Fáklya, 1951 (1. évfolyam, 1-4. szám)
1951 / 1. szám - Hideghéty Jolán: A martosi népviselet
A MART OSI NÉPVISELET IRTA: HIDEGHÉTY JO.LÁN a cipőtől a „fíketőig” az egész asszony csupa díszben ragyog. Az első pillanatra bizony na gyon nehéz lenne megállapítani, mi mindenből áll ez a csodaszép viselet. Annyi rajta a fodor, a csipke és a ránc, hogy az em ber szemét egészen elkápráztat ja De kezdem talán elölről. Ve gyük például, hogy a martosi menyecske bálba készül. A nagytükör lelőtt öltözködik a gyönyörű, népiesen berendezett szobában. Először is magára veszi a „péntőt”. Ez egy fehér, durva vászonból készült, na gyon ráncos ing. Felső részét csupán pántok képezik. Utána következik a „pufándli” feltéte le. A pufándli vászonból való hengerszerű félöv, amely a de rékra erősítve azt a célt szol gálja, hogy hátul megtartja a sok szoknyát. Most aztán jö het az ing. Az ing rendszerint világoskék vagy fehér színű, nagy buggyos ráncos ujjai van nak, amelyek könyökben mint egy 10 centiméter széles kézelő be szűkülnek. A kézelő egyéb ként egyszerű öltésekkel, de na gyon Ízlésesen ki van hímezve, vagy amint a martosiak mond ják, ki van „mesterkélve”. Az ing után következik a „pruszlik”. Színe tarka, rend szerint piros és kék mintákból áll. Közepén a kapcsolás men tén, valamint a nyak körül pi ros, kék és arany pikkelyekkel van kirakva. A martosi menyecske most már a szoknyákat veszi magá ra. A szoknyákat szántszándék kal írtam többes számban, mert bizony a martosi menyecske egyszerre 5—6, sőt 7 ráncos szoknyát is magára vesz. A szoknyák színe tarka. Minden egyes szoknya alján még egy fodor is van, vagyis máskép mondva a szoknyák duplaaljú- ak, úgyhogy azt a benyomást teszik az emberre, mintha a vi- zethúzó menyecskén 10—12 szoknya lenne. A felső szok Most amikor építjük szocia lista kultúránkat, elkerülhetet lenül szükséges, hogy a haladó szellemű népihagyományokat feltámasszuk és hogy új, len dületes alkotásainkban ezekből az eredeti népi értékekből in duljunk ki. Sokaknak talán úgy tűnik fel, hogy nekünk, Szlová kiában élő magyaroknak nincs mire támaszkodnunk ezen a té ren. Örömmel állíthatom, hogy ez a feltevés alaptalan. Igenis, vannak értékeink, vannak kin cseink. Körül kell csak egy ki csit nézni. Igaz ugyan, hogy a felületes szemlélés nem sok eredményt adna, mert sok he lyütt már csak az idősebb em berek elbeszéléséből lehet kikö vetkeztetni és összeállítani azok nak a gazdag kincseknek a ké pét, amelyeket népünk évszáza dokon át megőrzött. Amíg a ma gyar hűbérurak — és ké sőbb a magyar tőkések teljes odaadással hódoltak a nyugat ról elterjedt divatnak, addig egyszerű dolgozó népünk féltve őrizgette s ápolgatta saját vi seletét, saját szokásait és sa ját dalait. Ez alkalommal szeretnék egyet bemutatni azok közül a szlovákiai magyar falvak kö zül, amelyek legalább részben megtartották eredetiségüket. Martosról lesz szó, arról a köz ségről , amelyről sokan talán még nem is hallottak. Egysze rű, eldugott kis falucska ez a Nyitra és a Zsitva folyók kö zött. A legközelebbi vasútállo más Ógyallán, a községtől 8—9 kilométer távolságban van. így aztán bizony a martosiak elég ritkán kerültek érintkezésbe a „nagyvilággal”. Talán egyrészt éppen ennek köszönhető, hogy megtartották legszebb kincsü ket: népviseletüket. Igaz ugyan, hogy a fiatalabb nemzedék már kezdi felcserélni a sok ráncos szoknyát és a „passzentos” mel lényt könnyű, lenge ruhával. Ez egyrészt érthető is, mert bizony a nyári hőségekben nem a leg kellemesebb ebben az aránylag meleg öltözetben dolgozni. Ün nepélyes alkalmakkor azonban „martosát” visel a falu apraja- nagyja. Az idősebbek azonban állandóan hűek ahhoz az öltö zethez, amit még az ő nagy apjuk nagyapja hordott, még nyáron a legnagyobb munka időben is. Nézzük hát közelebbről mi lyen a martosi viselet. Először is a martosi menyecske öltöze tét szeretném bemutatni. Ha az ember maga előtt látja a mar tosi menyecskét, az a benyo mása, hogy valamilyen mesebe li tündérrel találkozott. Kezdve
