Fáklya, 1954 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1954 / 1. szám - Nagy Irén: Zivatar
Jóska egyre dúltabb képpel hallgatta Antal Ferkét. — Akkor meg mit pofázik az a mocskos szájú? — dönnögte és hirtelen felállt. — Nem tűröm tovább, hogy a feleségem ap ját mocskolják. > — Mit akarsz? — ragadta meg Antal Ferkó Jóska karját. — Verekednél? Nem érdemes ölre menni vele. Még számon kér ni se... Mindenki tudja, hogy Tóth Má tyást csak a méreg eszi. Nem olyan könnyű neki elfelejteni azt az időt, amikor nerrj volt más dolga, csak az András bácsi mun kája után beszedni a pénzt, meg a gabonát. Jóska íeszejgteit fejjel csak hallgatott, aztán csöndesen'" rákezd te: — Annyi igaz, begy az ipám erősen megharagudott rá, amikor a frontról haza jött negyvenötben. Nem is ment vissza hozzá dolgozni. Pedig akkor még Tóthé volt a cséplő és az ipám szép pénzt kereshetett volna nála. — Na látod, itt van a kutya eltemetve. Mondom én neked, senki sem hitte el azt az ocsmányságot András bácsiról. Ha akadt ember, aki a fejéhez vágta, hát az is csak a mérgében tehette. Az ember nem tesz féket a nyelvére, ha összeakaszkodik vala kivel. — Mint én az ipáimnál, — gondolta Jós ka és elvörösödött. Antal Ferkó utolsó sza va megszégyenítette és végkép elvitte a ha ragját. Az ördögbe is, hogy ilyen meggon dolatlan volt. Most hogyan békítse meg az öreget. Mert annyi bizonyos, hogy csú nyán megbántotta, most meg kell követnie. — Megyek és alszom egyet. Ilyenkor a legjobb aludni, — mondta, fizetett és indult hazafelé. A zápor közben elállt. Az utcán pata kokban csörgött a víz. Amint Jóska a tó csákat átugrálva házukhoz köze’edett, szo rongó érzése kezdte elhagyni. Milyen derék ember az apósai Megvédte a becsületét a gyűlésen az emberek előtt. Nem rossz szó és mocskolás, hanem hála jár ezért. * * ♦ Varga András az udvar végében a vete ményes kert kerítéséhez támaszkodva állt, mélyen magáhaszívta a nedves föld szagát és próbálta legyűrni fel-feltörö indulatát. Nem fordult hátra Jóska lépteinek cuppo gására, csak várt, mit is mond a fiú. — Édesapám, ha elfogadja... ha nincs ellenére — kezdte zavartan Jóska, — ta karékossági versenyre hívom az őszi szán tásban. Az öreg elmosolyodott. — Azt lehet, fiam. Hanem jól tartsd az eszedben, nem az a fontos, hogy melyikünk lesz az első, hanem, hogy minél több meg maradjon.