Szabó Ervin magyar nyelven megjelent könyvtártudományi, művelődéspolitikai cikkeinek, tanulmányainak és kritikáinak gyűjteménye 1900-1918 (Budapest, 1959)

VIII. Függelék. A városi múzeumok föladatai és a Fővárosi Múzeum (1913)

VIII.

A múzeum épülete

Űj múzeumok programmjának megállapításánál, kivált ha azok új épületet is kapnak, a múzeum vezetője nem térhet ki azelől, hogy a múzeumépítészet alapelveivel is tisztába jöjjön. A mannheimi konferencián Alfred Licht- wark így nyilatkozott a meglévő múzeumi épületekről: „Talán nem mondunk sokat, ha azt állítjuk, hogy a kontinens számtalan kísérlete közt nincs egy féltucat sem, amelynek terve a gyakorlati élet legsürgősebb követelményeinek megfelelne”. Az Európát járó figyelmes múzeumlátogató laikus is kell, hogy észrevegye ezt. Alig lehet kétséges, hogy ennek oka főként az, hogy a múzeumok építését is, miként sok más középületét, ráhagyták az építészekre, akik ha talán igyekeztek is átérezni az intézmény belső szükségleteit, elsősorban mégis önmaguknak, vagy az építtetőnek akartak emléket állítani. Innen a régi monumentális stílus, a hatalmas homlokzatok, lépcsőházak, kupolák: csupa célszerűtlen, hazug, hamis dolog. Pedig nyilvánvaló, hogy egy múzeum épület is — mint minden emberi alkotás — csak akkor válhat idejét túlélő oeuvre-ré, ha a saját idejének, tehát a saját céljának megfelelt, ha az intézmény belső szükségleteinek szolgált és nem idegen céloknak. Ilyen épület — ha egyébként természetesen művészi kifejezése ezen belső szükségleteknek — sokkal biztosabban válik majd az építésznek is emlékművévé, mint egy kezdetben is elhibázott inorganikus alkotás.

Az intézmény szükségleteit pedig senki sem ismerheti és érezheti át teljesebben, mint az, aki vezeti, irányítja, belső szervezetét alakítja. A múzeumi igazgató és az építész szoros és összhangzó együttműködése elengedhetetlen előfeltétele az építkezés sikerének.

661