Szabó Ervin magyar nyelven megjelent könyvtártudományi, művelődéspolitikai cikkeinek, tanulmányainak és kritikáinak gyűjteménye 1900-1918 (Budapest, 1959)

VIII. Függelék. A városi múzeumok föladatai és a Fővárosi Múzeum (1913)

gyanánt szolgáljanak. Ellenben csak nagyon kivételes esetekben fogja ugyanaz a városi közvélemény igazoltnak és jogosultnak érezni, ha városi pénzeken föntartott gyűjteményben háttérbe szorulnak a nagy nyilvánosság jogai. Láttuk ugyan, hogy ez a két érdek: a tudományé és a nyilvánosságé, igen jól összeegyeztethető a legtudományosabb múzeumban is, legfőként az anyagnak tanulmányi és kiállító gyűjteményre osztása által. De ha választani kell aközött, hogy a múzeum mely része domborodjék ki erősebben, a tudományos-e vagy a nyilvános — vagy mondjuk ki magyarán: ha a múzeum szűkében van a pénznek és nem lehet mindkettőt egyformán fejleszteni •— akkor a városi múzeum minden okos barátja habozás nélkül a nyilvános gyűjtemény pártjára fog kelni. Mert tudja, hogy a városi múzeum életereje, minden fejlődési lehetősége az azzal rokonszenvező közvéleményben van. És ezt a rokonszenvet megnyerni és — ami még fontosabb ■— megtartani és fokozni csak az a múzeum tudja, amely első és legfontosabb hivatásának a polgárok gyönyörködtetését és oktatását ismeri.

Az önkorlátozás mint a legfontosabb követelmény

Ebből a szempontból is a városi múzeummal szemben fokozott erővel lép föl a követelés, hogy erőinek tudatában legyen és céljait azokhoz szabja. A városi múzeum vezetőségének legelsőbb azt kell tudnia, hogy józan észszel mit akarhat, mit szabad akarnia, hogy a múzeum két főfeladatát ne kockáztassa. És itt, tekintve a gyönyörködtetés és az oktatás azon általános előföltételeit, amelyeket följebb megjelöltünk, nevezetesen, hogy a múzeumnak nem szabad túl sokfélét és egyféléből sem túlsókat mutatnia, a legelső követelménynek tartjuk, hogy a városi mú640