Nagy Béla: FTC napló 1967-1968
rezte. Az osztrákok azonban mindig egyenlíteni tudtak, sőt fél perccel a befejezés előtt a győztes gólt emberelőnyből ők ütötték. Rostock: Empor Rostock — FTC 10—5 BEK A német lányok három 7 méteresből lőtt góllal kiegyenlítették a budapesti hátrányt. A másik oldalon pedig Jányáné kapufára lőtt egy büntetőt. 4—0-ás első félidő után már 7—0 volt az eredmény, amikor az első ferencvárosi gól megszületett... NOVEMBER 19. Csepel: Csepel — FTC 3—2 G: Rákosi, Albert Takács — Novák, Mátrai, Páncsics—Havasi, Szűcs — Szőke, Varga, Albert, Rákosi, Katona A ferencvárosiak szereztek kétgólos vezetést, és úgy látszott, hogy nem éri meglepetés a bajnokcspatot. Mátrai kiválása után azonban felbomlott az addig szilárd védelem, kapkodást, bizonytalanságot lehetett látni. Mátrai a 47. percben izomszakadást szenvedett, elhagyta a pályát, és mivel akkor még nem volt bajnoki mérkőzésen játékoscsere, a Fradi tíz emberrel játszott a második félidőben. Kettős tekesiker született a bajnokságban! A női csapat után a férfiak is elsőnek „ütöttek célba”. Mindkét gárda biztosan — 9 pont előnnyel! — fölényesen nyerte újabb bajnoki címét. Ünnepségükről egy részletet a Népsportból idézünk: Amikor az FTC női csapata lett a bajnok, akkor a férficsapat tagjai virággal kedveskedtek nekik. Egyben ígéretet tettek, ha a férficsapat megnyeri a bajnokságot, viszonozzák a figyelmességet. Úgy adódott, hogy amikor a férficsapat a Herendi Építők elleni utolsó bajnoki mérkőzését játszotta, már 9 pont előnnyel utazott el Budapestről. A nők velük utaztak. S virág helyett féldecis kis üveggel viszonozták, rögtönzött ünnepi beszéddel kísérve a férfiak figyelmességét. A hivatalos bajnoki vacsorát még nem tartották meg. A férfiak „maszek” vacsoráját viszont már igen. Hogy miből? Ennek is története van. A csapat tagjai saját külön Buruncz János, az FTC elnökhelyettese a tekézőknek gratulál a sikerhez. Balról Garbás, Harcz, Horváth, Hack, Várfalvi, Szota a Ferencváros magabiztosan nyerte meg. A mieink elsősorban támadójátékukkal arattak közönségsikert. Góljaink közül Felkai hármat, Szívós egyet szerzett. íme az egyik szép akciógól: Kásás szerel, felúszik, pontosan tálal a nyurga Szívós kezére, onnan azonnal repül tovább Kárpátihoz. Gyurika a kapura néz — egy lövőcsel, de nem lövi ám! Máris Felkai kezén a labda, egy villanás és a hálóban végtére pihenőre tér a vizes bőr, 3—1. Igen, valahogy így álmodhatta meg a levegőjátékot Komjádi! Kisstadion: FTC — Bp. Előre 9—2 G: Horváth 2, Schwalm 2, Raffa, Major 2, Kassai, Jakabházy Az FTC 61 másodperc alatt már 3—0-ra vezetett! Az első perc két gólját Horváth szerezte, majd Schwalm volt eredményes. egyezségük szerint egész évben gyűjtöttek erre a vacsoraalapra. Az adományozás egyébként önkéntes alapon folyt, de az ősz- szeg nagyságát az határozta meg, hogy ki hány „üreset” dob egy-egy bajnoki mérkőzésen. Minden „lyukas guritás” ára 2 Ft volt. S ezekből a kétforintosokból, még a bajnokcsapatnál is telt egy vacsorára ... Egyébként az FTC férfitekézői ritka sorozatot értek el. Négy évvel ezelőtt került a csapathoz edzőként Staffa Károly, s azóta minden évben bajnokságot nyert a csapat. Ők úgy mondták, hogy az idén a legszerencsésebben. A szerencse annyit jelentett, hogy a tabellán utánuk következő csapatok rendre pontokat adtak le, s a Fradi fölénye elsősorban ennek tulajdonítható. NOVEMBER 25. Sportuszoda: FTC — Bp. Honvéd 4—2 Az MNK-csoportdöntő fontos mérkőzését 39