Fáklya, 1955 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1955 / 1. szám - Egy szemtanú levelet (rajzolta Lőrincz Gyula)
vezetre gondolt Mikor a beszélgetések közt kis csend állt be, megszólalt: — Istenem, ha valaki egy kis pálin kával tudna megkínálni! Senki sem felelt. Ez a kérdés nem az asszonyokat, de a férfiakat illette, a férfiak pedig keményebbkötésüek. Most is egy asszony szólalt meg: — Senkinek sincs pálinkája, hogy adni lehetne a betegnek? Megint nagy hallgatás volt, de aztán egy sovány falusi ember hosszú pálin kás üveget húzott ki a vállán lógó ta risznyától: — Hogy megmondjam, ezt az útra szántam, mert hárman vagyunk és az állomásunkról gyalog megyünk, hóban, szélben hét kilométert. Kell, hogy az ember melegítse magát az úton. De- hát nem sajnálom. Nyújtotta az üveget, a beteg elvette, kidugaszolta, megszagolta, fintorgatta a szagtól az orrát, már vissza is akarta adni az üveget, de meggondolta magát, kortyolt egyet belőle, csakhogy azon nal ki is köpte a padlóra és az üve get hamar, majdnem megsértődve, ha tározottan fitymálva visszaadta. — Köszönöm, — mondta hidegen — de non szoktam gyári itallal élni. Az irgalmas lelkeket, mint a dér a füvet, érte ez az új hang. Ni, csak ni! Hogyan beszél, milyen fölülről adja a szót egyszerre! Talán azért volt olyan szerény, mert éhes volt, puhította az üres gyomor, most már nem puhítja? Akkor megmozdult egy kövér ember. Rövid, báránybőrrel tólelt kis bundá ban ült az egyik ablak mellett, aligha nem még izzadt is a melegben, kalap ja olyan volt, hogy úriember is hord hatta voina, de vastag bajszával még-
