Nagy Béla: FTC napló 1921-1925
ban megzavarta — aki hatalmas előretörésével fairen nyerte a versenyt.” Még egy ferencvárosi siker született: az 1000 m-es térelőnyversenyt Witori nyerte. ★ ★ ★ A Császár uszodában a magyar—német úszóviadai keretében női úszóversenyt is rendeztek. A 100 m-es hátúszásban kettős ferencvárosi sikernek tapsolhattak: 1. Keresztúri Kamilla 1:44.0, 2. Wágner Olga 1 ;48.2. augusztus 24. Hazaérkezett a gyászos dániai túráról az FTC labdarúgó-csapata és ezen a napon már edzést is tartottak az üllői úti pályán. A második mérkőzésen a koppenhágai válogatottól elszenvedett 8:0-ás vereségről Pataki így nyilatkozott: „Én nem vagyok barátja a nagy mentegetőzéseknek, és noha valóban négy sérült játékossal szerepeltünk, ki kell jelentenem, hogy az FTC vereségét legfőképpen az a körülmény okozta, hogy a dánok szenzációsan jók voltak. Az FTC-t akkor is legyőzték volna, ha teljesen kompletten és a legkisebb fáradtság nélkül vettük volna fel a küzdelmet.” Világos, tiszta beszéd — a jobbtól kikapni nem szégyen. De azért az a nyolcas egy kicsit sok volt.. . augusztus 25. Az FTC Springer-díjas nemzetközi atlétikai versenyén érdekességnek számító esemény történt. A rúdugrásban Nagy Ernő (MAC) és Brausz Károly (FTC) egyaránt 3,40 métert ugrottak át, de a döntő ugrásra már nem került sor, mert a MAC versenyzője lemondott Brausz javára ... Egy másik érdekesség a 100 méteres síkfutással kapcsolatos: „Héger, az FTC futballistája ismét bebizonyította, hoqy kivételesen nagy képességű atléta, aki sprint számokban legelsőrangú eredményekre van predesztinálva. S mi úgy érezzük, hoqy a magyar atlétikának nagyobb szüksége van reá, mint a magyar futbalinak s az FTC csapatának.” Az atlétikai verseny első napján egyébként több FTC siker született. Nizsalovszky (gerely) Lautenburg (1500 m-es gyaloglás) Némethy (1500 m-es síkfutás) neve szerepelt a győztesek között. augusztus 26. A második napon Némethy az 5000 m-es futásban is győzött, de rajta kívül csak Hóra ért el sikert az 1500 m-es gyaloglásban. A pontszámok alapián azonban az FTC így is megnyerte a Springer-díjat (1. FTC 36 p., 2. MAC 32 p.) ★ ★ ★ Az 1923—24. évi bajnoki nyitányon: FTC—UTE 2:0. „Tipikus nyári mérkőzés volt és az egyedüli meglepetésnek az számít, hogy az FTC-nek a nehéz körülmények ellenére mégis sikerült megszerezni a győzelmet. Ez a győzelem végeredményben annál értékesebb, mert Pataki és Potya nélkül vívta ki az FTC.” Volt ennek a mérkőzésnek egy érdekes előjátéka: az FTC játékosait taxival vitték ki Újpestre. A nehéz gazdasági viszonyok között feltűnt ez a Nemzeti Sport munkatársának is, aki kiszámította még azt is, hoqy mennyit költöttek fiainkra. „Az FTC az UTE elleni meccsre a Széchenyi kávéházból indult el három autóval. A taxik azután leálltak a meccs végéig és meg1923. 51