Szabó Ervin magyar nyelven megjelent könyvtártudományi, művelődéspolitikai cikkeinek, tanulmányainak és kritikáinak gyűjteménye 1900-1918 (Budapest, 1959)
VIII. Függelék. A városi múzeumok föladatai és a Fővárosi Múzeum (1913)
termekben nem lehet interieuröket berendezni, sem a fárasztó túlzsúfoltság veszedelmét elkerülni akaró válogatott kis gyűjteményeket. 4. Általában számolni kell azzal, hogy a régi múzeumokkal szemben, amelyek minél többet akartak kiállítani — vagy inkább: mindent —, az új múzeum elvileg két részre osztja anyagát és többnyire csak a kisebbik részét állítja ki. A nagy termek ezután a raktárnak kellenek hát, mint puszta dolgozó helyiségek és az épület alagsorában vagy egyéb, lehetőleg térés részeiben nyerhetnek elhelyezést, míg a kiállító helyiségek a homlokzatra és egyéb, legkönnyebben hozzáférhető részekre kerülnek. 5. Ezeknek elhelyezésében különösen kell ügyelni a nagy forgalom szükségleteire. Széles folyosókon vezessék a látogatókat s ne csak a termekben; el kell kerülni a zsákutcákat, amelyek a már látott termekbe való visz- szatérésre kényszerítenek. A termek elrendezésének eszménye — mert a forgalom követelményét egyesíti a látogató vágyával, aki nem akar túlterheltetni — ha lehetőleg minden terem, illetve minden csoport a folyosókról külön hozzáférhető, hogy ne kelljen a látogatónak őt nem érdeklő részeken általmennie. 6. A nyilvános termek könnyen legyenek átalakíthatok, hogy a múzeum esetleg változó programmjához simulhassanak, vagy az érdeklődés állandó ébrentartása céljából a kiállított tárgyaknak újakkal vagy másokkal kicserélését lehetővé tegyék. Ezért mozgatható falakra kell berendezkedni. 7. Gazdag magánosok gyakran érzik már, hogy a műkincsek kizárólagos magántulajdonát a közvélemény nehezen tűri és időnkint átengedik gyűjteményeiket a nyilvánosságnak: ilyen és egyéb időszaki kiállítások számára épen a nyilvános múzeumban kiállító termeknek kell lenniök. 663