Nagy Béla: FTC napló 1962-1963
Három kép a D.Moszkva—FTC (3 : 2) nemzetközi mérkőzésről. A csapatkapitány ezúttal Dalnoki volt 1963 megszereztük, de ezután három braun- schweigi gól következett. . . A 75. percben Novák még szépített, de az egyenlítés már nem sikerült. Mint a nyugatnémet hírügynökség közölte: a hazai együttes meglehetősen szerencsés körülmények között szerezte meg a győzelmet a technikásán játszó magyar együttessel szemben. * * * Az úszó Budapest bajnokság ferencvárosi aranyérmesei: Madarász Csilla — 100 m-es gyorsúszás (1:03,3) Egerváry Márta - 100 m-es pillangóúszás (1:11,1) Csi- kány József — 200 m-es hátúszás (2:19,6) Budapest bajnok volt a Kovács, Egerváry, Olt, Madarász összetételű 4 X 100- as gyorsváltó is (4:29,4) AUGUSZTUS 4. Az úszó Budapest bajnokság második napja még nagyobb sikereket hozott. Bállá Mária az akkori európai viszonylatnak megfelelően is kitűnő új országos csúcsot ért el a 100 m-es hátúszásban (1:11,2). Ugyancsak országos csúcsot úszott az FTC 4 X 100-as női vegyesváltója is (4:49,8). A váltó tagjai Bállá, Kovács, Egerváry és Madarász voltak. További Bp. bajnokok: Hornyánszky Tamás — 1500 m gyors (19:10), Egerváry Márta — 200 m mell (2:55,5), Madarász Csilla — 400 m gyors (5:12.6) * * * Az FTC Katzenbeck Károly sakk emlék- versenyét Hörömpő (Testvériség) nyerte. A legjobb FTC versenyzőnek Varga bizonyult: a 3. helyen végzett. Az FTC- ből az első tíz között volt még: Simo- nyi (4) Tóth (7) Csathó (8) és Papp K. (10). AUGUSZTUS 7. München: FTC—München 1860 1 : 1 G: Albert Aczél—Novák, Orosz, Dalnoki—Vilezsál Fiavasi—Fenyvesi II, Varga, Albert, Rákosi, Fenyvesi „Ez a mérkőzés nagy hőségben került lebonyolításra, villanyfényben. A mieink frissen, gyorsan, ötletesen játszottak, több helyzetet dolgoztak ki. A forró légkörű mérkőzésen kitűnően bíráskodott a játékvezető. Orosz játszott középhátvédet. Havasi 6-os számmal második középhátvédet és Rákosi húzódott vissza a balfedezet helyére. A mezőny legjobbja Aczél volt, aki ragyogóan védett. AUGUSZTUS 11. Népstadion: Dinamo Moszkva—FTC 3 :2 G: Novák, Albert Aczél—Novák, Páncsics, Dalnoki—Vilezsál, Orosz—Fenyvesi II, Varga, Albert, Rákosi, Fenyvesi. Cs: Kökény, Havasi, Galambos Az 1 : 1-es első félidő legérdekesebb jelenete ez volt: Nagy derültséget keltett, amikor a 37. percben Jasin a rárohanó csatárok elől a 16-os táján elfejelte a labdát. De nem sokkal később meghökkent a szovjet kapus, mert Rákosi távoli lövésénél azt hitte, hogy a labda mellé megy, de az a balkapufán csattant! A 65. percben a moszkvaiak már 3 :1-re vezettek! A heves, sokszor sportszerűtlen jelenetek alaposan felkorbácsolták az indulatokat a pályán, nézőtéren egyaránt. Orosz és Guszarov kiállítása után 10—10 emberrel játszottak tovább a csapatok. „A Ferencváros kezdeményezései a 72. percben gólt hoztak. Fenyvesi II laposan keresztbe adta a labdát baloldalról, Keszarjev lyukat rúgott, s Albert 6 méterről könnyedén, laposan a jobb sarokba gurított, 3 : 2. A mérkőzés hajrájában egymást érték az összecsapások, a közelharcok és emiatt igazán jó játék nem is tudott kibontakozni. Egy alkalommal Anyicskin felvágta Albertet, majd a kitűnő Rákosit pedig Mudrik. A Ferencváros nagy erőfeszítéseket tett a kiegyenlítésért, de ez nem sikerült, sőt az utolsó percben még Aczélnak kellett egy nehéz helyzetben tisztáznia."