Szabó Ervin magyar nyelven megjelent könyvtártudományi, művelődéspolitikai cikkeinek, tanulmányainak és kritikáinak gyűjteménye 1900-1918 (Budapest, 1959)

VIII. Függelék. A városi múzeumok föladatai és a Fővárosi Múzeum (1913)

Amit az építész erre az együttes munkára, technikai és művészi tudásán kívül, magával kell, hogy vigyen, az a modem múzeumi politika általános irányelveinek ismerete. Ezek közül is a térben való kifejezés szempontjából némely principiumokat különösen is szemmel kell tartania.

Néhány speciális alapelv

1. Így nem szabad sohasem elfelejtenie, hogy nem fejedelmeknek és milliomosoknak épít, hanem a demokratikus nyilvánosságnak. Ez nem jelenti ugyan azt, hogy az épület a művészi dísz és bizonyos ünnepélyesség híjával lehet, de igenis jelenti azt, hogy egész fölépítése és berendezése arra legyen szabva, hogy abban a lakosság úgynevezett alsóbb osztályai, felnőttek és gyermekek, sokszor az esti órákban és tömegesen fordulnak meg. Ne legyen tehát túl ünnepélyes, ami elriasztólag, nyomasztólag hat, sem túl díszes, ami a gyűjtemények sokszor szerényebb igényű anyagáról eltereli a figyelmet.

2. Ebből a szempontból is a hatalmas homlokzatok és lépcsőházak csak ártanak az intézménynek. A mann- heimi konferencián ezen kívül különös nyomatékkai fejtették ki, hogy a nagy homlokzatok hogyan foglalják el a legjobb helyet, szorítják kényszerűi eg a kiállítandó tárgyakat elég falfelület és jó világítás nélkül szűkölködő sarokszobákba, vonnak maguk után túlmagas, túlnagy, hombárszerű dísztermeket. Az építésznek arra kell ügyelnie, hogy az épület legjobb részei a gyűjteményeknek jussanak és a legkevesebb falfelület essék áldozatul külső dekoratív céloknak.

3. A magas, nagy termek ellen szól a modern múzeumok intimebb berendezésének iránya is. 8—10 m. magas

662