Fáklya, 1952 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1952 / 2. szám - Fellegi István: Proletárdiktatúra, népi demokrácia és nemzeti forradalmak
gítségével, ami megfelelt az 1917-es nemzetközi erő viszonyok feltételeinek. Miben különböznek a jelenlegi nemzetközi erővi szonyok az 1917-es erőviszonyoktól? Hogy csak a leglényegesebbeket említsük, elsősorban főleg ab ban, hogy az Októberi Froradalom óta a Szovjet unió a világ első nagyhatalmává fejlődött, és pedig egységes erejű nagyhatalommá, mivel az osztály ellentétek elhalása folytán ma már mentes belső osz tályellentétektől és ezért, minden vesztesége ellené re is, az utolsó világháborúból erősebben került ki, mint amilyen valaha volt. Másrészt viszont az imperialisták erőviszonyai is változáson mentek keresztül 1917 óta. Ez a változás azonban ellentétes irányú. Elmélyültek az imperia lista tábor egymás közötti ellentétei, valamint az egyes kapitalista államok belső osztályellentétei is, a Szovjetunió felvirágzásának a nemzetközi munkás- mozgalomra gyakorolt hatása folytán. Ehhez járul még az, hogy az általuk elnyomott és fokozottan ki zsákmányolt gyarmati népek nemzeti szabadsághar ca fokozódott és hogy a három háborúvesztes nagy hatalom átmenetileg kiesett az imperialista tábor ból Mindez azt eredményezte, hogy az imperialista tábor a háborúból legyengülve került ki és nem is gondolhatott 1945-ben fegyveres beavatkozásra a népi demokráciák ellen habár minden kedvük meg volt hozzá. Ezeknek a változott erőviszonyoknak köszönhe tő, hogy azon országokban, melyeket a Szovjet Had sereg szabadított fel és amelyekben^ ennek _a. ténynek nyomán győzelmeskedett a népi demokratikus ál lamforma, ez a forradalmi változá« ve^bemehetett és a fejlődés további folyamán megszilárdulhatott, vagyis eljuthatott a szocializmus tervszerű építésé hez a nyugati imperialista hatalmak fegyveres be avatkozása és a polgárháború minden szenvedése és véres áldozatai nélkül. És ezért súlyos tévedés, ha egész egyszerűen, minden további elemzés nélkül úgy állítják be a kérdést, hogy a proletárdiktatúra szovjet formája és a népi demokrácia egy és ugyanaz s a kettő közötti különbség mindössze csak annyi, hogy a proletár- diktatúrát most népi demokráciának nevezzük. Ez a nem-történelmi, tehát nem-marxista beállítás egy értelmű a Szovjetunió szerepének lekicsinylésével, mert hiszen a történelmi fejlődés előidézte változott feltételeket csakis a Szovjetunió szerepének történe lemalkotó jelentőségén mérhetjük le. De veszélyes tévedésbe esik az is, aki elválaszt ja a népidemokráciát a proletárdiktatúrától, mintegy szembeállítva a kettőt olyképpen, hogy csak 1948 februárjában győzött a proletárdiktatúra, hogy 1945- től 1948-ig Csehszlovákiában „csak“ népi demokrá cia volt és ezért az 1948 előtti rendszert nem nevez hetjük proletárdiktatúrának Mintha a népi demo krácia kizárná a proletárdiktatúrát! Ellenkezőleg! Proletárdiktatúra nélkül nincs népi demokrácia sem. Megtévesztően hathat egyesekre az a tény, hogy a népi demokráciák reakciós „hazai“ burzsoáziája az 1945-ös felszabadulás után még egy ideig — ná lunk 1948 februárjáig — mind érezhetőbben érvé nyesítette befolyását a népfront kormányába be épült ügynökei útján azzal a szándékkal, hogy a népi demokráciának a szocializmus felé vezető fejlő dését megakadályozza és akár fegyveres harc árán is helyreállítsa elvesztett uralmát. Igaz ugyan, hogy a nemzeti-demokratikus forradalom sajátossá ga folytán, a nemzeti arcvonal-politika biztosította a nemzeti burzsoázia részvételét is a kormányhata lomban, megadva neki ezzel a lehetőséget, hogy részt vegyen az országépítésben, de mindenkor csak a munkásosztály vezetőszerepének fenntartása mel lett, ami tehát szintén csak azt igazolja, hogy a bur zsoázia már 1945-ben elvesztette uralmát. Nem volt ez másképpen az Októberi Forradalom után sem, amikor az orosz burzsoázia, amely részt vett ugyan a cárizmus megdöntésében, szembefordult a prole tárdiktatúrával, polgárháborút szítva a fiatal szovjet hatalom ellen. A csehszlovák burzsoázia is polgárhá ború kirobbantására törekedett 1948 februárjában és nem rajta múlott, hogy terve dugába dőlt. hanem a gottwaldi vezetésen és a CsKP köré tömörült mun kásosztály és dolgozó szép elszánt egységén. Az 1945—1948 közötti időszak az osztályharc fokozatos kiéleződésének időszaka volt. Tudvalevő, hogy mi után a proletárdiktatúra átveszi valamelyik állam ban a hatalmat, az osztályharc nem szűnik meg az osztály ellentétek felszámolása csakis a szocializmus építésével párhuzamosan kiéleződő osztályharc útján érhető el. Mindebből az következik, hogy 1948 februárja nem volt forradalom, nem volt a proletárdiktatúra kezdete, hanem a népi demokrácia fejlődése folya mán kiéleződő osztályharc egyik jelentős állomása volt, amely a proletárdiktatúra teljes kibontakozá sát, a népi demokrácia végérvényes megszilárdulását eredményezte. Ezért 1948 februárját úgy jelölni meg, mint a proletárdiktatúra kezdetét, ahhoz a veszélyesen té ves következtetéshez vezethetne, hogy Csehszlová kiában a szocializmus előfeltételét, a proletárdikta túra győzelmét saját erőinkkel vívtuk meg, a győ zelmes Szovjetunió közvetlen segítsége nélkül Ez pedig egyértelmű volna a Szovjetunió segítségének ugyanolyan lebecsülésével, mint az előző helytelen -értelmezés esetében. A népi demokrácia a forradalmak történetében új fejezetet, új forradalmi korszakot képez Az Ok tóberi Forradalom óta végbement fejlődés új törté nelmi előfeltételeket teremtett, különös tekintettel az imperializmus kiélezetten monopolisztikus jelle gére, amelyről Lenin megállapította, hogy az elhaló kapitalizmusnak jelensége. Az amerikai imperializ mus világegyeduralmi törekvésének közvetlen kiha tása abban van, hogy az elnyomott és önállóságuk ban veszélyeztetett nemzetek nemzeti függetlensé gükért vívott harca mindinkább nemzeti-demokrati kus jelleget ölt, a szó proletár-demokratikus és nem burzsoá-demokratikus értelmében. És ez egyaránt vonatkozik azon gyarmati né pekre, melyeknél a nemzetté formálódás csak most megy végbe és azon népekre is.'melyek már egy év század előtt a burzsoázia vezetése alatt formálódtak önálló nemzetekké. Vonatkozik továbbá azon fél gyarmati nemzetekre is (India. Irán, Egyiptom stb 1 melyek saját burzsoáziájuk vezetése alatt elérték már ugyan a nemzeti lét bizonyos formáit, de nem tekinthetők független nemzeteknek. A nemzetté formálódás feltételeiről J. V. Sztálin így ír: „ . . . a kapitalizmus előtti időszakban nem voltak és nem is lehettek nemzetek, mert nem vol tak még nemzeti piacok, nem voltak sem gazdasági, sem kultúrális nemzeti központok, tehát nem voltak
