egyvég téten, hogy utána részt vehessen a színielőadáson. És itt van Szgjka Irén, az ifjúsági szerelő- műhely legjobb dolgozója, aki a hosszú futó szalag elején kezdi a neoncsövek ernyő jének a szerelését — tőle függ, hogy meg szabja a munka iramát, ütemét, tőle függ, hogy társnői időveszteség nélkül, folyama tosan kapják a munkadarabokat és ne vesz tegessék fölöslegesen az időt. Ez a 21 éves lány a színpadon rendszerint öregasszo nyokat alakít, amint Marusánec János mond ja, meglepő művészi készséggel Amikor a szerepéről teszel, felcsillan a szeme — a színjátszás jelenti számára az élet örömét. Nem tanulhatott, csak az elemit végezte el, a családiban nyolcán vannak testvérek, kel lett a kenyér. De itt, az üzemi kultúrmun- kában egyre fejlődik, művelődik. Hányán varrnak még csak ebben a gyár ban, akikkel érdemes foglalkozni, irányítani munkájukat, hogy megismerjék és tovább adják azt a kultúrát, amelyet népünk büsz kén vallhat a magáénak. HA KÖNYVTÁRBAN járok, mindig azt ke resem, talál-e visszhangra az olvasók kö rében fiatal szlovákiai magyar irodalmunk, olvassak-e azokat a könyveket, verseskö teteket, regényeket, novellákat, amelyek itt születtek és amelyek elsősorban hivatottak választ adni mai életünk felvetette problé máinkra. Az Elektrosvit-művek üzemi könyvtárá ban 3000 kötet van, havonta átlag 60—90 kötetet kölcsönöznek ki. Szlovákiai magyar írók alkotásai közül négyet találtam itt: Szabó Béla novelláit, az „Első ajándék“-ot és Egri Viktor három könyvét (Márton, So~ vánka, Fény a faluban). Állítólag a többit nem kapták meg az újvári könyvesboltban. A járási könyvtárból hiányzik Szabó Béla „Mint szemünk fényét“ című regénye, Mács József szatírái, Sas Andor tanulmányai, Dé nes György mindkét verskötete, Gyurcsó és Veres versei. A C se madok érsekűjvári helyi csoportja ősszel Irodalmi vitát akart rendezni Szabó Béla „Mint szemünk fényét“ című köny véről, de nem tehette, mert a könyv csak most tavasszal érkezett meg kellő példány- számban a helybeli könyvesboltba. Azt valljuk, az életről írunk, azt valljuk, az élettől tanulunk. Dehát hiába ír a szlo vákiai magyar író, hiába tanulmányozza az életet és igyekszik az olvasó elébe tárni, ha szava visszhang talanul vész el valahol egy dohos könyvraktár sötét polcain és nem jut el ahhoz, akinek szántuk — a dolgozó em berhez. Mert a hiba — legalább is az ér sekújvári tapasztalat ezt bizonyítja — nem az íróban és olvasóban, hanem egyebütt ke resendő. Hisz azok az itteni magyar köny vek, amelyek eljutottak a járási könyvtár ba, az olvasó kezén forognak. Egri „Már ton elindul“ c. regényéből például 10 van a könyvtárban, de kivételes eset, ha néha- néha egy-epyf „nincs kézben“. Ugyanezt mondhatom Báfoi verseiről, a három fiatal költő (Veres, Ozsvald, Török) kötetéről, Sza bó Béla és Petrőczá novelláiról. HÁRMAS OKULÁS, amivel tarsolyomban hazatértem Újvárról. Az egyik, hogy az emberek szomjazzák a kultúrát, szívesen ál dozzák szabad idejüket arra, hogy énekel jenek, verset mondjanak, táncoljanak, vagy színdarabot játsszanak, mások pedig, hogy szépségre szomjas szemmel nézzék, szép ségre szomjas füllel hallgassák őket. A má sik, hogy nagyobb gondot kell fordítanunk ezekre a jószándékú, becsületes emberekre, irányítani, tanítani kell őket, hogy valóban kincs legyen az, amit mások elébe tárnak. Harmadszor pedig, legfőbb ideje annak, hogy mindenki, akinek bármi része is van az itteni kulturális élet vezetésében és szervezésé ben, törődjön azzal, hogy a csehszlovákiai magyar író szava ne maradjon pusztába kiáltott szó, hanem eljusson ahhoz, akinek szántuk, gondolatokra ihlesse, az élettel is mertesse és emberefob emberré nevelje a szlovákiai magyar dolgozókat. TÖTH TIBOR.
