Fáklya, 1955 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1955 / 4. szám - Hans Christian Andersen: A császár új ruhája (rajzolta Harmos Károly)
tudja eleveníteni. Elevenné válik az ólomkatona, d porcelánhercegnő és por celán-kéményseprő, akik egymásba szeretnek, életet kap a labdába szerelmes pörgőcsiga és élni kezd a nagy mesemondó varázslatos szava nyomán a cse csebecsékkel telizsúfolt szoba minden tárgya. Utolérhetetlen mesemondóművészetének az a titka, hogy nem puszta felélesz tője a régi népmeséknek, hogy nem csupán átveszi motívumaikat, hanem — mint Rubov, Andersen életművének egyik legjobb ismerője és elemzője írja — tovább fejleszti, tovább építi a népmese, a „dajkamese” elemeit. Alkotásai a legszorosabb rokonságban vannak a nép művészetével. Mint minden nagy és igazi mesélő, Andersen a felnőtt olvasókhoz is szól. Egyik leghíresebb meséjében, „A császár új ruhájá,,-ban újjákölt és szociális tartalommal telít meg egy középkori mesét, a szatíra éles fegyverét fordítja benne egy képmutató, ostoba előítéletekkel teli társadalom ellen. Két világjáró diák elhiteti ebben a mesében a népnyúzó, pompakedvelő csá szárral, akinek naponta új díszes öltöny kell, hogy olyan ruhát sző neki, amely csak igaz s bölcs ember előtt válik láthatóvá. A csavargó diákok a levegőt szövögetik rokkájukon és ruha helyett levegőt aggatnák a császárra. És a csá szári udvarban nem akad senki, aki meg merné mondani, hogy nem látja a varázsköntöst, mert hiszen akkor kiderülne róla, hogy becstelen, hazug ember. Hazudoznák, csalnak, esküdöznek ezek az udvari léhűtők, hogy ezzel fenntart sák a látszatot, hogy a derekasság, és tisztesség bajnokaiként tetszeleghessenek egymás előtt. íme, mielőtt Andersen tündöklő képzelettel a gyermekek meseországába ka lauzol, ítéletet mond a hatalmasok, a népnyúzók, az ostobák, a talpnyalók fe lett és így tanulságot ad a felnőtteknek. Meséinek szociális magva, a költői hevülettel mondott ítélet minden hazug, erkölcstelen és becstelen felett, ki emeli Andersent a múlt század mesemondóinak tömegéből és érdemessé teszi •arra, hogy a Béke-Világtanácsa mint szellemóriást, mint haladó eszmék tol- mácsolóját az egész világon ünnepeltesse. Aki egyenességre, jóságra, becsületességre akarja nevelni gyermekeit, adja kezébe Andersen meséit, de olvassa ö is őket, mert megrendítő tanulságokat lelhet bennük. EGRI VIKTOR ^ ok-sok esztendővel ezelőtt élt egy császár, aki mindennél többre becsülte a ‘szép, új ruhákat, úgyhogy minden pénzét arra költötte, hogy minél dí szesebben lárhasson. Nem törődött a katonáival. nem törő dött a színházzal, sem az erdei sétako csikázással, ha új ruháit mutogathatta. A nap minden őrá iához külön kabátja volt és ahogy más királyról el szokták mondani, hogy most éppen tanácskozik, róla mindig csak ezt lehetett hallani; a császár most éppen öltözködik. Abban a nagy városban, ahol ő szé kelt, nagyon víg élet folyt, minden nap sűrűn jöttek idegenek. Egy napon két csaló állított be; takácsoknak adták ki magukat s azt mondták, hogy olyan szö vetet tudnak szőni, aminek párja nem akad a világon. Nemcsak, hogy a színe meg a mintája páratlanul szép, de az ilyen szövetből varrt ruhának az a cso dálatos ereje van, hogy meg sem láthat ja az olyan ember, aki hivatalára al kalmatlan, vagy pedig megbocsáthatat lanul ostoba. — Ez aztán remek ruha — gondolta magában a császár — csak felveszem és végére járhatok annak is, hogy a birodalomban kik azok, akik nem alkal masak a hivatalukra, meg tudom kü lönböztetni az okosakat az ostobáktól; ezt a szövetet rögtön meg kell rendel nem. És nagy pénzt adott a két csa lónak, hogy tüstént fogjanak munkához. Föl is állítottak azok két szövőszé ket, s úgy tettek, mintha dolgoznának, de nem szőttek a világon semmit. Ha marosan bekérték a legfinomabb sely met és a legdrágább aranyat, azt mind zsebre vágták, s az üres szövőszéken dolgoztak, sokszor még késő éjszaka is. — Mégis csak szeretném tudni, meny nyire vannak a szövettel — gondolta magában a császár, hanem egy kicsit mégis furcsán érezte magát, ha elgon dolta, hogy az,- aki ostoba, vagy hiva talára alkalmatlan, nem láthatja az új ruhát, és ámbár azt hitte, hogy neki
