Fáklya, 1951 (1. évfolyam, 1-4. szám)
1951 / 1. szám - Dénes György: Emlékezzetek!
gozó ilyen lelkes. így például az üzemi konyha élelembeszerzője igen gyöngén működött. A konyhán, ezen a fontos poszton ezért elég gyak ran voltak zavarok. Nos ez a liliputi Lieberman mindennel rendelkezett kézzel, lábbal, szemmel, szájjal csak éppen azzal a tehetséggel nem, amellyel Lieberman. Működésében volt egy jó- a. dag közöny, ezt pedig csak is alapos népneve- íéssel lehet áttörni. Még egy érdekes jelenségre kell rámutatnom. Amikor a, pártgyűlésen az elvtársak kinevezték a tizesbizalmiakat, akiknek az a feladatuk, hogy hathatós népnevelői munkát végezzenek, szót kértem és megkérdeztem, lesznek-e a ma gyar dolgozók számára is népnevelők. Az egyik cseh elvtárs erre igen hűvösen azt válaszolta, hogy ezen a gyűlésen nem tárgyalnak nemzeti ségi problémákat, mert akik jelen vannak mind elvtársak nemzetiségre való tekintet nél kül. Választ erre nem adhattam, mert a szlo vák párttitkár szólalt fel helyettem. Azt mon dotta, hogy kérdésem jogosult és nem lát ben ne egyebet, mint azt az őszinte kívánságot, hogy a magyar dolgozók is részesüljenek nép- nevelésben. Maid felém fordulva megnyugta tott, hogy a tizesbizalmiak megválasztásánál külön gondot fordítottak arra, hogy az eb,har sak mind a szlovák, mind a magyar nyelvet bírják. Megnyugodva, a tiszta lelkiismeret megelé gedettségével távoztam a gyűlésről. A felmerü lő kezdeti hibák nem aggasztottak, tudtam, hogy mindezek a fejlődéssel, a rohamos növeke déssel járó hibák, amelyeket az elvtársak va lamennyi dolgozó segítségével kiküszöbölnek. Távozóban még egy magyar élmunkás-ácesal beszélgettem, aki a Pártéletet járatja, mert most készül a Pártba belépni. Jelentkezését már be is nyújtotta a helyi szervezetbe. Rajta kívül beszéltem még három fivérrel, akik az új vas úti vágány lerakásánál dolgoztak. A három fi vér, ami világnézetüket illeti, annyira külön bözik egymástól, mintha, idegenek lennének. Csak az egyik volt közülük elvtárs. Egy pon ton, amikor fizetésükről volt szó, mindhárman egyöntetűen fejezik ki megelégedésüket. Az elvtárs azonban szerényen így fejezte ki meg elégedését : Négy gyermekem van és valamennyi jó szakember. Azt, hogy taníttathattam őket, azt népidemokráciánknak köszönhetem és ezért igyekszem ma a kohékombináton becsületesen dolgozni. Tudom, hogy mindaz, ami ma ha zánkban történik, a mi javunkat, dolgozóink jövőjét szolgálja. Azon az éjjel egyhuzamban nagyon nyugod tan aludtam, mintha csak éreztem volna, hogy Pártunk a béke őrzője, őrzi álmaimat is. Reg gel, amikor kipihenten felébredten, azt a kér dést tettem fel magamnak, vájjon túlvagyok-e már a válságon? Erre a kérdésre alapos meg fontolás után, azt a határozott választ adhat tam, hogy igen. Igen, a válságon túlvagyok, de még mindig nem tartok ott, hogy hálát éreznék Dénes György. az elvtársak iránt, akik megjelölték számomra a pontos irányt a fejlődés útján. Hazudnék, ha azt állítanám, hogy pár nasp leforgása ^ alatt teljesen gyógyultan kerültem ki a válságból. Nem, arra azonban rájöttem, hogy gyarapíta- nom kell marxista tudásomat, mert csak ily- módon gyűrhetem le azokat a hibákat, amelyek lépten-nyomon ágaskodnak bennem és akadá- dályoznak abban, hogy lépést tarthassak népi demokráciánk fejlődésével, hogy lépést tart hassak békemozgalmunk hatalmasiramú fejlő désével, amelynek szilárd alapköveit most rak ják le hazánk dolgozói a kohókombinát építke zésénél. Nehéz feladat előtt állunk és hogy megvalósíthassuk, valamennyiünknek fejlőd nünk kell és feltétlenül szükséges, hogy éljünk a kritika és önkritika fegyverével. Éljünk vele, mert ez a legerősebb fegyver, a szocializmus hoz való hűségre neveli a dolgozót, már pedig Szlovákia aranykorának küszöbén, a: kohókom binát óriás-arányú építkezéséhez, a tartós bé ke megszilárdításához hűséges, odaadó és bá tor dolgozókra van szükségünk. Ha panaszod van, nézz a múltba! Gyermekeiddel ki törődött? Volt-e fiadnak földi jussa? Örült, hogy a kenyérre fussa — az inas kezű proletár. Volt gyapjúszövet, csokoládé? Banánt küldtek a déli kertek? Nagy Béláné vagy Kiss Tamásné, mégis a szivetekre vertek. Másnak termelt a föld, a gyár. A víg humanizmus korában harmadost kapáltál napestig. Botladoztál a föld porában Prágától egész Budapestig. Érzed még múltad bánatát? Súroltad, mostad mások szennyét s a vacsorádat haza hoztad. Átdolgoztad újra az estét, a gyermekeid csavarogtak. Szegényen hullt szét a család... Emlékezzetek, munkás anyák! Nézzetek vissza, proletárok! Az élet naposabb oldalát elzárták a kizsákmányolok bizony — mindannyiunk elől. Ha felriad az emlékezés, érzitek-e súlyát a szónak? Urak-csinálta istenverés nem lesz többé soha a holnap, új hajnal kél kelet felől. Emlékezzetek!
