Fáklya, 1953 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1953 / 12. szám - Jaroslav Hašek: Selmecbányai idill (rajzolta Csáder László)
Irta: Jaroslav Hašek Ha Selmecbánya fölött, vagy a város alatt két csavargó találkozott, az első, amiről szó esett, az volt, hogy óva intették egymást, nehogy eszükbe jusson Selmecbányára men ni. így aztán a koldusok és csavargók ön ként védett területté nyilvánították ezt a gazdag várost. Pedig a selmeci polgárok jó- szívűek, bőkezűek, kamrájuk mindig tele füstölt oldalassal, meg szalonnával és szíves örömest gyakorolják az irgalmasság erényét, mert az a babona járja, hogy a város ad dig marad a föld színén, amíg a selmeci polgárok bőkezűek lesznek. Selmecbánya alatt ugyanis keresztül-kasul róják a föl det az állami ezüst- és aranybánya tárnái és csak nem rég történt, hogy a Felső vá rosban Kuzsma polgár házát váratlanul elnyelte a föld és helyén feneketlen mély tó támadt. A tó tükre alatt várja az an gyalok harsonáját Kuzsma úr, meg család ja, akiket a földindulás éppen ebédnél ért. A selmeci polgárokat annál nehezebben sújtotta a gyászos eset, mert Selmecen az ebéd szent szertartásnak számít. A selmeciek úgy járulnak az ebédhez, mint az áldozás hoz. Nem is esznek, hanem imádkoznak. A leves az introitus, a gyömbéri juhsajt pedig az ite missa est. A Kuzsma család tragédiája annál rette netesebb volt, mivel Kuzsma úr már az előző nap elmondta a szomszédoknak, meny-, nyire örül a holnapi ebédnek. A főfogás sült vadkan feje lett volna, hozzá ecetes dinnye a rimaszombati áldott lankákról. Talán ezer év múlva valami régészek ásni kezdenek a baleset színhelyén és Kuzs ma úr csontjai mellől napvilágra kerül a vad kan feje is. A tudomány nagy bölcsen megállapítja majd, hogy megtalálták az ősember csontvázát, aki vadászat közben va’ami özönvízelőtti szörnyállat által lelte halálát. Az persze eszébe se jut senkinek, hogy itt valamikor híres város állt. Hisz addigra a vezérkari térképeknek sem ma rad nyomuk és ha megmaradnának, annak se vennék hasznát, mert rajtuk Se’mec- bánya Schemnitz névre halig,at, ezt pedig még á szomszédos Szitnyán vagy Szentan- dráson sem értik. Márpedig éppen Szentandrásról származ nak a szóbanforgó vaddisznófejek, Szitnyá- ról a malacok, egy ugrással odébb Zsibri- tóról pedig az apróvad. Amott lejjebb Kor- ponától egészen Almásig hófehér lúdakat tenyésztenek, amelyek javarésze Selmec bányán leli halálát és berkenyebogyóval töltve ropogós pirosra sül a tepsiben. A Prepaki tó fölött felhősen rajzanak a vadkacsák. Azoknak is a jó selmecbányaiak veszik hasznát, érett áfonyával körítve. Almás felől meleg szél borzolja a selmeci lejtőket és megérleli a szőlőt, amelynek leve tüzesebb a hegyaljainál. Ugyanazt a fajtát termesztik, amely híressé tette Gyön gyöst, majd később Tokajt. Nem mernék megesküdni rá, hogy ez mind igaz, de nekem így mesélték Selme cen. Annyi azonban igaz, hogy a bor igen jó és nagyszerűen csúszik, ha a’mási sár gadinnyével ágyazunk alá a gyomrunkban. A befőtt dinnye legjobb körítése a beszter cei sült csirkéknek, amelyek meg akkorák, hogy az egyszeri selmeci polgár joggal mondhatta: „De hisz ezek nem is csirkék, hanem struccmadarak!” Solymárról pulykák érkeznek a városba, amelyek valósággal óriásai fajtájuknak. Fehér húsukat Selmecen vörösáfonya-befőtt ből készült különleges mártással öntözik.
