Fáklya, 1954 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1954 / 6. szám - Bábi Tibor: Hela néne - Bábi Tibor: Jó úr, szép úr
HELA NÉNE Napestig járta a mezőt, rétet, hogy orvoslófüvet, jó írt szakasszon. Ha jósolt, azt mondják, sose tévedt; — ó volt az utolsó bölcs javasasszony. Malac körme zörgött kosarában, egérfarkat kínált jó kutyazsírban. Engem hideg láz vert, ha megláttam, mintha nyúztak volna, úgy bőgtem, sírtam. Nagy félsze volt még a kis legénynek, hittem, fogatlan szájjal is megharap. Pedig szép, jó szíve volt szegénynek, nem lakott abban indulat, s rossz harag. Becézett, csitított: „Csitt gyermekem! Nem bántlak, szeretlek, én szemem fénye.” Sündisznót, s vadkörtét adott nekem, úgy szeretett, szegény kis Hela néne... Aztán elcsoszogott. Hordta, vitte szegény babonáit a szűk világba. Kínálgatta őket, — ő se hitte; csaknem nyolcvan esztendőt élt, s hiába. JÖ ÜR, SZÉP ÜR Forgách grófnak, ha leány kellett, nem koldult, vette a szerelmet... Bejárta bár a fél világot, mégis paraszti szűzre vágyott. Ünnep, vasárnap templomba ment, térdelt akár a legszentebb szent. Szemében álságos vad tüzek, borzongtak bele a szép szüzek. Ott a fényes, szent oltár előtt választott magának szeretőt, s hogy vége volt a szentmisének, elkérte anyjától cselédnek. — Száz fehérnép megfordult nála, mégis új csókra gyűlt a nyála, s minden használt szűznek fogatot, három hold földeket adatott, tíz véka búzát, vásznat, keíndert s házastársul bérest rendelt. Ha bolond is, ha suta, fura, nagy úr, szép úr volt Gémes ura. A szüzek immár púpos vének, olykor borzongva összenéznek.