Nagy Béla: FTC napló 1921-1925
1923. augusztus 12. A MUE Siófokon rendezte a hagyományos Balaton úszó-bajnokságot. A 2 angol mérföldes egyéni úszóversenyt sportolónk Serény István nyerte. Az újdonsült Balaton-bajnok ideje 19;29.4 volt. augusztus 14. A Nemzeti Sport bő terjedelemben számolt be az FTC felvidéki túrájáról, ami nem volt zökkenőktől mentes. A csapat a túrára csupán 11 játékossal tudott elindulni, sérülések és munkahelyi elfoglaltság miatt. E problémát tetézte, hogy a határon Patakit, akinek útiokmányaiban a csehszlovák hatóságok rendellenességet véltek felfedezni nem engedték beutazni. így az FTC sok-sok meghurcolás után Ungváron középcsatár nélkül álit ki az UMTE ellen. A sorsolásnál a zöld-fehéreknek jutott a kezdés lehetősége, ami a futballtörténet egyedülálló esetét eredményezte. A játékvezető kezdést jelző sípszava elhangzott, de az FTC-ben nem volt középcsatár, aki elindította volna útjára a labdát. Kínos szünet következett, majd Szabó a kö- zépfecfezet helyéről lassan elindult, és megkezdte a mérkőzést. A ferencvárosi játékosok ezzel a kínos szünettel óhajtották viszonozni a vendéglátó határőrök indokolatlan eljárását. Patakinak ugyanis az útlevele az előírásoknak megfelelt, de az akkori soviniszta politikai léqkörben ilyen esetek nem voltak egyediek. Ennek ellenére az FTC lejátszotta második ungvári mérkőzését is. Az ellenfél ezúttal az Unqvári AC volt: „Az FTC ezúttal 11 emberrel állt fel olyanformán, hogy balszélsőnek Kovács, a klub amatőr trénere állt be! Az ő beadásából Egri az 5. percben gólt lőtt. Rögtön rá Kovács lesántulva kiállt, úqy hoqy végeredményben ezt a mérkőzést is tíz emberrel játszotta le az FTC. Kedden reqgel utazott el a csapat Ungvárról Csap felé. Itt csatlakozott a csapathoz Pataki, akit a játékostársak meqindultan öleltek keblükre." A Makkabea elleni 7:2-es győzelemből már Pataki is kivette a részét: négy qólt lőtt! auqusztus 15. Egy nagy vízilabda korszak vége: III. kér—FTC 9:7! A Fradi az első félidőben 3:0-ra vezetett, és méq ezután is elhúzott eayszer 5:2-re. A véqén azonban dulakodásokkal és kiállításokkal tarkított mérkőzésen 5:5-re alakult az eredmény. A hosszabbítást a kerület jóval fiatalabb csapata jobban bírta és végül két qóllal qyőzött az évek óta veretlen FTC ellen. A vízilabda bajnoki cím Óbudára került . . . auqusztus 20. A kerékpáros Szt. István-díj qyőztese a Pirity—Eigner kettős volt. A rosszul szervezett versenyen különösen Pirityt dicsérték a lapok: „A páros verseny 50 km-es futamát — nem tudni mi okból — 10 lefutott kör után 30 kilométerre kurtították meq és csak a közönség zajos méltatlankodása után emelték ismét — 40-re — amit azonban a most már végleg megzavart versenyzőqárda nem volt hajlandó tudomásul venni. E káoszt brilliánsan kihasználó Pirity meglepetésszerű kiugrása csak még job50