Fáklya, 1953 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1953 / 12. szám - Gál László, Méry Ferenc, Szűcs Béla: Losonci képek (rajzolta Szabó Gyula)
hetedik osztályos és Molnár Klára hatodik osztályos tanuló lányok is. Jellemző az iskolára, hogy a tanulók ösz- szetétele most már nem olyan benne, mint régen. A múltban általában csak a losonci szülők gyermekei látogatták az iskolákat, mert a gyermekek a környező falvakból a közlekedési nehézségek miatt nem járhattak lv\ Azt pedig kevés szülő tudta megenged ni magának, hogy tanuló fiai után elsősor ban tandíjat, másodsorban azért, hogy benn lakjanak, lakbért és kosztot fizessen. Más kép van ez már ma. Népi demokráciánk gon doskodott arról, hogy a munkások, kis- és közepparasztok és a szövetkezeti tagok gyermekei előtt is megnyíljanak a fejlődés, a tudás, az iskolák kapui. Pincröl huszonkettőn, Vükéről húszán, Panyidarócrói tizenkilencen, Kalondáról, Rapról is többen járnak be Losoncra autó buszon' vagy vonaton. Ebből az iskolából a múlt iskolai év befejezése után hetvenegyen harmadfokú iskolába mentek, tizenegyen pedig a 11 éves iskolán folytatják tanulmá nyaikat. Sokan mentek bányászati szakisko lára Rozsnyóra és többen a királyhelmeci pedagógiai gimnáziumba. SZABÓ GYULA FESTŐMŰVÉSZNÉL A város peremén lakik Szabó Gyula fes tőművész. Ha belépsz műtermébe, azt se tudod, mit nézz meg előbb. A falon függő olajfestményeket-e. a fal mellé támasztott tollrajzokat, ceruzavázlatokat, vagy a sarok ban heverő fametszeteket. Szinte meglepő az a biztonság, ahogy a férfikor delét átlépő művész az ecsetet, ceruzát, tollat és vésőt kezeli. Nehéz lenne megállapítani, hogy mi ben alkotott maradandóbb értéket. Tájképei gyönyörű hazánk egy-egy csodálatosan szép zugát elevenítik meg előttünk. A sötét, ne héz színekkel megfestett Garam-vidék, ípoly- mellék, megelevenedik a művész ecsete nyo mán. Legtöbb tájképéről nem hiányzik a dolgozó ember sem. Egyik nagyobbértékü vásznán egy falunak a fasiszták által kihaj tott népe vonul az országúton. Csüggedtarcú anyák, elkeseredett öregek és rémülttekin- tetű gyerekek vonszolják szegényes holmi jukat az éjtsaakában. Ha összevetjük Szabó Gyula újabb fest ményeit régebbi alkotásaival, úgy kompozí cióban, mint színekben hatalmas fejlődést í állapíthatunk meg. De még mindig nem si került kiküszöbölnie a régebbi műveit jel lemző pesszimizmust. Sok-sok festménye kö zött alig talá’ni olyat, amelyen merész ecstetvonásokkal a felszabadult ország újjá születő tájait, embereit optimista meglátás sal ábrázolná. Fametszeteiben már egész közel került a mához és a dolgozó emberről olyan soroza tot készített, amely a legszigorúbb kritikával szemben is megállja a helyét. Néhány ceru zarajza is legjobb alkotásai közé tartozik. Szeretnénk, ha Veres Péter: „Szolgaság“-a, „Szegények szerelme“ után rendszeresen ü- lusztrálna könyveket, örömmel látnánk raj zait folyóiratainkban, újságjainkban. így kö zelebb kerülne hozzánk. Szükségünk van Szabó Gyulára. A cseh szlovákiai magyar művészetben megtisztelő, szép feladat vár rá. JOBB MUNKÁT A CSEMADOK HELYI CSOPORTJÁBAN. Ködös, őszi szombat este van. A néptelen losonci utcákon csak itt-ott találkozunk né hány behúzottnyakú, siető emberrel. No, meg néhány szerelmespár csatangol az esté ben összebújva, fittyethányva a szitáló köd nek. Ugyan merre járnak ilyenkor a losonci dolgozók, a fiatalok? Talán a Csemadokban ráakadunk néhányukra. Bizonyára lázas munka folyik ott ilyenkor, hiszen a Csorna- dók közgyűlésén beszámoló losonci küldött jóknűködő színjátszó-, tánc-, balett-csoport ról, énekkarról és alakuló báb játszó együt tesről beszélt. Jó néhányan csettintettünk is egyet: — „Ez már igen.“ A hirdetőtáblá kon az elsárgult, elrongyolódott plakátok is arról tanúskodnak, hogy Losoncon törődnek a kultúrával. Meglepetésünk annál nagyobb, mikor be nyitunk a helyi csoport szép, tágas, kivilá gított helyiségébe. Egy idősebb néni olvas a vidáman pattogó kályha mellett. (Mmt ké sőbb kiderült, ő a gondnok.) Két fiatalem ber elgondolkozva a sakktábla felett ül. Gondoltuk, túlkorán jöttünk. Letelepedtünk egy asztalhoz és vártunk. Másfélóra múlva, miután láttuk, hogy nemigen jönnek a szó rakozni óhajtó dolgozók, búcsút vettünk a gondnoknőtől, aki azzal bíztatott, hogy pró báljunk szerencsét másnap, vasárnap dél előtt. Másnap, tízóra körül kettővel több sakko zót, néhány ping-pongozót és egy könyvek kel megrakott leányt találtunk, aki a könyv tárost várta. Déltájban bevetődött a helyi csoport kultúrfelelőse is, aki elpanaszolta, hogy az emberek valahogy elkedvetlenedtek és nem megy a munka. Hihetetlenül nehéz összeverbuválni a kultúrcsoportok tagjait. Egy kicsit elgondolkoztató, hogy ennyi sikeres fellépés után bomlásnak indul a munka. Hiába érdeklődtünk a kultúrfe’elős- től, hogy mi lehet ennek az oka. A vá’aszt két fiatalabb fiú adta meg, akik eddig is eredményes kultúrmunkát fejtettek ki. — Mi szívesen dolgozunk, csak keveset törődnek velünk. Szeretnénk szórakozni, táncolni is, nemcsak folyton próbákra járni. Kicsit érdekesebbé kellene tenni a munkát, biztosan többen járnának hozzánk. — Most az emberek egymáshoz járnak szórakozni, pedig mennyivel jobb lenne,. ha a Csemadokba jönnénk össze — toldja meg a másik. . Érdemes meghallgatni az okos szót. A losonciak néhányszor már tebizonyították, hogy tudnak eredményesen dolgozni, Az „Úrhatnám polgár“, „Aranyesillag“, s a töb bi előadás után dolgozóink kíváncsi szemek kel figyelik és várják a folytatást.
