Fáklya, 1954 (4. évfolyam, 1-12. szám)

1954 / 6. szám - Bábi Tibor: Hela néne - Bábi Tibor: Jó úr, szép úr

HELA

NÉNE

Napestig járta a mezőt, rétet,

hogy orvoslófüvet, jó írt szakasszon.

Ha jósolt, azt mondják, sose tévedt;

— ó volt az utolsó bölcs javasasszony.

Malac körme zörgött kosarában,

egérfarkat kínált jó kutyazsírban.

Engem hideg láz vert, ha megláttam,

mintha nyúztak volna, úgy bőgtem, sírtam.

Nagy félsze volt még a kis legénynek,

hittem, fogatlan szájjal is megharap.

Pedig szép, jó szíve volt szegénynek,

nem lakott abban indulat, s rossz harag.

Becézett, csitított: „Csitt gyermekem!

Nem bántlak, szeretlek, én szemem fénye.”

Sündisznót, s vadkörtét adott nekem,

úgy szeretett, szegény kis Hela néne...

Aztán elcsoszogott. Hordta, vitte

szegény babonáit a szűk világba.

Kínálgatta őket, — ő se hitte;

csaknem nyolcvan esztendőt élt, s hiába.

JÖ ÜR, SZÉP ÜR

Forgách grófnak, ha leány kellett,

nem koldult, vette a szerelmet...

Bejárta bár a fél világot,

mégis paraszti szűzre vágyott.

Ünnep, vasárnap templomba ment,

térdelt akár a legszentebb szent.

Szemében álságos vad tüzek,

borzongtak bele a szép szüzek.

Ott a fényes, szent oltár előtt

választott magának szeretőt,

s hogy vége volt a szentmisének,

elkérte anyjától cselédnek.

— Száz fehérnép megfordult nála,

mégis új csókra gyűlt a nyála,

s minden használt szűznek fogatot,

három hold földeket adatott,

tíz véka búzát, vásznat, keíndert

s házastársul bérest rendelt.

Ha bolond is, ha suta, fura,

nagy úr, szép úr volt Gémes ura.

A szüzek immár púpos vének,

olykor borzongva összenéznek.