Szabó Ervin magyar nyelven megjelent könyvtártudományi, művelődéspolitikai cikkeinek, tanulmányainak és kritikáinak gyűjteménye 1900-1918 (Budapest, 1959)

V. Irodalommal és munkásképzéssel kapcsolatos cikkek és tanulmányok

esztétika kardhordozói legkevésbbé sem ismernék el őket „proletárköltőknek”.

A proletárszármazás tenné tehát? Ez magában véve, ugyebár, nem jelent sem zsenialitást, sem világnézetet, sem érdeklődést, sem meggyőződést. Egy munkás naiv verselése még nem művészet s a Népszava szerkesztősége tucatjával küldi vissza hivő szerzőinek döcögő költeményeiket. A proletár, vagy helyesebben szociálista világnézetet pedig éppen nem-proletárok alkották meg. A szociálista világnézet távolról sem csupán a proletár életviszonyok lecsapódása. Ezekkel az életviszonyokkal egyelőre igen jól megfér a legsötétebb tudatlanság, a legképtelenebb babona, a legnaivabb vallásosság, a legmeg- adóbb alázatosság, igénytelenség, lemondás és proletár- szellemnek ezt egyelőre sokkal több joggal lehetne nevezni, mint a szociális világnézetet. Ezt pedig származásukra burzsoák: nemproletárok tehát, formálták a „polgári” bölcselet és a „polgári” tudomány — és bizonyára a proletár életviszonyok — építőköveiből, mert ők is, mint minden igazi tudós és bölcselő, az elődök művét építették szervesen tovább.

Vagy a költő eszményei adnák a proletárjelleget? Legáltalánosabb fogalmazásukban: mik ezek az eszmények? Szabadság, boldogság minden ember számára, szeretet, nagy emberkibékülés. De ezek az eszmények a feltörekvő polgári osztálynak is eszményei voltak. Béranger és Schiller, Petőfi és Ady nem invokálták kisebb hévvel, mint a szociálista dalosok teszik. A párt- programmok reálpolitikai követeléseit pedig bizonyára senki sem fogja másnak tekinteni, mint eszközöknek, útnak ezekhez a közös eszményekhez.

Nincs tehát semmiféle művészeti elem, amely által különbséget tehetnénk művészet és művészet közt s valamelyiket is valamelyik osztály különleges terméké559