Szabó Ervin magyar nyelven megjelent könyvtártudományi, művelődéspolitikai cikkeinek, tanulmányainak és kritikáinak gyűjteménye 1900-1918 (Budapest, 1959)

V. Irodalommal és munkásképzéssel kapcsolatos cikkek és tanulmányok

gek kompromisszuma. Ëz àz utüítarízmus, ez a többé vagy kevésbé racionális belátás, ez az óvatos kiegyezés, szóval mindez az érzelmi és akarati korlátoltság szabja meg a művészi elképzelés és alkotás határát? Bizonyára nem művész az, aki képes ki nem merülni ebben.

Lehet valaki alapirányára szociálista vagy anarchista, katolikus vagy feudális — és nagy művész, de nem lehet művész az, akinek alkotásaira rá lehet húzni a szociáldemokrata vagy a néppárti vagy az alkotmánypárti Programm pontjait és megállapítani: kitűnően illenek össze. Ha képzelete soha sem lépi át a hasznos és gyakorlati lehetőségek határát, ha soha sem voltak szentségtörő gondolatai és azok ki nem törtek: lehet jó alkalmi verselő, jó agitátor, jó újságíró, de művészethez kevés a köze.

Nem lehet tehát proletárköltészetről, proletárművészetről beszélni. Épp oly kevéssé, mint proletártudományról; proletarbölcseletről, proletárszociológiáról vagy pioletartechmkáról. Épp oly kevéssé, mint polgári költészetből, hűbéri tudományról, katolikus matematikáról. Senki sem tagadja a művészetnek és a tudománynak bizonyos társadalmi kötöttségét, föltételezettségét. Sem művészi, sem tudományos termelés nem lehetséges bizonyos társadalmi erő- és vagyonfölösleg nélkül, és a leghatalmasabb zseni lábát is a földhöz kötik társadalmi adottságok: világnézetek, irányok, a megismerés határai, érvényesülés, megélés. De proletárköltészet: mi volna az?

Leggyakrabban azt a költészetet nevezik így, amely tárgyát a szegény néposztályok életéből meríti. De láttuk, hogy az anyagon magán nem múlik valaminek művészi volta. S tudjuk, hogy a szegény ember élete legmegrendítőbb alakítói, Dickens vagy Zola, Verhaeren vagy Dehmel beírt párttagok nem voltak és a proletár558