Szabó Ervin magyar nyelven megjelent könyvtártudományi, művelődéspolitikai cikkeinek, tanulmányainak és kritikáinak gyűjteménye 1900-1918 (Budapest, 1959)

VIII. Függelék. A városi múzeumok föladatai és a Fővárosi Múzeum (1913)

гейт, gyűjtésének körét és anyagát szorosan meghatározott területre korlátozza.

Ez ismét nem olyan követelmény, amely különlegesen csak a városi múzeumokra vonatkoznék. Minden múzeo- lógusra egyaránt áll, hogy nem lehet károsabb és végzetesebb hibája, mint a gyűjtő szenvedély. De a nyilvános múzeumnak ez egyenesen a halála. Az egyetemességre törekvő nyilvános gyűjtemény zavaros konglomerátum; és az a nyilvános gyűjtemény is, amely egyféléből túlsókat tálal a néző elé, úgy tesz, mint a könyvtáros tenne, ha húsz jó könyvet rakna az olvasó elé és azt kívánná, hogy mind a húszat egyszerre olvassa el. „Keveset kell adni, de a kevés jó és szép legyen.” (Ruskin.) Meg kell végre érteni, hogy a jó sehol sem jelent annyit és a középszerű oly keveset, mint a nyilvános gyűjteményben. Hogy akármennyi középszerű műemlék együttvéve nem ér föl egyetlen valóban tökéletes művel. Hogy elsőrendű mesternek középszerű vagy talán rossz alkotása nem ér semmivel többet, mint ismeretlen középszerű mesterember rossz munkája. Hogy válogatott műemlékek kis gyűjteménye biztosan teljesebb esztétikai hatást vált ki, mint nagy múzeum. És hogy ezért a modern múzeum eszménye: kevésszámú műtárgy, gondosan megválogatva és ízlésesen bemutatva. Vagy, ahogy a lipcsei iparművészeti múzeum formulázta meg elvét: „keveset, de jót, sőt a legjobbat, ha drága is”.

A teljesség babonája

Bizonyos, hogy ezt a túlnyomóan esztétikai kritériumot sem lehet mechanikusan minden esetben alkalmazni. Majdnem mindig érvényes művészeti és természettudományi múzeumokra; de sokszor ütközhet nehézségekbe épen a történeti múzeumokban. Nem minden korszaknak volt esztétikai kultúrája. Ha a múzeum hiánytalan és foly41 Szabó Ervin — 27

641