Fáklya, 1955 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1955 / 1. szám - Egy szemtanú levelet (rajzolta Lőrincz Gyula)
kurtakabátosnak szóit ez. Péter levette a bundát és a maga vállára vette te hernek, mai; hiába nézelődött körül, a polcok is mind tele voltak skatulyák kal, batyukkal, mint valami bolti rak tár. Ott állt most bunda nélkül a be teg, mint valami szomorú, leleplezett szobor. Arca petyhüdt, ráncos, beesett, a kiálló állkapcsok, mintha csak fárad sággal tudnák tartani az állat és a szájat Az apró, bús szemek bár sunyin és laposan néznek, de mégis bánatosak és irgalmat látszanak kérni. Földműves polgári kék ruha volt a betegen, lát szott, hogy kövérebb volt az ember, aki valamikor hordta, de soká feküdt a ru ha sublótban, vagy lógott a sifonérban. Ezért még most, a télben való szellőz tetés után is áradt belőle a dohosság. De a sok test között az nem számított. — Na most lesz valami! Állni -ma gának, mint betegnek! — kezdte el a taktikát Péter. — Ajaj! — visszhangozta a beteg és a bánattól egészen a fogaihoz lapította vékony öreg ajkát. Ritka bajuszának szálai lekonyultak ettől a nyögéstől és valami rámába foglalták a két ajak szélét — Ajaj! — és megint végigjá ratta szemét a zsúfoltságon. Még feke te nyakkendővel csavart nyakát is ide- oda mozgatta, hogy többet lásson: — Jaj, bizony jaj az ilyen szerencsétlen betegnek! Meg van az verve, mégpe dig nagyon. Az emberek kezdtek ráfigyelni, de senki sem mozdult. A vonat már ki szaladt a fővárosi kusza sínhálózatból, már egyenletesen kattogott a szabad ban, künn a fehér, havas téli éjszaka feküdt, az ablakon sűrűsödtek és vas tagodtak a jeges rajzok. — Ráz? — kérdezte Péter, hegy újabb hangulatot keltsen. Rokona volt a betegnek és fizetésért kísérte föl Pest re. — Ajaj! — nyögte a beteg. Akkor az egyik pádról, éppen az ab lak mellett fölállt egy fiatalabb asz- szony: — Na, üljön le maga szegény beteg ember! — Köszönöm! — fanyalogta a beteg és nem mozdult. — Na, üljön le! — biztatta újra az asszony. — Az uram is úgy volt, amíg élt szegény, hogy az volt a legrosszabb, ha valami rázta. Péter szólalt meg: — Nem ülhet az ablak mellé, mert megfázik! — Ja úgy! — mondta a legényi em ber, aki az udvarias asszony mellett ült és odatelepedett az ablakhoz, a fia talasszony pedig a kosarára ült, aho gyan már más asszonyok is ültek. Péter az üres helyre tette a bundát, összehajtogatta .és most megint mon dott valami célszerűt: — Muszáj neki puhán ülni, hogyha már nem fekhet. De erre nem felelt senki. A beteg az összehajtott bundára ült két férfiszom szédja közé, aztán nyögött és egyre fészkelődött. Valaki, egy borotváltarcú férfi, aki kurtaszárú olcsó cseréppipából olcsó dohányt szítt, megszólalt: — Maguknak az úri osztályra kellett volna jegyet váltani! — Jaj! — mondta a beteg. — Ötven korona a tanárnak, pedig csak három percig voltam a szobájában! Három na pig Pestön, még pedig kelten, mert ez is — Péterre célzott — az én költsé gemen van. Most ehhez a patika, kettő nek a vonat, föl, meg le, odavan két százas. — Aztán mit mondott a tanár? — kérdezte az egyik sarokból egy iparos- féle asszony, kinek selyemkendővél volt bekötve a feje. — Azt mondta, hogy vegyem be a folyósat is, a port is, aztán ha elfo gyott, gyüjjek föl megint, majd meg látja. A nagytestű, nagyarcú asszony, aki a beteg mellett ült, alig fért az összehaj togatott bundától. Már többször is meg akarta kérdezni: nem lehetne-e a bun dát másként hajtogatni. De olyan asz- szony volt, akinek a nagy arcában ott a nagy, puha szíve, hát mégse szólt, nehogy a beteget bántsa. Inkább fölállt, levette batyuját a polcról, keservesen benyomta a többi batyu közé a padlón és ráült: — Rátelepszem a batyumra, maga szegény beteg üljön kényelemben! — Péter! — szólt a beteg. — Terítsd ki a bundámat, nagyon vastag, lecsú szom róla. Péter odament és két ülőhely széles ségre terítette ki a bundát. A második pádból megszólalt egy sovány asszony ka, akinek arccsontjain kis pirosságok ültek, de úgy látszik nem tudta, hogy a nyomasztó élet és szenvedés korán fogják a sírba vinni, és szánakozva mondta: — Bizony nagyon rossz lehet az ilyen szegény betegnek! Különösen, hogy még kinyújtózkodni sem tud. A legényféle az ablaknál megértette,
